Ne csak termelni, eladni is tudjanak

Ne csak termelni, hanem eladni is tudjanak a méhészek - ez az egyik célja az immár huszonötödik alkalommal megrendezett jászberényi nemzetközi mézvásárnak, amelyet mind a forgalmazók, mind a termelők a legnagyobb magyarországi szakmai eseményénként értékelnek.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A negyedszázados fennállását ünneplő rendezvényen 6-7 ezer emberre számítanak, a magyarok mellett, olaszokat, szlovénokat, valamint Szlovákiából felvidéki illetve Romániából erdélyi résztvevőket is várnak - közölte Molnár György főszervező, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke. A szakmai és szórakoztató elemeket egyaránt tartalmazó programban ezúttal is folytatódik az a már korábban útjára indított kezdeményezés, hogy a méhészek ne csak a méz előállításához értsenek, hanem a termékek eladásának fogásait is minél jobban megismerjék - tette hozzá az egyesületi elnök.

Tájékoztatása szerint a találkozóra 140 kiállító jelentkezett előzetesen, többsége méhészeti eszközgyártó és forgalmazó, de felvonulnak a mézből készített termék előállítói is kóstolókkal és bemutatókkal. A rendezvényt szakmai részében Bross Péter, az Országos Magyar Méhész Egyesület elnöke ad áttekintést a hazai méhészet helyzetéről, a legfrissebb mézpiaci információkról. Ezt követően Dögei Imre, Méhészet című szaklap főszerkesztője Nemcsak a méhek rabolnak mottóval tart méhésztársadalmi helyzetelemzést. Ezúttal is szó esik a méhek gyógyító erejéről, az apiterápiáról, és randevúra várják az önállóan is méhészkedő nőket.

Emellett a gyakorlatban látható többek között egy élő méhcsalád kezelésének méhszúrás nélküli technikája, valamint a füstölgő gyújtó és keretszegező verseny. A méhészek családiasra tervezett jászsági seregszemléjének szórakoztató részeiben számos vetélkedő és kulturális műsor kínál kikapcsolódást. Idén is megválasztják a mézkirálynőt, a címre pályázó hölgyeknek a méhészkedés abc-jéről is számot kell adni a zsűrinek. A győztes egy éven keresztül képviselheti a magyar méhésztársadalmat a különböző gazdasági rendezvényeken.

1,2 milliárd jut a magyar méznek

Évi mintegy 1,2 milliárd forintos uniós forrásra pályázhatnak 2013-ig a méhészek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében. A vidékfejlesztési tárca szerint a magas, 90-95 százalékos kihasználtság a támogatás elismertségét jelzi; a program jelentősen hozzájárul a minőségi magyar méz exportjának sikeréhez.

A vidékfejlesztési tárca közleményében ismerteti: a január 26-tól hatályos rendeletmódosításnak köszönhetően a termelők támogatást kaphatnak régiós rendezvények szervezésére és rendezésére, szaktanácsadó-hálózat működtetésére, bemutató méhészetek látogatására, méz kinyeréséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatására, varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre, kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének fejlesztésére, méhcsaládok számának szinten tartására, továbbá kutatási programokra. (Bormarketingre, a magyar borok népszerűsítését előmozdító rendezvényekre, pályázatokra mintegy 600 millió forint áll rendelkezésre az idén.)

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo