Zumba volt, számla nem volt

Zumbaoktatót ellenőriztek a dél-alföldi adórevizorok, a tréner azonban nem adott bizonylatot az óradíjról – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A NAV operatív ellenőrei jelentkeztek egy általános iskola tornatermében meghirdetett zumbaórára. Mint a revizorok megtudták, az első két alkalmat ingyenesen biztosították a szervezők egy egészségmegőrző program keretében. Az ellenőrök mindhárom alkalommal egy-egy órányi edzésen vettek részt, a harmadik alkalommal az edzést követően ki is fizették az óradíjat a zumbaoktatónak, aki az összegről nem állított ki bizonylatot – közölte a sajtóreferens. A revizorok ellenőrzésük során kiderítették, az adózó a helyszínen nem is rendelkezett nyugta- és számlatömbbel, mulasztása miatt akár egymillió forintig terjedő bírság kiszabására is számíthat.

Az adóhatóság nem először tett kirándulást a húzóágazatnak számító magyar szolgáltató szegmensben:már egy jósnő is bukott az adóellenőrökön, de osztottak  pár körmöst a szépségápolási iparban is, nemrégiben pedig egy egész repülőgépgyárat foglaltak le az ellenőrök. Persze nem mindig járnak sikerrel: volt olyan eset is, amikor egyszerűen nem találtak kiadó szobát egy balaton-parti településen, egyszer pedig egy mágus csakrázta el az adóbevallását.

A magyar GDP tízszerese tűnik el évente

A becslések szerint az adóelkerülés uniós szintje meghaladja az évi 1000 milliárd eurót, ami nagyságrendileg tízszerese a magyar GDP-nek. A gazdasági válság miatt egyre nagyobb érdek fűződik az adóbevételek növeléséhez, így most az Unió is egy komplex javaslatcsomaggal állt elő a probléma kezelésére.

Mint azt a Piac & Profit Online is megírta, Algirdas Šemeta az EU adóügyi biztosa a következő lépéseket emelte ki az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös uniós politika célkitűzései közül: az adóbűncselekmények minimum büntetési tételeinek uniós egységesítése, az EU-s adóazonosító jel bevezetése, automatikus információcsere, közös adózói karta és erőteljesebb fellépés az adóparadicsomi adótervezéssel szemben.

Gyermekjáték-gyártók is fennakadtak a rostán

Gyermekjáték-hamisítókat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kazincbarcikán. Az elkövetők távol-keleti olcsó játékokat vásároltak bizonylatok nélkül, majd ismert gyártók címkéivel látták el és adták el őket többszörös áron - közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Kovács Dorina szerint az adóellenőrök és pénzügyi nyomozók közösen vizsgáltak meg két kazincbarcikai játéküzletet, és mintegy ezer játékautót, babát, illetve játékkészletet foglaltak le, amelyeknek az eredetét számlákkal nem tudták igazolni. A cégvezetőknél tartott házkutatáskor a nyomozók megtalálták a játékokhoz kinyomtatandó hamis címkéket, amelyek egyértelműen megegyeztek a két üzletben árult játékokra ragasztott címkékkel. Emellett az üzletekben előkerült a valós forgalmat dokumentáló "kockás füzet", amelyből ugyancsak gyanítható, hogy a jövedelem jelentős részét nyilvántartották, de nem könyvelték le szabályosan.

A pénzügyi nyomozók áru hamis megjelölése miatt indítottak nyomozást. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság bevonásával állapítják meg, hogy a lefoglalt játékok károsak-e az egészségre. Az üzletvezetőknek valamennyi törvénytelenségért felelniük kell, és meg kell fizetniük az eltitkolt adót, illetve az adóbírságot - jegyezte meg Kovács Dorina.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo