Többet fizetünk bankkártyával

Az egyes üzlettípusok vásárlói köre nem zsugorodott tovább 2013 első hat hónapjában, sőt a főként alacsony árakkal és széles választékkal hódító hipermarketek, a független kisboltok és a hazai láncok újabb vásárlókat is tudtak nyerni. A korábbi évekhez képest jelentős fejlődés figyelhető meg a bankkártyás fizetések arányában.

Egyre gyakrabban nyúlunk a bankkártyánkért – Kép: SXC

A 2012-es 1,7 százalékos csökkenést követően a GDP várhatóan fokozatosan stabilizálódik az év vége felé, mi több, 2014-ben már kismértékű növekedés várható. Az enyhén kedvező fordulatot a háztartások fogyasztása is tükrözi, illetve az inflációt is figyelembe véve a háztartások napifogyasztásicikk-vásárlásainak nominális forgalmában bekövetkezett enyhe – alig 2 százalékos –növekedés egyben azt jelenti, hogy mérséklődik a napi fogyasztási cikkek piacán a kiskereskedelmi forgalom volumen alapú csökkenése.

A GfK Hungáriának a 2013 júniusáig eltelt időszak piaci mozgásait összegző tanulmánya azt mutatja, hogy számottevő elmozdulás nem történt a kereskedelmi csatornák piaci részesedését illetően, a hipermarketeket, szupermarketeket és diszkontokat tömörítő modern csatornák őrzik közel 60 százalékos összesített részesedésüket. A diszkontok annak ellenére tartják részesedésüket, hogy egy országos lánc kiesett, ami azt jelenti, hogy a többi lánc átlag feletti forgalomnövekedést tudott elérni az év első hat hónapjában. A hagyományos csatornákat illetően ugyanakkor megfigyelhető egy fontos tendencia, miszerint a független kisboltok erősödtek az előző év azonos időszakához képest, és a csatorna mintegy 2 százalékponttal növelte részesedését a napi fogyasztási cikkek forgalmából.

„A független kisboltok viszonylag jelentősebb, átlag feletti forgalomnövekedésének hátterében az áll, hogy jelentősen megugrott a független kisboltok vásárlói által egy-egy vásárlás során átlagosan elköltött összeg, azaz az átlagos kosárméret, amely mintegy 10 százalékkal volt magasabb az előző év első félévével összehasonlítva – mondta el Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. – A nagyobb bevásárlások esetén immár a független kisbolt is lehetséges alternatíva” – tette hozzá a szakember.

Élelmiszerre költjük fizetésünk negyedét
A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat, ami jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, amely egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre.
Az elmúlt időszakok trendjeinek fényében kedvező tendenciaként értékelhető, hogy nem csökkent tovább a csatornák penetrációja, sőt a hipermarketek, a hazai láncok és a független kisboltok némiképp több vásárlót is magukhoz tudtak csábítani. Ugyanakkor a vásárlási gyakoriság a legtöbb csatorna esetében továbbra is csökkenő irányt mutat, azaz egyre kevesebb alkalommal járnak a háztartások vásárolni. Így hiába emelkedik az átlagos kosárméret értéke, a háztartások átlagos napi fogyasztási cikk költése összességében is, és a legtöbb csatorna esetében is stagnált vagy visszaesett.

Fontos kiemelni, hogy a kártyás fizetések terén jelentős a fejlődés üteme az előző évekkel összehasonlítva. Bankkártyával 2013 első félévében a vásárlásaik 26 százalékának ellenértékét egyenlítették ki a háztartások, míg 2008 első félévében ugyanez az arány még mindössze 7 százalék volt. Mivel bankkártyával jellemzően nagyobb értékű vásárlásokért fizetünk, ezért nem meglepő a kereskedelmi csatornák közül a hipermarketekben és a cash&carry üzletekben fizetnek a vásárlók legnagyobb arányban kártyával, mindkét csatorna esetében a forgalom közel fele kártyás fizetéssel egyenlítődik ki. A szupermarketekben és a diszkont csatornában ez az arány mintegy 30 százalékot jelent. Bár már a hagyományos csatornákban is egyre több helyen válik lehetővé a kártyás fizetés, mégis – a kisebb kosárméret eredményeképpen – jelentősen alacsonyabb a plasztikkártyás beszerzések aránya, a független kisboltok esetében alig éri el az 5 százalékot, és a hazai láncok esetében is mindössze 11 százalék.

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo