Módosul a földtörvény februártól

Február elejétől a földtörvény kiegészül a közös tulajdonban lévő föld használatának szabályaival is, amely lehet a tulajdoni hányaddal arányos, de attól eltérő is.

A fő szabály az, hogy a közös tulajdonban lévő földből a rá eső területet minden tulajdonostárs használhatja. Ha a tulajdoni hányaddal arányos, vagy akár attól eltérő a használat, mindenképpen a tulajdonostársak egyhangú döntése kell hozzá. A nem fellelhető tulajdonostársat úgy kell tekinteni, mintha hozzájárult volna a megállapodáshoz. A megállapodásban rögzíteni kell azt is, hogy aki a tulajdoni hányadánál többet használ a földből, milyen ellenszolgáltatást nyújt a többieknek.

Ugyancsak február első napján lép hatályba a földtörvény másik kiegészítése is. Ez előírja, hogy március 30-ig a magánszemély földhasználóknak a személyi számukat, míg a gazdálkodó szervezeteknek a statisztikai számukat kell regisztráltatniuk a földhivatalokban. A termőföldről szóló törvény 2013. február 1-jével kötelező adatszolgáltatást ír elő a földhasználati nyilvántartásba már bejegyzett földhasználók számára. A magánszemély földhasználónak a személyi azonosítóját és az állampolgárságát, amennyiben pedig a földhasználó gazdálkodó szervezet, a statisztikai azonosítóját (törzsszám) kell bejelentenie az ingatlanügyi hatóság felé. Ezen rendelkezés azonban kizárólag a 2012. december 31-ig földhasználati nyilvántartásba bejegyzett földhasználókra vonatkozik.

További részletek itt olvashatók!

A módosítás kitér arra is, hogy aki mezőgazdasági célú vízszolgáltatást vesz igénybe, vízszolgáltatási díjat fizet a mezőgazdasági vízszolgáltató részére. Mezőgazdasági vízszolgáltatásnak minősül a mező- és erdőgazdasági művelés alatt álló területek öntözése, a halastavak vízellátása, továbbá a mezőgazdasági vízszolgáltatási rendszerhez kapcsolódó, egyéb célú vízigények kielégítése is.

Betonba foglalt földtörvény
Kétharmados lesz a földtörvény, Orbán Viktor még az Alaptörvényt is módosíttatja annak érdekében, hogy a sokat vitatott és kritizált jogszabállyal hosszú időre megváltoztassa és bebetonozza a magyar birtokviszonyokat. Külső kritikusai szerint az új törvény több pontja is komoly aggályokat vet fel, miközben a botrányokkal terhes, haszonbérletbe adott állami földekre nem vonatkozik a szabályozás. A törvényt azonban a kormánypárton belülről is puhítgatnák: elsősorban Ángyán József és Bencsik János igyekszik módosító indítványokkal használhatóbbra pofozni a jogszabályt.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo