kfarkas cikkei


kfarkas cikkei

Kéknyelv és madárinfluenza – százmilliós támogatás

Kéknyelv és madárinfluenza – százmilliós támogatás 

Az egyes állatbetegségekkel szembeni védekezés tagállami kötelezettség, amelyhez az Európai Unió pénzzel járul hozzá. Uniós támogatásból és a hazai költségvetésből az idén több százmillió forint jut a járványos állatbetegségekkel kapcsolatos feladatokra: védekezésre, a betegség felszámolására, illetve annak figyelemmel kísérésére.
Mobilra optimalizálni: miért, hogyan és kinek jó?

Mobilra optimalizálni: miért, hogyan és kinek jó? 

A rohamosan terjedő okostelefonok korában alapvető elvárásnak számít, hogy a céges weboldalak, vagy webáruházak mobileszközökről is élvezhetőek legyenek. Az optimalizálás hogyanja és mikéntje a cégvezetők számára sok esetben ismeretlen terület, ezért a leggyakrabban felmerülő kérdésekre most választ kaphat szakértőnktől, Bátky Zoltántól, a Technet.hu főszerkesztőjétől.
Hogyan lesz vonzó egy cég a befektetőknek?

Hogyan lesz vonzó egy cég a befektetőknek? 

Robbanásszerűen nőtt az elmúlt években a magyarországi kockázati tőkepiac, ám megjelentek azok a befektetők is, amelyek kevésbé megbízhatók. Ugyanakkor a vállalkozásokat viszonylag kényelmes helyzetbe hozza, hogy kínálati piac alakult ki. Ám nem minden vállalkozás vonzó egy pénzügyi befektető számára, és nem is mindegyiknek érdemes innen beszereznie a szükséges forrásokat.
Így válhat rémálommá a munkaügyi ellenőrzés

Így válhat rémálommá a munkaügyi ellenőrzés 

A cégekre előzetes bejelentés nélkül "rátörhetnek" az ellenőrök. Utólag, hacsak nincs nagyon igazunk, nehéz jogorvoslattal élni. Megnézik a jelenléti íveket, átvizsgálják a cég HR működését. Fontos ügyelni a részletekre is, mert akár 20 millió forintos is lehet a bírság.
A klímaváltozás veszélybe sodorja az élelmiszeripart

A klímaváltozás veszélybe sodorja az élelmiszeripart 

El tudja látni az élelmiszeripar a jövőben a Föld lakosságát, még akkor is, ha az emberiség lélekszáma meghaladja a kilencmilliárdot? Ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a kutatókat, és a válasz viszonylag egyszerű: ha nem teszünk valamit sürgősen, akkor nem.
Újra keringőzik a kormány az IMF-el

Újra keringőzik a kormány az IMF-el 

Varga Mihály a héten találkozik az IMF képviselőivel, és az elővigyázatossági hitelkeretről fognak tárgyalni. Varga hangsúlyozta, hogy Magyarország csak biztonsági hálónak szánja a hitelt, és nem áll szándékában felhasználni azt
Madárinfluenza: a legrosszabbra is fel kell készülnünk

Madárinfluenza: a legrosszabbra is fel kell készülnünk 

Újra felütötte fejét az elmúlt évtized réme, a magyar baromfiágazatban és turizmusban milliárdos károkat okozó madárinfluenza. A vírus ezúttal még a korábbi változatánál is veszélyesebb, szakemberek szerint a legrosszabbra is fel kell készülnünk, a betegség eddig sosem látott méretű világjárványt okozhat.
Magyar robot, stringbike és aksitöltő aratott sikert Hannoverben

Magyar robot, stringbike és aksitöltő aratott sikert Hannoverben 

Az 1947 óta évente megrendezett Hannover Messe-n idén is számos magyar cég képviseli hazánkat. Az egyszerre több tematikus kiállításnak helyt adó ipari vásár április 8-12. között várja az aktuális trendeket, innovatív termékeket megismerni kívánó szakmai látogatókat a világ minden tájáról.
Újabb sokkot okozhat a belvíz az élelmiszerárakban

Újabb sokkot okozhat a belvíz az élelmiszerárakban 

Az országban több mint kétszázezer hektárt borít árvíz, amely késlelteti a tavaszi munkálatok megkezdését. Szakértők szerint, ha nem lesz kegyes az időjárás, idén is emelkedni fognak a mezőgazdasági termékek árai, akár egy, a tavalyihoz hasonló ársokkot okozhat.
Offshore: milliárdokat dugdosnak a gazdagok

Offshore: milliárdokat dugdosnak a gazdagok 

Postaládacégek, offshore-számlák, fiktív teljesítések: a világ 170 országára terjed ki az az offshore-hálózat, amelyet titkos iratok megszerzésével leplezett le egy nemzetközi újságíró konzorcium. Az adatok a számlaszámok, ügyletek mellett 130 ezer offshore-ban érintett személy nevét is tartalmazzák, köztük magyarok is lehetnek.

Kiszámíthatósággal csábít Németország 

Egy magyar állampolgár, vagy magyar társaság, korlátozások nélkül alapíthat céget, vagy telephelyet Németországban, amely nem csak a piac méretével, hanem a szabályozási környezet kiszámíthatóságával is vonzza a magyar vállalkozásokat. A stabil gazdaság, a vállalkozóbarát jog- és adórendszer is komoly csáberőt képviselhet azoknak, akik külföld felé kacsingatnak.

Matolcsy megbillentette a forintot 

Tegnap éppen 300 forintig tudott „leszúrni” a forint kurzusa, de aztán érdemi gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz, és órákon belül újra 302-303 forint közé emelkedett az euró árfolyama.

Még nem jégkorszak, „csak” klímaváltozás 

A valóban szokatlanul hideg és csapadékos tavasz, a hosszabban kitartó tél nem a következő jégkorszak előhírnöke, bár jelenleg a Nap viszonylag gyengébb aktivitása figyelhető meg, ami elméletileg a Föld klímájának lehűléséhez is vezethetne. A klímaváltozás miatt tapasztalható hideg tavasz azonban már most komoly károkat okozott a mezőgazdaságban és a turizmusban, a továbbiakban pedig árvíz és belvíz egyaránt sújt majd minket. Kutatók figyelmeztetnek: fel kell készülnünk arra, hogy az ilyen szélsőséges időjárási viszonyok egyre gyakoribbak lesznek a világon és a Kárpát-medencében.

Offshore - Csak szabályosan! 

Érdemes megvizsgálni olyan adótervezési lehetőségeket, amelyek komoly költségelőnnyel járhatnak a magyar vállalkozók számára, ugyanakkor a nemzetközi szabályok, korlátok betartása ehhez elengedhetetlen.

Miért jobb céget alapítani Angliában? 

Az egyszerűbb adórendszer, a rugalmasabb ügyintézés, a vállalkozásbarát adóhatóságok, az alacsonyabb járulékok csábíthatják a magyar cégeket a ködös Albionba. Nem utolsó szempont azonban a biztonság sem.

Dohánybolt nélkül maradhat a fél ország 

Eredménytelennek nyilvánította a nemzeti fejlesztési miniszter 1417 település esetében a Nemzeti Dohányboltok létrehozására kiírt pályázatot, mert senki sem akart trafikot nyitni a kistelepüléseken.

Kicsit sárgább, kicsit drágább, de a miénk 

Sárgák és drágábbak lesznek az új budapesti taxik, ha elfogadja a főváros a személyszállítást szabályozó rendelettervezetet. Várhatóan kevesebb taxi fut majd az utakon, sokan ugyanis nem tudnak majd megfelelni az elvárásoknak, visszaszorulnak a hiénák, és az utasok számára kiszámíthatóbbá és kényelmesebbé válik a szolgáltatás.

Négy magyar régió a legszegényebbek között 

Az Eurostat friss publikációja szerint az egy főre eső GDP az EU 270 régiójában az uniós átlag 26 százalékát termelő Észak-Nyugat-Bulgária és 328 százalékát termelő londoni belváros között szóródott 2010-ben.

Víz világnapja – Fel kell hagynunk a pazarlással 

Nem véletlenül tartja több közgazdász az ivóvizet a 21. század aranyának, vagy olajának az ivóvizet. A számunkra természetes anyag ugyanis mindinkább megcsappan, a túlfogyasztás, a szennyezés következtében. Magyarország vízkészletei ugyan jónak mondhatók, ám ez nem jelenti azt, hogy már a közeljövőben nem kell szembenéznünk egy korábban elképzelhetetlen válsággal és annak minden negatív következményével.

Miről hazudunk a neten? 

Végzettségükről, munkahelyükről és keresetükről is szoktak füllenteni a magyar internetezők. Míg a fiatalok a társkereső oldalakon teszik szebbé a valóságot, addig a Facebookon inkább az idősebbek adatlapjain találunk valótlan állításokat.

Tíz év haladékot kaptak a termálvizet hasznosító gazdálkodók 

A kormány döntött arról, hogy 2025-ig meghosszabbítja az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszasajtolási kötelezettségének felfüggesztését, és a javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti.

Tippek a cég energiaszámlájának csökkentésére 

Az energiaárak az inflációt meghaladó mértékben drágultak az elmúlt években, évtizedben. Ráadásul a kormány rezsicsökkentő intézkedéseinek jelentős részét is a szabadpiacon vásárló vállalkozók fizethetik meg a rendszerhasználati díjak emelkedésével. A többletkiadás azonban kikerülhető. Összegyűjtöttük, hogyan csökkentheti céges energiaszámláit anélkül, hogy kapacitásai sérülnének, vagy a dolgozók komfortérzete csökkenne.

Vidéki egyetemekre gördül a Zöld Iroda Roadshow 

Öt állomásból álló roadshow indult útnak a környezetkímélő és emberközpontú irodai munkavégzés, a fenntartható új üzleti modellek és felelős vállalkozások bemutatására - mondta el a szervező Követ Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért nevű szervezet ügyvezetője.

A terhes nők munkaviszonyát nem lehet semmisnek nyilvánítani 

Az ombudsman szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) utólag nem nyilváníthatja semmisnek egy várandós nő munkaviszonyát csak azért, mert a terhessége alatt állt munkába - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn.

Startup nagyhatalom lehet Magyarország 

A nemzetközi mobilpiac rohamos fejlődése a magyar fejlesztőcégek számára is hatalmas kiugrási lehetőséget jelenthet. Számos ígéretes hazai műhely van, melyek viszont csak külső finanszírozás bevonásával tudnának „nagypályára lépni”. Erre a problémára keres megoldást a Smartmobil ’13, melynek célja, hogy felhelyezze Budapestet a mobiltechnológia és a startup tőkepiac világtérképére.

Áfacsökkentés: kéne de nem lesz? 

Az alapvető élelmiszerekre vonatkozó, 27 százalékos áfakulcs mérséklését kérik a kormánytól a termelők, feldolgozók, a kereskedők, közgazdászok, akik szerint így csökkenhetne a feketegazdaság és nőhetne a fogyasztás is. Orbán Viktor viszont éppen ezzel ellenkezőleg nyilatkozott, egy újabb, 30 százalék fölötti áfakulcs bevezetését lebegtetve meg.

Két éve robbant Fukusima 

Immáron két éve, hogy az elmúlt két évtized legnagyobb nukleáris balesete az atomenergiával kapcsolatos álláspontjuk pillanatnyi átgondolására késztette a fejlett országokat. A világ mégsem mondott le az atomenergiáról, Magyarország néhány hónapja kötelezte el magát egy újabb atomerőmű építése mellett, Japán pedig újraindítja leállított erőműveit. Közben a sugárszennyezett Fukusima prefektúrában folyik a kármentés, a kitelepített lakosoknak pedig meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy soha nem térhetnek vissza otthonaikba.

Gyakorlati tippek mikrovállalkozásoknak 

A saját márka építése és gondozása a kkv számára éppolyan fontos, mint a nemzetközi vállalatóriás számára. A célpiaca, a lehetőségei és ebből fakadóan az eszköztára viszont más.

Még mindig vannak gondok a jótállással és a szavatossággal 

Továbbra is gondok vannak a jótállás és szavatosság területén, a fogyasztók még mindig nem kapnak megfelelő tájékoztatást jogaikról, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) továbbra is indokoltnak tartja a téma átfogó ellenőrzését.

Óriási üzleti lehetőségek a magyar kkv-knak 

Óriási üzleti lehetőségek vannak a magyar kkv-k számára keleti szomszédunknál – hangzott el a Piac&Profit, valamint a BKIK által szervezett Román–Magyar Üzleti Fórumon. A magyar vállalatok nyelvi nehézségek nélkül, egyszerű szabályozási, stabil pénzügyi környezetben kiváló profitkilátásokkal ruházhatnak be Romániában.

Roham az energetikai pályázatokért - Újabbak nyílnak 

Újabb energetikai pályázati kiírást függesztett fel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mert a beérkezett igénylések messze meghaladták a keretösszeget. Hamarosan két újabb pályázat nyílik meg, amelyekre hasonlóan komoly érdeklődés várható.

Webshopra fel kkv-k! 

Webshop nélkül nehezen boldogul egy kis- és középvállalat a végfelhasználói piacon, de az internetes kereskedelem immár a vállalatok közötti üzletkötésekben is egyre nagyobb teret hódít. A magyarországi kkv-k webshopjai azonban többségükben még mindig nem felelnek meg a fogyasztóvédelmi szabályozásnak, drágán fejleszthetők és gyakran a legalapvetőbb marketing fogásokat sem hasznosítják - fogalmazták meg a Piac&Profit által szervezett Kkv-Akadémia előadói.

Figyelem! Változott a közbeszerzési gyakorlat 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. február 1-jei hatállyal módosította azt a közbeszerzési gyakorlatot, amely szerint az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások során az ajánlattevőknek már az ajánlattételi szakaszban rendelkezniük kell mérnök kamarai tagsággal. A jövőben ez a feltétel kizárólag a nyertes ajánlattevőtől követelhető meg.

Egyszerűbben tervezhetők a helyi adók 

Egyszerűbben áttekinthetik a hazai vállalkozások a helyi adók mértékét és a kapcsolódó kedvezményeket a MÁK honlapjára nemrégiben felkerült adatoknak köszönhetően – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint az online adatbázisból néhány kattintással lehívhatók a székhely vagy telephely létesítése céljából kiválasztott települések adózási feltételei.

Mostantól bárki e-számlázhat, ingyenesen, korlátlanul 

Ingyenes, bárki számára korlátlanul hozzáférhető e-számlázó rendszert mutattak be Budapesten. A rendszer célja, hogy mindenkinek biztosítsa a környezettudatos, elektronikus számlázás lehetőségét.

Rászáll a NAV az ebtenyésztőkre 

Egy fővárosi ebtenyésztő, aki kutyaeledelt is forgalmazott, továbbá kutyakozmetikai szolgáltatást is nyújtott, évek óta engedélyek nélkül folytatta tevékenységét, a jövedelmét pedig eltitkolta a hatóság elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-magyarországi regionális adó főigazgatósága.

Tízmilliárdos pályázat munkahelyteremtésre! Részletek itt! 

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely azt várja, hogy a támogatásoknak köszönhetően 5200 új munkahely jön létre a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Brutálisan drágulhatnak az OKJ-s tanfolyamok 

Szeptembertől akár kétszer drágábbak is lehetnek az OKJ-s tanfolyamok árai, miután a kormány megemelte a képzésekhez tartozó minimum óraszámokat. Szakértők szerint a lépés miatt rosszul járnak a képzőintézmények és a tanulni vágyók is, hiszen a korábban néhány hónap alatt elvégezhető tanfolyamok helyett akár három évig is elhúzódó képzésekkel kell megküzdeniük. A tanárok szerint egyes szakmáknál nincs is annyi tananyag, amivel meg lehetne tölteni a tantervet.

Tízmilliárd 190 gazdának 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte a területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített cukortámogatás kifizetését - közölte a hivatal.

Magyar mangalica menni Amerika! 

Az Egyesült Államok engedélyezte a magyar tenyésztésű mangalica amerikai importját - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a Budapesti Mangalica Fesztiválon. A magyar agrártárca üdvözölte a hosszú tárgyalások után megszületett döntést, a mangalicatenyésztők egyesülete pedig az állomány jelentős növekedését várja az új lehetőségektől.

Valentin-napkor fellendül a kiskereskedelem 

A GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint a februári Valentin-nap a táblás csokoládék és pralinék iránti keresletet akár 70 százalékkal is megnövelheti a januári időszakhoz képest. A gyártók és forgalmazók erőteljes kommunikációval, egyedi csomagolásokkal és árkedvezményekkel igyekeznek megnyerni termékeiknek a vásárlókat.

Magyar stand lesz a bio-szakvásáron 

Magyarországot 13 magyar cég képviseli Európa legnagyobb nemzetközi bio-szakvásárán a február 13-16. között megrendezendő nürnbergi BioFach szakkiállításon.

Gondban a magyar élelmiszeripar 

Komoly problémák vannak a magyar élelmiszeripar gerincét adó hús- és tejágazatban. A tavaly elszabaduló takarmányárak, és csökkenő felvásárlási árak, valamint a belső fogyasztás gyengélkedése miatt patinás húsüzemek egész sora küzd a felszámolás ellen. A tejtermelők közben az olcsó külföldi dömping miatt aggódnak, bár ők remélik, hogy az idei év jobb lehet a tavalyinál.

Még egy hétig lehet kérni támogatást gazdaságátadásra! 

A Magyar Agrárkamara felhívja az érintettek figyelmét, hogy a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet értelmében január 31-ről február 15-re változott a gazdaságátadáshoz kapcsolódó támogatási kérelmek beadási határideje.

Szűkül a belső piac? Irány a szomszéd! - Román-magyar Üzleti Fórum 

Február 20-án kerül megrendezésre Budapesten a BKIK és a Piac & Profit közös szervezésében a román-magyar üzleti fórum, amelyen a szomszédos országban rejlő üzleti lehetőségekről szóló és az üzleti tervek finanszírozásához szükséges információkat kapják meg a hazai kis- és középvállalkozások.

Megspórolhatnánk néhány Matolcsy-csomagot a gazdaság fehérítésével 

A feketegazdaság mértéke Magyarországon eléri a bruttó hazai termék 22–25 százalékát, azaz évente közel 7000 milliárd forintot. A magyarországi adórendszer leginkább a szerényebb körülmények között, bérből és fizetésből élőket, valamint a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtja, miközben a természeti erőforrásokkal való pazarlást, a környezet szennyezését és az adók elkerülését nem fékezi.

880 millió forint bormarketingre 

Összesen 3 millió euró áll rendelkezésre 2013 és 2016 között a magyar borok promóciójára Japán, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Kanada piacán. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter erre vonatkozó rendelete a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Már májusban nyithatnak a Nemzet Trafikjai 

Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást a nemzeti dohányboltok. Így módosítaná a kormány a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért

Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért 

A családok többsége ma már a kincstári Start-számlán Babakötvény formájában takarékoskodik gyermekének.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo