Öt évvel ezelőtt indult a gigantikus projekt: az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) harmadik jelentésének az elkészítése. 880 kutató több mint 38 országból több ezer kutatási jelentést és 55 ezer kritikai észrevételt értékelt. Pénteken délelőtt tíz órakor tették közzé a a jelentés összefoglalóját, amely korántsem megnyugtató: az elkövetkező évtizedekben alapjaiban változik meg a világ, amit ma ismerünk, mindez a globális felmelegedés okozta klímaváltozás miatt.
A jelentés főbb megállapításai:
A 20. század kezdete óta a légkör átlaghőmérséklete 0,9 Celsius-fokkal emelkedett, jelentős mennyiségű, a gleccserekben és a jégtakarókban tárolt hó és jég olvadását okozva. Az északi féltekén az elmúlt harminc év átlaghőmérséklete a középkor óta nem volt ilyen magas. Az elmúlt évszázadban a világtengerek szintje 20 centiméterrel emelkedett, ami az ENSZ korábbi jelentéseinek pesszimistább forgatókönyveivel van összhangban. A felmelegedés tehát megcáfolhatatlan tény, viszont az elmúlt 15 évben a légkör tengerszinten mért átlaghőmérséklete nem emelkedett.
A klímaváltozás fő oka az ember által kibocsátott szén-dioxid. Az IPCC kutatói ennek a valószínűségét 95 százalékban jelölték meg. A globális felmelegedést okozó természetes tényezők, mint a napsugárzás intenzitásának esetleges erősödése, vagy a vulkánok által kibocsátott szén-dioxid csak minimálisan, egy évszázad alatt 0,1 Celsius-fokkal befolyásolhatta a klímánkat. A napsugárzás intenzitását ugyan csak 1986 óta vagyunk képesek műholdas mérésekkel is alátámasztani, de a vizsgált időszakban az intenzitás változásainak csak kevés hatása volt a Föld klímájára.
Az emberi tevékenység következtében a légkörbe kibocsátott szén-dioxid mennyiségét – a hangzatos tervek ellenére – nem sikerült mérsékelni, az elmúlt nyolc évben a kibocsátás szintje a másfélszeresére nőtt a nyolc évvel korábbinak. A légköri szén-dioxid mennyisége az északi féltekén tavaly és idén is átlépte a 400 ppm-et (particle per million). Ennek ellenére is fékeződött a globális felmelegedés az elmúlt tizenöt évben. A brit Met Service mérései szerint az elmúlt 15 évben egyáltalán nem, az amerikai meteorológiai szolgálat szerint minimálisan, 0,05 Celsius-fokkal nőtt a globális átlaghőmérséklet, pedig az északi féltekén az elmúlt tizenöt év átlaga melegebb volt, mint a mérések kezdete, azaz a 19 század közepe óta.
Ennek ellenére a klímaváltozás nem állt le – figyelmeztet az IPCC jelentése. Ez leginkább a magashegységek gleccserein látható. Kevés kivétellel ezek a természetes édesvíztárolók az elmúlt években jelentősen veszítettek mind kiterjedésükből, mind tömegükből, habár a legtöbb gleccserrel kapcsolatban nincsenek megbízható hosszú távú megfigyelésből származó adatok, amelyekből megalapozott következtetést lehetne levonni.
A jégolvadás nem csak a gleccserek esetében érhető tetten: műholdas mérések és a Föld gravitációs terének változásai megerősítik, hogy Grönland 2002 és 2011 között hatszor annyi jeget veszített, mint 1992 és 2001 között. Hasonló tömegveszteséget szenvedett el az Antarktisz szárazföldi jégpáncélja is ugyanebben az időszakban, bár a déli sarkvidéken a jégveszteség elsősorban a Nyugat-Antarktisz térségében következett be.
A tengeri jég mennyisége is csökkent. Az arktiszi vizeken a nyári jégtakaró a száz évvel korábbi átlag felére zsugorodott 2011-ben, és a vastagsága is csökkent. A jégminták igazolják, hogy az északi tengereket a római kor óta, tehát kétezer éve nem borította ilyen vékony jégpáncél. Az időszámításunk körüli periódus egyébként enyhébb volt a mostaninál, többek között a Brit-szigetek a szőlőterméséről volt híres.
Az alacsonyabb szélességi fokokon is kevesebb a jég- és a hó, csökken a télen hóborította területek mérete. Az egész évben fagyott talaj (permafrost) is kezd kiengedni: az IPCC jelentése szerint mind Észak-Oroszországban, mind Kanadában csökken a permafrost réteg vastagsága.
Az óceánokban egyébként is dübörög a klímaváltozás: az IPCC szerint a világtengerek átlaghőmérséklete az elmúlt tizenöt évben töretlenül emelkedett. Habár a mérések itt korántsem olyan pontosak, mint a szárazföldek esetében, főként a mélyebb tengeri régiókról egyáltalán nincsenek, vagy csak szórványosan vannak megfelelő adataink.
A legfőbb rizikófaktorok az IPCC jelentése szerint:
Eltolódnak az éghajlati zónák, egyes területek – köztük hazánk – éghajlatára a nagyszámú nyári hőhullám és az egyenetlenül érkező éves csapadék lesz jellemző. Elsősorban a szubtrópusi és a mediterrán éghajlatú régiókban komoly szárazságokra kell számítani.
A gleccserek olvadása egész földrajzi régiók, így Közép-Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika ivóvízellátását sodorhatja végveszélybe.
A legvalószínűbb számítások szerint a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás fennmaradásánál, a globális átlaghőmérséklet 3,7 Celsius-fokkal emelkedhet az évszázad végéig.
A tengerszint emelkedése évszázadokon keresztül folytatódhat. Az elkövetkező évtizedekben a becslések középértéke 27–82 centiméter 2100-ig. Ez lényegesen magasabb, mint a korábbi 40-50 centiméteres becslés. Sok kutató szerint azonban ez még mindig inkább óvatos adat, az emelkedés az egy métert is meghaladhatja, egymilliárd ember lakóhelyét veszélyeztetve ezzel.
Az óceánok savasodása miatt a tengeri tápláléklánc alapjait képező élőlények csak lassabban képesek kivonni a testvázukhoz szükséges kalciumot a tengervízből, így komplett ökoszisztémák omolhatnak össze.
