kfarkas cikkei
kfarkas cikkei
Vásárolnánk mi, csak nincs miből
Európa tíz legmódosabb országa a teljes európai vásárlóerő mintegy fele fölött rendelkezik, míg a legszegényebb Moldovában az egy főre jutó átlagosan elkölthető jövedelem az európai átlag egytizedét sem éri el. Magyarország továbbra is a 31. helyen áll megelőzve – többek között – Montenegrót és Romániát – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának 2013. évi adataiból. Az idén első alkalommal vizsgált járási adatok szerint a legtöbb jövedelemből a Budakeszi járás, míg a legkevesebből az ország északkeleti határvidékén élő járások lakosai gazdálkodhatnak.
Hallgatni arany!
A beszédkészség egy üzletember, vagy cégvezető egyik legfontosabb kompetenciája. A képesség, hogy megragadja a hallgatósága figyelmét nélkülözhetetlen az üzleti életben. Sokkal kevesebb hangsúlyt kap azonban a hallgatás művészete, pedig éppolyan fontos, mint a szónoki fordulatok és a jó előadásmód.
Van pénz fejlesztésre!
Újraindult a növekedési hitelprogram, bővültek a kedvezményes tőkefinanszírozási lehetőségek, és alig néhány hónap múlva megjelenhetnek a legújabb vissza nem térítendő uniós források is. A Pénz, de honnan konferencián a legavatottabb szakemberek mutatják be, hogy kik és hogyan juthatnak megfizethető hitelhez vagy tőkéhez vállalkozásuk fejlesztése érdekében.
Drágább lehet a kötelező, kevesebben válthatnak
Az idén enyhe, néhány százalékos átlagdíj-növekedés következhet be a november 2-án startoló idei kötelezőkampányban. Bár még a hazai járművek 55-60 százaléka érintett, vagyis több mint kétmillió szerződőnek lesz lehetősége az év végén kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltani, az összes váltó száma sem fogja jelentősen meghaladni a 300 ezret, ami alig ötöde a 2009-ben tapasztalt értéknek.
A kupon titka: az új vevő
Hogyan használjuk megfelelően a kedvezményes kuponokat az értékesítésünkben, mire jók, és mire vigyázzunk? Erre a kérdésre keresték a választ a Piac&Profit és a BKIK által szervezett KKV-AKADÉMIA rendezvényen részt vevő szakértők.
Szemét nélkül termel a Nestlé
„2020-ig összes európai gyárában nullára csökkenti a lerakóba küldött termelési hulladék mennyiségét a Nestlé” – jelentette be Laurent Freixe, a Nestlé európai regionális igazgatója a brüsszeli European Policy Center élelmiszer-fenntarthatósági konferenciáján.
Marketing a válságban - csak kreatívan!
A gazdasági válság hatására megváltozott fogyasztói szokások új, kreatív marketing-kommunikációs eszközöket igényelnek, amelyek a túlélés zálogát jelenthetik egy magyar kis-és középvállalkozás számára – emelték ki a szakértők a Piac&Profit és a BKIK által rendezett KKV Akadémia nevű rendezvényen.
Ne a számlán bukjon a webshop!
Többségükben még mindig egyfajta szükséges rossznak tartják a magyar kkv-k a számlák kiállítását és érhetetlen módon ragaszkodnak a papíralapú számlákhoz - hangzott el a Piac&Profit és a BKIK által szervezett KKV AKADÉMIÁN.
Irodát bérel? Ilyen válaszokat várhat el a bérbeadótól
Mitől emelkedik egyik évről másikra az irodabérleti díj és a rezsi? Miért vannak hőmérsékleti kifogások az irodában? Ehhez hasonló bérlői kérdésekből, problémákból állított össze útmutatót a CA Immo.
Mekkora gazdasági súlya van a szellemi tulajdonnak?
Először készült tanulmány annak számszerűsítésére az Európai Unióban, hogy a szellemitulajdon-intenzív ágazatok milyen mértékben járulnak hozzá az uniós gazdasághoz a GDP, a foglalkoztatás, a bérek és a kereskedelem tekintetében. Magyarországon az uniós átlag feletti ezen ágazatok gazdasági súlya.
Egy jó sztori a jó ár kulcsa
Amikor a cégvezetők meghatározzák termékeik árát, akkor általában a saját költségeiket, valamint a versenytársak árait veszik figyelembe. Csak arról feledkeznek meg, hogy egy jó sztorit körítsenek a termék köré.
Hiánypótló exportpromóciós lehetőség IT-cégeknek
Magyarországon először a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fejlesztésében érhető el az angol nyelvű, online ICT Export Directory, amelynek célja a magyar infokommunikációs cégek exportjának elősegítése külföldi partnerek számára elérhető adatbázis kialakításával.
Miért nem lett mindenki multimilliomos?
A válságban egyetlen kiskereskedelmi csatorna van, amely töretlenül növekszik, mégpedig az online kereskedelem – hangzott el a Piac&Profit által szervezett KKV-AKADÉMIÁN. A magyar kkv-k akár üzleti ügyfeleiknek, akár a fogyasztóknak értékesítenének, nem tehetik meg, hogy ne legyenek jelen az online értékesítés világában.
Az online reklám esete a joggal
Még mindig kevés online szolgáltató ügyel az adatvédelmi szabályokra a magyar piacon, pedig a hírközlési törvény változása óta komoly bírságot kockáztatnak – hangzott el a Piac&Profit által szervezett KKV-AKADÉMIÁN.
Teljesen megváltoztatja a világunkat a klímaváltozás
Hivatalosan is közzétették az ENSZ legfrissebb klímajelentését: eszerint habár a felmelegedés megtorpanni látszik az elmúlt években, a klímaváltozás mégis alapjaiban változtatja meg az általunk ismert világot.
Nagy fejlődés előtt a villanyautók
Jövőre már húsz különféle elektromos autót lehet majd kapni Németországban, s ezek átlagosan csak 30 százalékkal lesznek drágábbak a hasonló benzines járműveknél. Két évvel ezelőtt még csak kétféle szériamodell volt elérhető a német piacon, és ezek 60 százalékkal kerültek többe azonos kategóriájú hagyományos társaiknál.
Ingyenes tanácsadás vállalkozóknak
Megkezdte A Munkáért! elnevezésű, európai uniós finanszírozású, kétéves projekt megvalósítását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a LIGA szakszervezetekkel, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közös konzorciumban, ennek keretében ingyenes tanácsadást biztosítanak a vállalkozóknak.
Százhúszmilliárdos kötvénykibocsátás az Eximbanknál
A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a világon elsőként bocsátott ki kötvényt a Világbank csoporthoz tartozó Multilateral Investment Guarantee Agency (MIGA) állami kezességvállalást biztosító garanciája mellett; a kibocsátott kötvények névértéke 400 millió euró (120 milliárd forint), lejárata 2019. február 13.
Beindul a startupgyár
Öt sikeres projekt, három verseny, mintegy háromszáz versenyző és rengeteg jó ötlet a mérlege a Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny-sorozat eddigi fordulóinak. A startupvilág utánpótlás-szállítói őszre három-négy versenyt terveznek. Az első a hétvégén startol.
Többet fizetünk bankkártyával
Az egyes üzlettípusok vásárlói köre nem zsugorodott tovább 2013 első hat hónapjában, sőt a főként alacsony árakkal és széles választékkal hódító hipermarketek, a független kisboltok és a hazai láncok újabb vásárlókat is tudtak nyerni. A korábbi évekhez képest jelentős fejlődés figyelhető meg a bankkártyás fizetések arányában.
Rajtaveszthet! Ellenőrizni kell a szállítói számlák hátterét!
Mostantól a korábbinál is indokoltabb a beszállítói számlák hátterének ellenőrzése, ugyanis a NAV belföldi összesítőjelentés-adatbázisának elindulásával a számlabefogadók már nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudtak üzleti partnerük adóelkerülő működéséről. Még a leggondosabb eljárással sem szűrhetőek ki teljesen a vizsgálati kockázatok, hiszen a hatályos törvények rendkívül nagy felelősséget hárítanak a számlabefogadókra.
Sokmilliárdos öngól lehet a trafikrendszer
Még csak alig néhány hónapja működik a magyar trafikrendszer, az viszont már most is látszik, hogy sokba fog kerülni a költségvetésnek. Visszaestek az áfa- és a jövedéki adóbevételek, óriásit nőtt a feketepiac, kereskedők ezrei kerültek nehéz helyzetbe, nem is említve a dohányiparban dolgozó több tízezer embert.
Már csak 10 napig lehet visszaigényelni a külföldi áfát!
Már csak két hete maradt a magyar cégeknek arra, hogy elkészítsék és benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket. A szeptember 30-ai jogvesztő határidőig, 28 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2012-es vásárlásaik után a magyar áfaalanyok.
Kilőtt a forint a Fed döntés után
Tegnap a Fed meglepte a piacot azzal, hogy egyelőre nem csökkentette az eszközvásárlási program méretét, sőt csökkentette a növekedési kilátásokat. Ez a legfontosabb üzenete a tegnapi döntésnek.
Húsz magyar gazella ugorhat nemzetközi porondra
Nagy sikerrel zárult a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) által meghirdetett Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) pályázatok beadása: a benyújtási határidőig beérkezett 20 pályamű mutatja a program iránti kimagasló érdeklődést.
2060-ra gyógyulhat be az ózonpajzs
A világ nagy része fogott össze azért, hogy kijavítsa azt, amit elrontott: segítse az ózonréteg regenerálódását, az ózonlyuk megszűnését. Az eredmények bizakodásra adnak okot, de még hosszú az út a teljes gyógyulás feltételezett idejéig.
Két év türelmi időt kaphatnak a kft-k
A jogi személyek várhatóan legfeljebb két év türelmi időt kapnak, hogy létesítő okirataikat összhangba hozzák a jövő márciustól életbe lépő új polgári törvénykönyvvel. 160-170 ezer kft.-t érint az a rendelkezés, amely szerint 2016. március 15-ig a törzstőkét a jelenlegi 500 ezerről 3 millió forintra kell megemelni.
Faktoringgal csökkenthető az ezermilliárdos probléma
Szigorúbb szabályok vonatkoznak július óta a fizetési határidőkre. A jogszabályváltozás fizetésekre gyakorolt hatását a GF Faktor Zrt. véleménye szerint még korai volna értékelni, azonban rámutat, hogy a hosszú fizetési határidőkből adódó költségek és kockázatok alternatív finanszírozási megoldások beiktatásával, így faktoring alkalmazásával csökkenthetők.
Stop gombra csaphat a startup-piac
Túl kevés a hazai startup vállalkozás, és ezzel a kevéssel szemben is sokszor lehetetlen feltételeket támasztanak a potenciális befektetők. A Jeremie tőkeprogramra szánt pénz jelentős része így „bennragadhat”.
Egyre többet „trükköznek” a munkaadók
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 10 589 munkáltatót ellenőrzött az idei első félévben és a felügyelők a munkaadók 61 százalékánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot; ezek csaknem 40 ezer munkavállalót érintettek.
Évtizedes hátrányba hoznak minket a különadók
A hazai élelmiszeripart az elmúlt három évben egyre növekvő mértékben terhelték a különféle extraadók. Összesen több mint 50 milliárd forintos többletköltséget okoztak az élelmiszeriparnak a különadók.
A piacok továbbra is jól viselkednek
Ma megtudhatjuk a Fed álláspontját, amelyet oly sokan és oly régóta találgatnak. A piac 10-15 milliárd dolláros havi csökkentést vár. Az ettől való eltérés fogja meghatározni a piacok viselkedését.
Versengenek a vállalatok kegyeiért a szolgáltatók
Egyre élesebb a verseny a kis- és középvállalatok kegyeiért versenyző energiaszolgáltatók között, mivel egyre több cég ébred rá, hogy jelentős megtakarítást érhet el, ha a szabadpiacon versenyezteti az energiaszolgáltatókat. A vállalatok ezért az árak csökkentése mellett egyéb szolgáltatásokkal is bombázzák a vállalatokat.
Több elbocsátásra számíthatunk idén
Pesszimizmus jellemzi a magyar munkaerőpiacot: 2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást. A legrosszabb a helyzet a Dél-Dunántúlon.
Nem tudni miért, de beindult az öngondoskodás
Bár még mindig az azonnali fogyasztást támogató cafeteria elemek szerepelnek az első helyen, a munkáltatói gondoskodást biztosító juttatások népszerűsége is jelentősen növekedett az elmúlt egy évben. Az ok egyszerű, a magyarok többsége nem bízik az állami szociális hálóban.
Okosan is ki lehet szállni a mókuskerékből
A vállalkozás nem csak a havi jövedelmet biztosíthatja, hanem tőkeértéke is van, amely – ha megfelelő vevőt talál - akár a nyugdíjas éveit is biztosíthatja a cégvezetőnek. Sokan azonban túl későn kapnak észbe és azt sem tudják, mihez kezdjenek, amikor értékesíteni akarják vállalkozásukat.
Öt tévhit a webáruházakról
Míg a kiskereskedelmi forgalom inkább stagnál hazánkban, addig az interneten folytatott kereskedelem mindinkább növekszik. Sok kereskedő még mindig nem, vagy rosszul használja ki az internet kínálta lehetőségeket. Szakértőnk rámutat néhány pontra, amelyek a siker gátjai lehetnek!
Nyerő lehet a webáruház
Ma már nem lehet létezni saját webértékesítés, webkereskedelem nélkül. A kkv-k legnagyobb gondja a jó webértékesítési rendszer kialakítása és hatékony működtetése. Az internet komoly lehetőséget kínál arra, hogy eladó és vevő egymásra találjon, de csak akkor, ha jól csináljuk. A jó webes értékesítés technikai, jogi, marketing, logisztikai, pénzügytechnikai vonatkozásait foglalja össze a szakmai rendezvény, ahol a gyakorlatban már tapasztalatot szerzett vállalkozások mondják el a hatékony értékesítési rendszer kialakításának titkait.
A siker titka a bátorság és napi 16 óra munka!
Komoly bátorság és elhivatottság kell ma egy vállalkozás elindításához – mondja Mészáros Gábor. A chocoMe Kft. alapítója a Nemzetgazdasági Minisztérium által első alkalommal odaítélt a Hónap kis- és középvállalkozása cím megnyerése után nyilatkozott a Piac & Profitnak.
Kínai tanulmányutat szervez az Iparkamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata 2013.október 18-25. között üzleti delegációt szervez Csengduba és Csungkingba. A kínai piacfeltáró tanulmányút keretében olyan üzleti lehetőségek feltérképezésére nyílik lehetőség, melyek új perspektívát nyithatnak a magyar cégek számára kínai exportjuk bővítése terén.
Indokolatlanul hatalmas különbségek a percdíjakban
Az Európai Unió tagállamain belül óriási eltérések mutatkoznak az átlagos hívásdíjakban. Sok esetben a különbség olyan összehasonlíthatatlanul nagy, hogy azt lehetetlen racionálisan megmagyarázni.
Éledeznek a kkv-k
Már lábadozik a válság legnehezebb évei után az 50 fő feletti hazai kis- és középvállalati szektor. Jelentős beruházások még nem indultak el többségüknél, de már folyamatosan keresik a fejlesztési és költségcsökkentési lehetőségeket a hatékonyabb működés érdekében.
Amíg ünnepeltünk, volt egy kis lejtmenet
Volt egy kis lejtmenet a börzéken, amíg mi ünnepeltünk. Ez egyébként beleillik a technikai korrekciós fázisba, amely véget érőben van az USA-ban, de még tart a DAX index esetében.
Olajbányászat indul az öko-paradicsomban
Ecuador engedélyezi, hogy olajcégek kutatófúrásokat végezzenek a Yasuní Nemzeti Parkban, amelyet az UNESCO a Világörökség részének nyilvánított. Az ország elnöke szerint a külföld nem adott elég pénzt a Park védelmére.
A tisztességes cégeket fenyegetik a hamis termékek
Habár kevesebben nyilatkoznak úgy, hogy hamisított termékeket vennének, a Piac&Profitnak nyilatkozó szakértő szerint érdemben nem változtak meg a vásárlói szokások. Pedig a hamis termékek nem csak fogyasztóvédelmi szempontból kockázatosak, de a tisztességes vállalatok számára is komoly veszélyt jelentenek.
Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren
Ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok épül 550 millió forintos beruházással a debreceni repülőtéren, a projekt bokrétaavató ünnepségét hétfőn tartották. A csarnokban 10 ezer raklapnyi árut lehet majd kezelni.
Egymilliárd forint támogatás a kkv-k kezességvállalási díjaihoz
A kormány egymilliárd forintot csoportosít át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a kkv-szektor hitelezésének elősegítése érdekében, a kezességvállalási díjak költségvetési támogatásának növeléséhez.
Aranykorban a drótszamár
Egyre többen és többen pattannak kerékpárra, a lakosság jelentős része már télen sem mond le a kétkerekűek használatáról, pláne ragyogó napsütésben. Közhelynek számít, hogy a magyar kerékpárpiac hatalmas felívelésének lehetünk szemtanúi, igaz, arra csak becslésekre szorítkozhatunk, hogy mekkorára is nőtt ez a piac.