Ismét elszabadultak az árak

Júniusban a fogyasztói árak 5,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest 0,1 százalékos volt a drágulás. Elsősorban a dohányáruk és a szolgáltatások ára emelkedett májushoz képest, csökkent viszont az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek ára a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint.

A májusi váratlanul lassuló infláció után júniusra mérsékeltebb (5,3-5,4 százalékos) inflációt vártak az elemzők. Az eltérés elsősorban az idényáras élelmiszerek, illetve az üzemanyagárak mérsékeltebb változása indokolhatja.

Az élelmiszerek árai az egy évvel korábbihoz képest az átlagosnál kisebb mértékben, 5,0 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (39,6%), a sertészsiradék (29,4%), a csokoládé, kakaó (20,5%), a kávé (13,8%), a párizsi, kolbász (11,6%) és a sertéshús (10,5%) ára. Árcsökkenés következett be a liszt (14,5%) és a cukor (6,8%) esetében.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,8 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 7,6 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 13,9, a gyógyszerek, gyógyáruk 3,6 százalékkal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,7 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1, a távfűtés 10,5 százalékkal drágult. A szolgáltatások esetében 4,0 százalékos volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 7,0, a csatornadíj 5,4 százalékkal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (2,3%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,0 százalékkal kellett kevesebbet fizetni mint egy évvel ezelőtt.

Uniós csúcstartók vagyunk
Az EU 27 tagországában 2012. májusban a fogyasztói árak - az előzetes harmonizált adatok szerint - átlagosan 2,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2011. májusban. A legkisebb áremelkedést Svédországban és Görögországban (0,9-0,9%), a legnagyobbat Magyarországon (5,4%), valamint Észtországban (4,1%) mérték.

Havi összevetésben fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal csökkent. Árcsökkenés következett be a tojás (8,4%), a liszt (1,4%), a sajt (1,3%) és a tej (1,1%) esetében. Növekedett a párizsi, kolbász (2,1%), a szalámi, szárazkolbász, sonka (2,0%) és az idényáras élelmiszerek (0,9%) ára.

A főcsoportok közül a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal. Az átlagot meghaladóan drágultak a szolgáltatások is (0,5%), ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 4,4 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára nem változott. Árcsökkenés következett be az egyéb cikkek körében (0,4%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,5 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés volt megfigyelhető (0,3% és 0,1%).

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo