A bűvös szám 34 köbméter, napi mintegy száz liter: ez a magyarországi, egy főre jutó átlagos vízfogyasztás, ennyit folyatunk ki évente a csapból: ivásra, fürdőzésre, mosakodásra, ennyit pörög személyenként a vízóra. Ez ötször annyi, mint egy etióp, vagy egy indiai átlagpolgár ivóvízfogyasztása, és a fele az európai átlagnak. Kevesen vannak azonban tisztában azzal, hogy a vízfogyasztásunk ennél sokkal, de sokkal több. Vizet fogyasztanak erőműveink hűtőrendszerei, vízzel öntözik a búzát, amelyből a magyar pékek a kenyeret sütik, vizet isznak a sertések, a tyúkok, víz kell a kávécserjének, hogy reggel gőzölögve ihassuk a forró italt, a hajónak, ami az árut szállítja keresztül a tengeren. A valódi vízfogyasztásunk a vízóránk által mért érték többszöröse: az ENSZ becslése szerint 1385 köbméter évente, fejenként.

Ez megfelel csaknem 9 ezer csurig megtöltött fürdőkádnak. Természetesen nem fogyaszt mindenki ugyanannyit: az európai átlag 1680 köbméter körül van, míg az Egyesült Államokban 2700 köbméterre tehető az egy főre jutó „vízlábnyom”. Kínában 1070, Indiában és a vízben gazdag Bangladesben 800-700 köbméter között van. A világ éves vízfogyasztása 10 billió köbméterre tehető, ennek harmadát az Egyesült Államok, Kína és India „issza meg”. (Még ebben az évszázadban olyan drága erőforrássá válhat a víz, mint amilyen ma az olaj. Ennek veszélyeiről és a klímaváltozás várható hatásairól beszélgettünk korábban Torontóban a téma nemzetközi tekintélyű szakértőjével, Peter Gleickkel.)

A fogyasztásunk pedig a jövőben nem csökkenni fog, hanem nőni. Jelenleg 7 milliárdra tehető az emberiség létszáma, de ez 2030-ra valószínűleg meghaladja majd a 9 milliárdot, ráadásul a fejlődő országokban egyre nő a vízfogyasztás, így pedig a víz iránti kereslet. Bolygónk ugyan gazdag vízkészletekkel rendelkezik, - a Föld felszínének 76 százalékát víz borítja – azonban ennek csak alig 4 százaléka édesvíz, ráadásul ennek a az elenyésző mennyiségnek több mint 70 százaléka a sarki jégsapkákban található.A felhasználható mennyiség tehát véges, és az elszennyezés miatt egyre kevesebb is. Mint arra az ENSZ 2011-ben kiadott jelentése rámutat, a világ legtöbb régiójában már meghaladtuk azt a bűvös pontot, amikor a természetes körforgás még képes pótolni az emberek által elhasznált, vagy beszennyezett édesvizet. A felhasználható mennyiségből tehát egyre kevesebb lesz, ezért a maradékért várhatóan már a következő évtizedekben véres háborúk fognak kitörni.

Mint a Piac&Profit korábban megírta, a világ számos területén már most súlyos gondot jelent az édesvízkészletek csökkenése, társadalmi feszültségeket kelt, és népvándorláshoz vezet, ami szűkebb régiónkra is kihathat. A vízkérdés nem ismer határokat. Jelenleg mintegy 2,5 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez, Magyarországon is több százezer ember ivóvize szennyezett arzénnal. Világszerte több százmillió ember azonban olyan kilátástalan helyzetben van, ami számunkra elképzelhetetlen: a mosogatáskor elfolyatott víz számukra a szó szoros értelmében a túlélést jelenti. Nem csak a sivatagos afrikai vagy ázsiai területekre kell gondolnunk, a fejlődő országokban, mint Kína, vagy India sem engedhetik meg maguknak az átlagemberek, hogy felelőtlenül pocsékolják az ivóvizet.

Pedig Magyarország vízbázisa jónak tekinthető, hazánkban csak a felszín alatti vízkészletek utánpótlása évente kétmilliárd köbméter. Ennyiből az egész Balaton medrét fel lehetne tölteni. Ez nem csak, hogy bőségesen elegendő az ország lakosságának, de még „fölösleg” is képződik. Ostobaság és szűklátókörűség lenne azonban arra számítanunk, hogy ez mindig így is marad. A 2011-12-es aszályos időszak ugyanis megmutatta, hogy a hazai vízbázist a folyókon, a Dunán és a Tiszán érkező vízmennyiség nem képes önmagában fenntartani, nem is beszélve a mezőgazdaságról. A tavalyi év aszálya óriási károkat okozott, ami itthon az élelmiszerárak drágulásához, az infláció emelkedéséhez vezetett, és csaknem egy százalékkal vetette vissza a magyar GDP-t. Márpedig a klímaváltozás miatt fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben a Kárpát-medencében nem egyenletesen fog hullani a csapadék, komoly szárazságokra, aszályos időszakokra, ugyanakkor árvizekre és belvizekre egyaránt fel kell készülnünk.

Az energiatermelésünket is súlyosan érintheti a vízhiány De nemcsak a víz hiánya problematikus, hanem a tikkasztó hőmérséklet. A betonból és fémből épült erőművek és hálózatok is védtelenek tudnak lenni a nap olvasztó sugarai, vagy a globális felmelegedés miatt intenzívebb trópusi viharok és hurrikánok szorításában. A nyár ezen túlmenően az erdőtüzek miatt is veszélyes az energetikai infrastruktúrákra. (És akkor még szó sincs a közlekedésről: Washingtonban júliusban ugyanazon a napon beragadt a megolvadt repülőtéri aszfaltba egy repülőgép, egy vonat pedig kisiklott a hőségtől elferdült sínek miatt.)