Az exportáló cégenek nagyobb az esélye a profitra

Az exportáló vállalatok a hazai piacon maradó cégekhez képest harmadával nagyobb valószínűséggel növelik nyereségüket – derül ki a Regus globális felméréséből. Habár világszinten Kína a legvonzóbb régió a külföldön terjeszkedő vállalatok számára, Európa és Észak-Amerika továbbra is népszerű.

Kép:sxc

A nemzetközi kereskedelmet bonyolító vállalatok jelentősen jobb eredményeket mutathatnak fel a bevétel és a nyereség terén azoknál a cégeknél, amelyek a hazai piachoz ragaszkodnak – állítja a Regus, felmérése 90 ország több mint 20.000 üzleti vezetőjének válaszai alapján. Az exportáló világcégek 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy növekedett a nyeresége az elmúlt 12 hónapban, míg a hazai piacon kereskedő cégeknek csupán 38 százaléka mondhatta el magáról ugyanezt.

A múlt évhez képest nagyot nőtt a külpiacok iránti érdeklődés a magyar kkv-szektorban! Erről itt olvashat bővebben. Ugyanakkor a tavaly év végi adatok szerint a gazdaság egyik motorjának tekintett export euróban 1,7, forintban 10 százalékkal csökkent tavaly novemberben éves összevetésben.

Változó szabályok
A kormány négy rendeletben módosította a Magyar Export-Import Bank (Eximbank), valamint a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) működési szabályait. Ezekről itt olvashat bővebben.
A vállalkozások majdnem fele világszerte egyetért abban, hogy saját piacuk mellett Kína – a feltörekvő középosztály és az egy főre jutó jövedelem növekedésével – ideális terület a terjeszkedésre. (A magyar cégek számára a keleti piacok nyújtotta lehetőségekkel részletesen foglalkozott már a Piac&Profit, erről itt olvashat praktikus tanácsokat!) Európa a második legjobb cél az eurózónán belül régóta meglévő exportkapcsolatoknak köszönhetően, valamint az olyan erősebb gazdaságok jelenléte miatt, mint Németország és az Egyesült Királyság.

A felmérés legfontosabb megállapításai a következők:

  • Az elmúlt 12 hónapban a nemzetközi piacokon kereskedő vállalatok 50 százaléka számolt be növekvő nyereségről, szemben a belföldi piacra koncentráló vállalatokkal, ahol ez az arány 38 százalék. Bevételnövekedés tekintetében ugyanez az arány az exportáló vállalatoknál 59, a hazai piacon kereskedő cégeknél 37 százalék.
  • Magyarországon a vállalatok több mint fele (59%) a papírmunkát és az ingatlanárakat tartja a legnagyobb akadályozó tényezőnek a külföldi jelenlét megalapozásakor. Ezt követi a kockázatkezelés (54%), illetve a helyi adózási rendszernek és előírásoknak megfelelő működés (44%).
  • Magyarországon a válaszadók 61 százaléka befektetési szempontból Európát értékelte a legelőnyösebb régiónak. Kína (44%) és Észak-Amerika (35%) a második és harmadik legnépszerűbb piac, ezeket követi Délkelet-Ázsia (30%) és India (27%).
„Habár a külföldi piacra lépő vállalatoknak számos akadállyal kell megküzdeniük, a nyereség és bevétel szempontjából is egyértelműen előnyben vannak. Akár a belföldi piacok lassulása, akár a külföldi piacok növekvő felvevőképessége miatt, de minden vállalkozásnak, legyen az bárhol a világon, távolabbra kell tekintenie saját országa határainál” – mondta Christoph Volni, a Regus magyarországi vezetője a felmérés eredményei kapcsán.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo