A siker titka a bátorság és napi 16 óra munka!

Komoly bátorság és elhivatottság kell ma egy vállalkozás elindításához – mondja Mészáros Gábor. A chocoMe Kft. alapítója a Nemzetgazdasági Minisztérium által első alkalommal odaítélt a Hónap kis- és középvállalkozása cím megnyerése után nyilatkozott a Piac & Profitnak.

Első alkalommal adták át a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést. A díjakat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyújtotta át a Teva csoport, a ChocoMe Kft., illetve a Clariton Kft. képviselőinek.

„A gazdasági életben is el kell ismerni a teljesítményt, és arra kell buzdítani a vállalkozásokat, hogy folytassák tevékenységüket Magyarországon" – jelentette ki Varga Mihály a díjátadó alkalmával.

Mészáros Gábor átveszi a díjat Kép:NGM

Varga Mihály elmondása szerint a díj létrehozását azért kezdeményezte, hogy a vállalkozások sikerein keresztül a magyar gazdaságra irányítsák a figyelmet. A Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést ezentúl havonta átadják majd, három kategóriában. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: egy sikeres vállalkozás felépítéséhez elhivatottságra és bátorságra van szükség. A vállalkozások – akár kicsik, akár nagyok  – mindig kockáztatnak, amikor befektetésről döntenek; ezt a bátorságot szeretnék elismerni a díjjal, és arra biztatni a magyar gazdaság minden szereplőjét, hogy bízzon annyira magában és a magyar gazdaság teljesítményében, hogy vállalkozásba kezd.

Megszólal a kkv-nyertes

„Kényszervállalkozóként indult a cégem, miután a gazdasági válság elsodorta az állásomat is, és nem találtam munkát” – mesélte a Piac & Profitnak Mészáros Gábor, a chocoMe tulajdonosa a Hónap kis- és középvállalkozása díj átvétele után. „Amikor belevágtam, mindenki óva intett, ma viszont már a vállalat termékeivel Ausztráliában is találkozhatnak – hangsúlyozta a cégvezető. – Jelzáloghitelt vettem fel a lakásomra, szóval nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy belevágjak. Egyedül végeztem minden munkát, a készítéstől kezdve a csomagoláson át, a kiszállításig. Ma viszont már 25 főt foglalkoztatunk, és további 15 külsős vállalkozó dolgozik nekünk.”

A vállalkozó szerint a sikerének a titka a bátorság mellett a kitartás és a napi 14–16 órai munka. A Piac & Profit kérdésére kiemelte, hogy a most induló vállalkozóknak mindenképpen egy réspiacot érdemes megcélozniuk: „Ne másolják le a már létező ötleteket, hanem találjanak ki valami újat, különböztessék meg magukat a piacon.”

Mészáros Gábor szerint egy pillanatra sem szabad leállni. „Már 14 országban elérhetőek termékeink. Én sem dőlök hátra: hamarosan indul az amerikai gyártás, most pedig a keleti nyitásban gondolkozunk, reményeim szerint hamarosan a távol-keleti országokban is kaphatóak lesznek termékeink” – mondta.

Vállalkozás kezdőtőke nélkül
Hallgatva a panaszáradatot, úgy tűnhet, mintha egyáltalán nem is lehetne manapság vállalkozásba kezdeni. Vagy ha mégis, az csak olyanoknak sikerülhet, akik hatalmas kezdőtőkével és egy csomó minden mással rendelkeznek, ami nekünk nincs. Ahelyett, hogy feladnánk, fordítsunk egyet a dolgon: mindenkinek van VALAMIJE! Csak meg kell találni, és felépíteni rá az üzletet.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo