Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Erősödött a szövetség
A Vállalkozók Napján 2006. december 8-án, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. együttműködési megállapodást írt alá.

A miniszterek nem veszik fel a jutalmat
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy határozott, hogy a kormány azon tagjainak, akikre az elmúlt fél évben a reformok és a középtávú fejlesztéspolitika megalapozásában és elindításában meghatározó szerep hárult, a többletmunkát jutalommal honorálja. - jelentette be a kormányszóvivő.

Átcímkézés a Házban
Az ellenzék két pártja, a Fidesz és a KDNP a múlt heti átcsomagolási botrány miatt is a kormányfőt okolta. Védőbeszédet Kuncze mondott.

Kistigrisek a portfolióban
Lezárult a HVB Hozamhajrá 2 Tőkegarantált Alap jegyzése. A befektetők 2,9 milliárd forintot helyeztek el a "kistigris" országok piacára "fókuszáló" alapba.

Kibocsátás - remek áron
Az uniós napi árnál is kedvezőbben sikerült aukciós vevőket találni a felkínált 1,2 millió tonnás szén-dioxid kibocsátási mennyiség csaknem teljes egészére.

Kevesebben drágábban?
A keleti végeken található négy- és ötcsillagos szállodák kihasználtságát tartja továbbra is a legalacsonyabbnak a szállodai forgalmi adatokat elemző KSH.

Zempléni civilek
A civil szervezek, mozgalmak helyi tagjainak megszólítására is vállalkozik kerekasztal konferenciája segítségével a Zemplén Európa Ház.

Az oroszok ismét a spájzban vannak
Ferbuártól október végéig a kereskedelmi szálláshelyeken visszaesést tapasztaltak a KSH elemzői, ám Oroszországból tömegek érkeztek hozzánk.

Már törvény a 6,8%-os hiány
Most már törvény is: az eredményszemléletű GDP-arányos hiány pontosan 6,8 % lesz 2007-ben, a Ház ugyanis döntött a jövő évi büdzsé fő számairól.

Nem várt várakozás?
Az inflációs várakozások novemberben erősödtek, ám a háztartások saját anyagi helyzetüket kissé szebbnek látták - lepődött meg saját mérésén a GKI. A magyar gazdaság várható helyzetére vonatkozó várakozások - különösen az iparban - érezhetően javultak.
Már nem annyira rossz?
A várakozásokhoz képest valamelyest kedvezőbb a bruttó hazai termék alakulásáról, a külkereskedelemről, sőt az államháztartási hiányról szóló statisztika is.
"A" kategórián kívül is van élet...
Az iroda.hu portál megpróbált utánajárni, hogy a kínálati irodapiac és a kedvezőtlen gazdasági körülmények milyen hatással vannak a B kategóriás irodaingatlanok piacára.
10 kategóriában az idei győztesek
A Demján Sándor által 2003-ban alapított Prima Primissima Alapítvány idei díjazottjait a VOSZ kibővített elnöksége és az Alapítvány kuratóriuma választotta meg 30 jelölt közül közjegyző jelenlétében. A Díj célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése.
Jövőre már olcsóbban telefonálunk a tengerpartról?
Az EU telekommunikációért felelős miniszterei december 11. találkoznak, hogy megvitassák, hogyan lehetne csökkenteni a külföldi mobil telefonhívások díjait. A finn elnökségnek azonban, nem lesz könnyű dolga, mert a tagállamok erősen megosztottak a kérdésben.
Mire költsük a 20 milliárdos adományt?
Hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására és az ott élő leszakadó rétegek integrációjának előmozdítására fordítsa Magyarország azt 131 millió svájci frankos összeget, amely 2007-től hívható le az alpesi ország költségvetéséből - javasolja a Kurt Lewin Alapítvány.
Jobb lesz, mint a GPS!
A Galileo európai műholdas navigációs rendszer elindításával új lendületet kap a műholdas navigációs, hely- és időmeghatározó szolgáltatások világpiaca. Ezek a szolgáltatások új távlatokat nyitnak meg számos kereskedelmi ágazat számára, és világszerte javulást hoznak a polgárok mindennapi életébe. A Galileo új alkalmazások fejlesztésére ösztönzi az európai iparágakat, emellett pedig új munkahelyeket teremt az Unióban.
"A társadalmi összefogás mintapéldája"
A 36 közép-finnországi szervezetet tömörítő "Y4 Committee" nyerte el ma az Európai Vállalkozás díj nagydíját. A független szakértőkből álló magas szintű zsűri indoklása szerint a Y4 azért érdemelte ki a díjat, mert "kulturális változást idézett elő azáltal, hogy valamennyi társadalmi réteg körében elterjesztette a vállalkozói szellemet".
Cégpénzen moziba
Lehetséges, hogy adómentesen adható fitness belépővel ajándékozza meg munkatársát a cég, feltéve, hogy a jutalmazás e legális módját választja.
Mi történik a végzett műegyetmistával?
Elhelyezkedési gondokkal nem küzdenek a Műegyetemet befejezett hallgatok, presztizsük, olykor jövedelmük is "vállalható" - derül ki egy elemzésből.
Mit tehetünk az adóváltozásokért?
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) felhívással fordul a hazai gazdaság minden szövetsége, kamarája, szervezete felé:
Mehetnek a ciprusiak
Törökország beleegyezett, hogy megnyitja egy repülőterét és egy kikötőjét a ciprusi repülőgépek és hajók előtt, s ezzel feloldja az EU csatlakozási tárgyalásokon keletkezett válsághelyzetet.
Honnan jön a spam?
Az IE Internet nevű internetes cég felmérései szerint a spamek 27 százaléka még mindig az USA-ból származik, de ez az arány jelentősen kevesebb az októberben mért 48 százaléknál. Időközben pedig a kínai eredetű levélszemét aránya mintegy 26 százalékra emelkedett - ez majdnem tíz százalékos növekedés az előző hónap adataihoz képest.
Megint jobb
Az államháztartás tizenegy havi pénzforgalmi hiánya 1 701,1 milliárd forintot tett ki, a PM prognózisa 1 740,0 milliárd forint deficit volt.
Vigye vissza Nokiáját!
A Nokia és a WWF az idei évben is telefongyűjtő akciót indít Magyarországon. Mindenki, aki egy használt Nokia telefont - akkumulátorral együtt - az ország bármely Nokia-üzletébe visszavisz, és kitölti a WWF természetvédelmi kvízét, egy WWF-logóval díszített plüssoroszlánt kap ajándékba.
Díjkiosztó a pénztárteremben
A kisebb volumenű papírokra koncentrálva nyerte meg egy soproni virtuális tőzsdéző a Tőzsdemágus játék fődíját. A vetélkedőn sportolók is indultak.
Polgárjog az otthoni munkának
Már 80 ezer ember keresi kenyerét távmunkát vállalva - ismertette egy konferencia alkalmából a legjellemzőbb adatot a távmunka tanács elnöke.
Kártyán a kosztpénz
Az "ebédpénzt" ezentúl akár elektronikus számlára utalhatja az a vállalat, amelyik a ResTikett melegétel kártya újdonságával látja el dolgozóit.
Leány, újra könyvelve
A Magyar Telekom csoport konszolidált működési eredménye 0,4 milliárd forinttal csökkent - állapítja meg a 2005-ös (!) éves jelentés.
Nap-bio - 2 milliárd forint
Elérte a kétmilliárd forintot a pályázati pénzek összege - ismertette az eredményhirdetés számszaki részét a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal.
Marad az egykulcsos adórendszer
A szlovák kormány több adóval igyekszik ellensúlyozni többletköltségeit, amelyek az energiaárak féken tartásával és a szociális terveivel járnak, hogy javíthassa a költségvetés helyzetét az euró bevezetésére készülve.
Beelőzött
A KSH napokban közzétett gyorsjelentéséből kiderült, hogy a Ferihegyi Repülőtéren üzemelő fapados légitársaságok közül a SkyEurope szállította a legtöbb utast 2006 első háromnegyedévében.
Vétlen vagy szándékos?
A rendszer kezelője az illetéktelen adatkezelési cselekmény monitorozása is elvégezhető - ezt a biztonságot is kínálja az EagleEyeOS One adatvédelmi szoftver.
Túljegyzett Mol-részvény
Gazdára talált a lakosságnak szánt valamennyi Mol törzsrészvény, a tőzsdén lezajlott aukciós értékesítés során háromszoros volt a túljegyzés.
Egyetemen az Alerant
Technológiai központtal, szakmai szolgáltatásokkal segíti a Debreceni Egyetemet az Alerant, s a tanításban is szerepet vállalnak.
Rába-növekedés
A '80-as évek óta bővülő üzletet jelent a Rábának az amerikai Marmon-Herrington, új megállapodásuk további három évnyi szállítást ölel fel.
Tolvajok a látómezőben
Trükkös lopások ellen is bevetik a Nyugati pályaudvaron elhelyezett 60 kamerából álló térfigyelő rendszert, melyet a Multi Alarm szerelt fel az épületben.
Az építőket és a kereskedőket fenyegeti
Bár jövőre a lassabb növekedés nyomán a legtöbb ágazatban kiszámíthatóbb környezettel szembesülnek a vállalatok Európában, a csökkenő haszonkulcsok több szektorban is a fizetési kockázat növekedését okozzák.
Inkább kikapcsolom!
A mobilszolgáltatók barangolási díjai továbbra is nagyon magasak Európában. Ez derül ki mind az Eurobarometer által ma közzétett európai szintű felmérésből, mind a nemzetközi barangolás díjszabásának közelmúltbeli alakulásából.
Már Debrecenben is
2006 novemberében kezdődtek meg a Regionális Innovációs és Üzleti Központ építési munkálatai, mely a régióban egyedülálló módon innovatív üzleti és irodai szolgáltatások nyújtásával fogja segíteni a hazai, valamint a Magyarországra betelepített és betelepülni vágyó külföldi kis- és középvállalkozásokat versenyképességük növelésében, termékeik új piacokra juttatásában.
Jüanban mért cicoma
A nagyvárosokban élő kínai urak tartják el a kozmetikai anyagok iparát, tekintettel arra, hogy tetemes pénzt költenek a cicomára.
Pesszimista jövőkép
Jövőre 2 százalékos GDP növekedéssel és a GDP arányában 7 százalékos államháztartási hiánnyal számol a Quaestor.
Nagyüzem a végeken
tszáz nyárbátori alkalmazottal kezdheti meg a termelést a dán Coloplast magyarországi vállalata. A 15 milliárdos beruházás 2009-ben lesz teljesen kész.
3100 milliárd a szomszédokra
Az Európai Bizottság egy a szomszédságpolitikát szolgáló befektetési alap létrehozását javasolja, és erősítené a szomszédos országokkal a kereskedelmi integrációt. Az EU 12 milliárd eurót költene a területre.
Az ügyfél megválaszthatja
Bár a befektetési egységekhez kötődő biztosítások a járulékos költségek miatt nem lehetnek kompetitívek a hasonló eszközökkel rendelkező befektetési alapokkal, a hozzájuk kapcsolódó biztosítói szolgáltatások, no meg a rugalmasságuk miatt mégis rendkívül népszerűek a befektetők körében.
Sofőrök a képernyő előtt
Növekszik a kereslet az autósok körében az internetes alkuszok nyújtotta szolgáltatás iránt, a Biztosítás.hu-n közel 52 ezren éltek a lehetőséggel.
Balatonra 19 euróból
Berlinből a Balatonhoz közlekedik majd a Germanwings új járata, úgy, hogy a sármelléki jegyet akár már 19 euróért is meg lehet venni.
Vírusírtásból jeles
Elismerésre méltó minősítést kapott a VirusBuster Kft., mivel a VirusBuster Professional megoldás 64 bites verziója 100 százalékosan szerepelt.
Bosnyák téri jövőkép
Két brit és egy amerikai cég szállt ringbe, hogy elnyerje a versenyeztető lengyel cégtől a Bosnyák térre szánt új városközpont tervének elkészítését.