Cégblog


Népszerűbbek a férfiak a munkahelyeken

Népszerűbbek a férfiak a munkahelyeken 

A férfiak népszerűbbek a munkahelyeken, legalábbis mindkét nem képviselői velük dolgoznak szívesebben. Nem csak kollégaként, hanem felettesként is előnyben részesítjük a férfiakat - derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb, magyarországi adataiból.
Iparűzési adó – tegyünk rá félre!

Iparűzési adó – tegyünk rá félre! 

Szeptember 15-én kell befizetni az önkormányzathoz az iparűzési adó ezévi második előlegét: még van két hét, hogy félretegyük rá az összeget! Szakértőnk, Matovics Klára segít, mire figyeljünk.
Félmilliárdot fizetnek a termelői csoportoknak

Félmilliárdot fizetnek a termelői csoportoknak 

A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás keretében nagyságrendileg 568 millió forint kifizetését kezdi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az elkövetkezendő hetekben.
Jó tudni: szerdán sem kell várakozni

Jó tudni: szerdán sem kell várakozni 

Szeptembertől már szerdánként is a reggeli óráktól intézhetik adóügyeiket a fővárosi és Pest megyei adózók. Az ügyfélfogadási rend módosításával vélhetően csökken majd a várakozási idő a fővárosi ügyfélszolgálatokon.
Kicsit visszaestünk

Kicsit visszaestünk 

Kisebb gazdasági visszaesést jelez augusztusban a beszerzési menedzserindex (BMI) - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Az MLBKT üzleti jelentése szerint a BMI szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 49,5 pont, ami 2,3 százalékponttal alacsonyabb a júliusi 51,8 pontnál.
Kis pénzből nagy reklám - Nem lehetetlen!

Kis pénzből nagy reklám - Nem lehetetlen! 

Kérem alkalmazza a feleségem! Ez a figyelemfelkeltő mondat szerepel azon Toledo (Ohio állam, USA) belvárosában található billboardon, amely hirdetési felületet Brandon Stuard vásárolt meg feleségének, Holly-nak. A fentebb említett mondat alatt a hölgy emailcíme és képzettsége és tapasztalatai találhatóak és a képe. A szlogen kiváló példa arra, hogyan lehet kis pénzből, egy jó ötlettel nagy hírverést csinálni.
Bónuszként is adható a foglalkoztatói nyugdíj

Bónuszként is adható a foglalkoztatói nyugdíj 

Az öngondoskodás a jövőben fontos lesz, mivel egyre elérhetetlenebbnek tűnik a tisztes megélhetést nyújtó nyugdíj. A megtakarítások növekedéséért sokat tehetnének a cégek, például önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulással vagy foglalkoztatói nyugdíj juttatással. Ez a munkaadóknak is jó, hiszen meg tudják tartani értékes munkatársaikat, utóbbit pedig a teljesítménybérhez is kapcsolhatják.
Fizetnek a pórul járt Malév utasoknak

Fizetnek a pórul járt Malév utasoknak 

Visszajuttatja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak az utasok - jelezte a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ).
Szorul a hurok a mások kárára trükköző cégek körül

Szorul a hurok a mások kárára trükköző cégek körül 

Egyre jobban szorul a hurok a gazdasági erőfölénnyel visszaélő, a mások kárára titokban egyeztető, versenyt korlátozó cégek körül. Az év első felében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) különböző jogsértések miatt összesen 121 céget vont eljárás alá, és 50 ügyet bírált el. A hat hónap alatt kiszabott bírságok összege meghaladta az 1,631 milliárd forintot, ami megközelítően kétszerese az előző év azonos időszakához képest - tájékoztat a feketelista.hu portál.
Dagad a dinnyebotrány

Dagad a dinnyebotrány 

A dinnyeügyben érintett szervezetek és cégek egy része továbbra is úgy látja, hogy nem sértett versenyjogot. Mások egyelőre hallgatnak. A politikusok pedig - ahogy azt szokták - egymásra hárítják a felelősséget.

Ügyfélszerzési tippek a számítógépen innen és túl 

Válság ide vagy oda, a cégeknek újabb és újabb ügyfelekre van szüksége. Összeszedtünk néhány módszert, ami a szakértők szerint beválik, akár az online- akár a való világban akarunk érvényesülni.        

Foglalkoztatás - Lehet másképpen is 

A folyamatos változások közepette nem könnyű megtervezni, hogy hosszabb távra hány alkalmazottra lehet szüksége a vállalkozásnak, vagy aktuálisan hány ember fizetését bírja el a cég büdzséje. Érdemes számba venni azokat a konstrukciókat, amelyek révén talán megtalálható az optimális megoldás. A júliustól hatályos munka törvénykönyvében pedig új foglalkoztatási formák is megjelennek.

Több százezer munkaszerződést vizsgálhatnak felül 

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a hatályos munkaszerződések felülvizsgálatát javasolja az ipartestületekbe tömörült munkaadóknak, nézzék meg, hogy az megfelel-e az új Munka törvénykönyve előírásainak.

Sok a cég, de kevés működik 

Magyarország a vállalkozók országa, mivel több, mint 565 ezer társas vállalkozás jut az alig 10 milliós lakosságra, és 880 ezer cégtulajdonos van országunkban. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy tényleges gazdasági tevékenységet ebből hozzávetőlegesen 100 ezer cég végez. Egy kisebb, de stabilabb cégstruktúra elősegítené a gazdasági helyzet stabilizálódását, különösen, ha az „álvállalkozókból" és a tartozásokat maguk mögött hagyó cégekből lenne kevesebb. 

Kanadai üzleti körút magyar cégek számára 

Kanadába szervez üzleti körutat magyar cégek számára a Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara - jelentette be a kamara elnöke szerdán Budapesten a Nemzeti Külgazdasági Hivatal rendezvényén.

Hányszor posztoljunk egy nap a Facebook-on? 

Számos marketing szakember blogolt már arról, hogy mennyi az ideális post szám egy nap egy cég kommunikációjában a Facebook-on. Sőt még a socialbakers.com- on is jelent meg  egy igen jó kimutatás, hogy egyes multinacionális cégek hány alkalommal posztolnak a legnépszerűbb közösségi portálon. A cégek nagyjából napi 2-3 posttal kommunikálnak.

Ezrével kerültek veszélybe a könyvelők 

Több ezer könyvelő kap kézhez olyan levelet a napokban, amelyben azt kéri a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy igazolják a továbbképzésen való részvételüket, különben visszavonják az engedélyüket.

Hiába keresik a pénzt Orbán tíz pontjára 

A jegybanki tranzakciós adóval kapcsolatos számokat elfogadja a Költségvetési Tanács, de vannak olyan intézkedések, amelyek bevételeivel kapcsolatban további számításokat kérnek az adóhivataltól - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hogyan lehet minimálisra csökkenteni egy vállalkozás kockázatát? 

Sok vállalkozás csődjét nem a piacképes termék hiánya, hanem a cég szakszerűtlen vezetése okozza. Vállalkozni tudni kell. Iskolában nem tanítják, gyakorlatban lehet csak szert tenni a tudásra, tapasztalatra, ám sok-sok veszteség árán. A tanulópénz így nagyon nagy. A cég sorsa a cég vezetőjének kezében van. A kisvállalkozás vezetőjének kell a legjobb pénzügyesnek, üzletembernek, jogásznak, könyvelési, adózási szakembernek, a legjobb vezetőnek, cégszervezőnek, HR-esnek lennie egy személyben.

A kommunikációs készség a kulcs az exportpiachoz 

A kifinomult kommunikációs készségek egyre inkább elengedhetetlenné válnak az üzleti vezetők számára, ha valóban hatékonyan szeretnék határokon átívelő menedzseri feladataikat ellátni. Megfelelő kommunikációs felkészültség nélkül nemzetközi viszonylatban ma már nem létezhet hatékony vezetés.

Dumaadó: nem halunk bele? 

Elsősorban a mobiltelefonálás költségeinek növekedésére számíthatnak a vállalkozások a most bevezetett telefonadó miatt. Mivel számukra a mobilitás és az azonnali reagálásra való képesség a verseny része, nem valószínű, hogy emiatt zsugorodni fog a mobilforgalom. Különösen, hogy a válság hatására már rég racionalizálták telefonálási szokásaikat. Az viszont elképzelhető, hogy a szolgáltatók eltérő üzletpolitikájának következtében megéri átszerződni. Az elkövetkező hónapokban érdemes figyelni az ajánlatokat.

Hogyan szervezzük ki a bérszámfejtési és HR feladatokat? 

Egyre több vállalat dönt a bérszámfejtési és HR feladatainak kiszervezése mellett. Összegyűjtöttük, milyen szempontokat figyelembe véve lehet kiválasztani a legjobb szolgáltatót és maximalizálni a vállalat hatékonyságát.

Könnyebben öntözhetnek a jövőben a kisebb gazdaságok  

A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Egyszerűbb lesz a környezetvédelmi ügyintézés 

Hatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb lesz a környezeti hatásvizsgálattal és az egységes környezethasználati engedélyezéssel kapcsolatos ügyintézés, a dokumentumok ráadásul elektronikus formában is elérhetőek lesznek. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az eljárásról szóló rendelet módosítása összhangban áll azzal a kormányzati szándékkal, amely az ügyfélbarát közigazgatás kiépítését tűzte ki célul.

A legjobb üzletek a klubokban köthetők 

A Piac&Profit szeptemberben induló üzleti klubja a személyes ismeretségen, barátságon alapuló, bizalomra épülő, hosszú távú üzleti kapcsolatokban érdekelt kis- és középvállalatok vezetőit várja tagságának sorába. A zártkörű klub az évek óta tartó gazdasági visszaesésben új értékek mentén építkezést, összefogást, együttműködést, nagyobb üzleti biztonságot nyújt klubtagjainak.  A klubtagsághoz kapcsolódó „Piac & Profit Ráadással" a tagsági díj teljes összege is megtérülhet.

Csodás QR kód Guinness módra 

Kétségtelenül az egyik legismertebb sörmárka a világon a Guinness  www.guinness.com , amely már sokszor megörvendeztetett bennünket szellemes és eredeti reklámfilmekkel és kreatívokkal. A brandhez számos sikeres reklámkampány köthető, amelyek szintén beazonosítják a márkát. 

Hogyan kell védeni a nemdohányzókat? - Hamarosan megtudjuk 

Folytatódnak a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések, hamarosan egy külön végrehajtási rendeletben pontosan meghatározzák a dohányzásra kijelölt helyet jelölő, illetve a dohányzást tiltó táblák pontos méretét és feliratát is.

Még drágábban utazunk szeptembertől 

Módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével, az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.

Az árbevétel nő, a beruházások futnak, de a nyereség olvad 

A Masterplast Nyrt. az első félévben 8 százalékkal, 39 millió euróra növelte árbevételét, az adózott eredmény azonban az egy évvel korábbi 313 ezer euró nyereségből 85 ezer euró veszteségbe fordult. Az építőipari társaság a héten már a harmadik beruházást jelentette be, amelyet az esztendő első felében lebonyolított a tőzsdei tőkebevonásból szerzett forrásból valósít meg.

Kínai-magyar üzletember találkozó 

Kína egyik legdinamikusabban fejlődő tartományának fővárosából Xi'anból érkezik üzletember delegáció Budapestre a China Cham Hungary szervezésében. A látogatás programjában egy üzletember találkozó is helyet kapott, augusztus 29-én a Budapest China Mart Kereskedelmi Központban a hazai vállalkozások képviselői tájékozódhatnak a xi'ani és a magyar vállalatok közötti együttműködési lehetőségekről.

Nem a földutak miatt választanak legtöbben céges terepjárót 

Cégautók között is gyakran találkozunk terepjárókkal, valamint a terepjárók és személyautók előnyeit ötvöző úgynevezett szabadidőautókkal (SUV). A LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelőjének felméréséből kiderült, hogy az ezeket a modelleket céges autónak választó munkatársak nem elsősorban azért kedvelik a négykerékhajtásos járműveket, mert kiválóan navigálnak a göröngyös utakon. Népszerűségük fő oka presztízsükben és abban rejlik, hogy méretüknél fogva biztonságérzetet adnak a vezetőnek.

Szeptember 1-jén lép hatályba a magyartermék-rendelet 

Szeptember 1-jén lép hatályba az egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet (magyartermék-rendelet), amely többek között szabályozza, hogy milyen feltételek mellett tüntethető fel az élelmiszerek csomagolásán a „magyar termék", a „hazai termék" és a „hazai feldolgozású termék" jelölés.

Könnyebben lehetünk őstermelők 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyszerűsítette az őstermelői igazolványok kiváltásának feltételeit, így a közel 340 ezer őstermelő könnyebben juthat hozzá a gazdálkodáshoz szükséges őstermelői igazolványhoz. A kormány elfogadta a tárca előterjesztését.

Változatlanul nagyon pesszimisták a cégek 

A tavalyi szinte folyamatos és markáns esés után idén az első nyolc hónapban lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is kissé romlottak, s nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.

Lopott árammal és gázzal működött a pizzéria 

Lakossági bejelentés alapján az elmúlt napokban négy pizzéria működésének felfüggesztéséről is rendelkezett a területileg illetékes élelmiszer-biztosági hatóság Bács-Kiskun megyében.

Vannak etikus cégek? 

Ma is akad számos vezető, vállalkozó, aki úgy irányítja cégét, hogy közben felelősséget vállal a munkatársaiért, az üzleti partnereiért, a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fenntartható fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javításáért. Válsághelyzetekben szerepük, példamutatásuk egyre fontosabbá válik.

Neten akart cipőt venni a NAV, de nem kapott számlát 

Akár egymillió forintos bírságot is fizethet egy webshopot üzemeltető cég, mert a kiszállított áru mellé nem mellékelt számlát - közölte a próbavásárlás eredményét csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV.

A nőnek szorongás, a férfinak kihívás 

Számos kutatás tanúskodik arról, hogy , hogy a férfiak és nők átlagkeresete között létező és szignifikáns különbség van. Most az is kiderül, hogy az álláskeresés során is számít-e a nemek közti különbség.

Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt 

Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását.

Itt a vége a strómanok trükközéseinek 

Most először mondta ki a bíróság, hogy egy felszámolás során megszűnő cég névleges (stróman) vezetője és árnyékvezetője is személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért.

Megtévesztett az Auchan - Bírságolt a GVH 

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Auchan, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók magyar árut vásárolnak - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a céget 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Aratás: sok a szabálytalanság, de nem kirívóak 

Aratásokat ellenőriztek az elmúlt hetekben a katasztrófavédelem, a rendőrség és a munkaügyi hivatal szakemberei: a 310 vizsgálat egyharmadánál találtak valamilyen hiányosságot, de azok nem voltak kirívóak.

Budpestre költözteti szolgáltató-központját a Nokia 

Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia - erősítette meg a vállalat szóvivője az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak.

Szeretne fél évre szabadságra menni? 

Egy több hónapos szabadság a legtöbb dolgozó ember számára meglehetősen vonzó dolognak tűnik. De a cégek is profitálhatnak belőle. A nyugaton egyre inkább terjedő sabbatical új ötletek bölcsője lehet - mondják az interim.hu szakemberei.

Állítólag nem keresnek kevesebbet a pályakezdők 

A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdő fizetést a mérnökök és az informatikusok kapják - a Hay Group tanácsadó cég 2012-es jövedelemszint-felmérése szerint.

A munkáltató is segíthet az iskolakezdésben 

Hamarosan kezdetét veszi az új tanév, az ezzel járó anyagi terheket pedig a munkáltató is segíthet enyhíteni az iskolakezdési támogatás segítségével. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója segít eligazodni a szabályok között.

Tippek, hogy rázódjunk vissza a munkába szabadság után 

A szabadságról visszatérő dolgozók boldogabbak, egészségesebbek és több az energiájuk, sőt még a problémamegoldó képességük is jobb - olvasható egy kutatásban. Ahhoz azonban, hogy ez az üdítő állapot sokáig tartson, meg kell fogadni pár jó tanácsot, és a visszatérésnek ugyanúgy megadni a módját, mint a kikapcsolódásnak.

A hó végétől kifli lesz a pozsonyi patkó 

Az Európai Bizottság bejegyezte a hagyományos különleges termékek uniós nyilvántartásába a Pozsonyi kiflit, így a magyar cukrászok és pékek is használhatják Pozsonyi kifli termékeiken az EU-s szimbólumot és a „hagyományos különleges termék" megjelölést.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Rekordévet zártak a kkv-támogatások

Rekordévet zártak a kkv-támogatások 

Több ezer milliárd a cégeknek.

Adózás

Ezzel bukhatnak a cégek a választások előtt

Ezzel bukhatnak a cégek a választások előtt 

A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.

Jogi kisokos

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre 

Hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo