Cégblog


Nem könnyű visszatérni a kismamáknak a munkába

Nem könnyű visszatérni a kismamáknak a munkába 

A munkájukba visszatérni kívánó hölgyeknek nem csupán azt fontos pontosan tudni, hogyan szerencsés megfogalmazni magát a szándékot, hanem célszerű lenne előzetesen tájékozódniuk a munkaerőpiac és a munkáltató cég életében bekövetkezett változásokról. Eddigi tapasztalataink alapján a kölcsönzött alkalmazottak a fenti kérdésekkel előbb és könnyebben kopogtatnak a kölcsönző cég ajtaján, hiszen egy ilyen helyzetben a kölcsönző cégek semleges, mégis eredményesen közreműködő, mindkét fél érdekeit képviselő szereplők.
Kisvállalatok csúcstámadása marketinggel

Kisvállalatok csúcstámadása marketinggel 

Október 4-én harmadik alkalommal került megrendezésre KKV Marketing Expo, melyen mintegy 1200-an voltak jelen. Magyarország legnagyobb kisvállalati marketing szakmai eseményének központi témája idén az új vevők szerzésének új, hatékony módszere volt.
Nem a pesszimizmus, a vállalkozás a trendi

Nem a pesszimizmus, a vállalkozás a trendi 

A mostani fiatalok számára óriási lehetőségeket kínálhat a változó világ, mégis hazánk fiataljainak nagy részében megtalálható a tipikus pesszimizmus. Pedig vegyük végre észre: kezd trendivé válni tudatos, proaktív fiatalnak lenni és start-up céget alapítani!
Felvásárlási célpontok a magyar gépipari cégek

Felvásárlási célpontok a magyar gépipari cégek 

A többi iparágnál kevésbé viselte meg a globális válság a magyar gépipart, és a szektor talpra állása is rövidebb ideig tartott. A pozitív tendenciának köszönhetően a következő 3-5 évben több meghatározó hazai cég kerülhet külföldi befektetők látókörébe és részlegesen vagy teljesen külföldi tulajdonba – állítja az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmánya.
Több fiatalt dolgoztatna a kormány

Több fiatalt dolgoztatna a kormány 

Az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban.
Milliárdokba kerülhet a hanyagság

Milliárdokba kerülhet a hanyagság 

Éves szinten tízmilliárd forint kárt is okozhat a hazai vállalkozásoknál az a hanyagság, amely a megszerzett minőségbiztosítási tanúsítvány be nem tartásából keletkezik. Az ISO 9000 fórumon megjelent szakértők szerint az előírt rendnek informatikai eszközökkel kellene érvényt szerezni.
Továbbra is jöhetnek az uniós agrárpénzek

Továbbra is jöhetnek az uniós agrárpénzek 

A dolgok jelenlegi állása szerint minden remény megvan arra, hogy 2014. január 1-je után is folytatható lesz az unió Közös Agrárpolitikája (KAP) - jelentette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Itt a nagy lehetőség, de sok a buktató

Itt a nagy lehetőség, de sok a buktató 

Ha csak az itthoni piacok szűkülése kényszeríti ki a külpiaci terjeszkedést, veszélyes vizekre tévedhet a kisvállalkozás. A sikerhez egyéni ambíciók kellenek. Íme a sikeres külpiacra lépés 6 pontja.
Nem bíznak a cégek a kormány elkötelezettségében

Nem bíznak a cégek a kormány elkötelezettségében 

A magyar vállalkozások egyelőre inkább negatív forgatókönyvekkel számolnak az EU/IMF hiteltárgyalások esélyéről, illetve a munkahelyvédelmi akciótervről a Policy Agenda a kis-és középvállalkozások cégvezetői körében végzett felmérése szerint.
Élhetünk tartalékainkkal

Élhetünk tartalékainkkal 

Szinte minden vállalkozásban vannak tartalékok. Ezeket megtalálni egyszerűbb, mint gondolnánk.

Kevés a fiatal gazda – Felmérést indít az AGRYA és a KSH 

Közös kutatást indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fiatal gazdák helyzetének felmérésére.

A kkv-kat sújtó jogszabályokat keresi Brüsszel 

Konzultációt kezdeményez az Európai Bizottság annak érdekében, hogy kiderítse, az uniós jog mely passzusai jelentenek nagy gondot a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára - jelentette be az uniós testület hétfőn. A magyar vállalkozások rendkívül elégedetlenek a jogszabályi környezettel, a VOSZ elnöke szerint a bürokrácia döntésképtelen, sőt szavai szerint "sportot űz" abból, hogy ne döntsön.

Kész, vége a nyerőgépeknek 

A parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók működtetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban üzemeltethetők a jövőben.

Köhög az újautópiac 

Az idén szeptemberben 3521 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 0,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első kilenc hónapban 16,3 százalékkal 39 317-re nőtt az új autók száma - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató.

Mi változott októbertől? 

Mától megváltoztak az állattartás szabályai; a mezőgazdasági haszonállatok tartását az önkormányzatok már nem korlátozhatják helyi rendeletekben. Október 1-jével hatályba lépett a levéltári törvény módosítása. Bár nem a hónap első napjától, de a bejelentés szerint napokon betiltják továbbá a pénznyelő automaták üzemeltetését.

Mit tegyünk, hogy hitelképesek legyünk? 

Forrás van. A külső finanszírozás elérésének feltételei egyszerűen felvázolhatók. Teljesíteni ezeket… Nos, ez már bonyolultabb.

Egymillió fölött már kíváncsi lesz a NAV 

Fontos módosításokat is tartalmaz az a "csomag", amelyet pénteken nyújtottak be a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló jogszabály tervezetéhez – hívta fel a figyelmet Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója a hét végén blogbejegyzésében.

Hogyan írjunk üzleti tervet? A 8 legfontosabb lépés 

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) számára komoly kihívás az üzleti terv tartalmi megfogalmazása és formába öntése. Még mindig gyakran halljuk, hogy a terv a vállalkozó fejében van. Holott a külvilág – a piac, a leendő partnerek, a pályázatokat bírálók, a bankok és a befektetők – számára annyit érünk, amennyit megért belőlünk.

Gépkocsibérlet: hogyan vonhatjuk le az áfát? 

Kedvezőbbé vált a bérelt vagy lízingelt személygépkocsikra vonatkozó szabályozás, és már van lehetőség az e költségekre háruló áfa levonására. E könnyebbségnek azonban ára is van: áfalevonás esetén precíz kimutatást kell készíteni az érintett gépjárművek használatáról, míg levonási szándék nélkül erre nincs szükség.

Folyik a harc a kapuvári húsüzemért 

A kisebbségi tulajdonosok a válságtervet készítenek, a többséggel rendelkező Zsobrák Péter szerint azonban a cég működésképtelen, a felszámolás elindításában látja a kapuvári húsgyárban kialakult helyzet megoldását.

20-án tudom meg, mennyi az áfa?! 

Még néhány nap, és vége a 3. negyedévnek. Ha előfordult már Önnel, hogy 20-án tudta meg, mennyi áfát kell aznap befizetnie, akkor ez az írás Önnek szól! Azon a napon már nincs lehetőség felkészülni, átütemezni, megoldásokban gondolkodni – tenni valamit. Most időben hangzik el a figyelmeztetés. Szakértőnk, Matovics Klára segít, hogyan kerülheti el az ilyen kellemetlen meglepetéseket.

Nagy érdeklődés övezte a Piac&Profit Klub indulását 

Rendkívül nagy érdeklődést váltott ki a Piac és Profit Klub első klubtalálkozója. Majd 70 üzletember, komoly vállalkozások vezetői találkoztak egymással, s profi koreográfia szerint személyesen mutatták be vállalkozásukat, tevékenységeiket, konkrét projektjeiket.

Mély gödörben az építőipar 

Az építőipar tovább zsugorodott 2012. első félévében: a cégek háromnegyedének nettó árbevétele – az elmúlt évek hasonló időszakához viszonyítva – csökkent vagy változatlan maradt, és az árbevétel-arányos jövedelmezőség is tovább romlott - derül ki az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének (ÉVOSZ) friss felméréséből.

Munkáltatói egészségbiztosítás: kétharmad akarja 

Elégedetlenek vagyunk az állami egészségüggyel, ezért egyre többen keresünk alternatív megoldásokat. Sokan már hajlandók magánorvosra költeni, de azt, hogy ezt megtehetik privát egészségbiztosítás útján is, még kevesen ismerték fel - mutat rá az UNION Biztosító kutatása. A vizsgálatból az is kiderül, hogy kétszer annyi munkavállaló nyitott az egészségbiztosításra, ha azt juttatásként munkáltatójuktól kapja. Ez évtől mindez adó- és járulékmentesen tehető meg.

Nem csak a bukásból lehet tanulni! 

A cég sorsa a cég vezetőjének kezében van. A kisvállalkozás vezetőjének kell a legjobb pénzügyesnek, üzletembernek, jogásznak, könyvelés, adózási szakembernek, a legjobb vezetőnek, cégszervezőnek, HR-esnek lennie egy személyben. Ugyanis elsősorban a vezető tudása minimalizálja a vállalkozás kockázatát.

Magyar designerek sikere Londonban 

A tavalyi sikeres hazai megjelenés eredményeképpen idén 11 magyar tervező kapott lehetőséget a londoni szakmai zsűritől, hogy a szeptember 19-22. között megrendezett 100% Design szakkiállításon bemutathassa legújabb munkáit.

Biztosan új embert kell felvenni?  

Munkaerő felvétel során mindig érdemes szervezetfejlesztési megközelítéssel gondolkodni. Vagyis nem egy adott pozícióra, hanem az elvégzendő feladatra keresni embert és végiggondolni azt is, hogy lenne megoldható a felmerülő feladat belső átszervezéssel.

Azonnal bezárattak egy vágóhidat 

Azonnali hatállyal bezáratott egy vágóhidat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és több mint százmilliós bírságot rótt ki annak tulajdonosára.

Végre megszűnhet az építőipar átka: a lánctartozás 

Rendszerváltást hozhat az építőiparban az új építési törvény hatályba lépése – hangoztatta a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára kedden Székesfehérváron, egy építőipari vállalkozói konzultáción.

Magyar cégek a Plovdiv-i technológiai szakvásáron 

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar-Bolgár Gazdasági Kamara közös szervezésében 2012. szeptember 24-én magyar-bolgár üzleti fórumot tartottak az őszi plovdivi Nemzetközi Műszaki Vásárhoz kapcsolódóan.

Lehetőség az építőiparban dolgozóknak 

A ChinaCham Hungary Magyar Kínai Gazdasági Kamara és a Budapest China Mart 2012. október 4-6. között kínai partnereivel közösen Mi otthonunk! címmel építőipari és lakberendezési szakmai kiállítást és vásárt szervez. A kiállítás alkalmat teremt a magyar építőipari beszerzők számára, hiszen megismerkedhetnek, és üzleti kapcsolatokat építhetnek ki kínai gyártókkal.

Az eva helyett a kata lehet az új sláger 

A kormány arra számít, hogy a jelenleg hatmilliós éves forgalom alatti evás adózó vállalkozások illetve egyéni vállalkozók többsége a kisadózók tételes adóját (KATA) választja majd jövőre. A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett új adózási rendet már elfogadása előtt sorozatban módosítják, a legfontosabb módosító indítványokat gyűjtöttük össze.

Jövőre elektronikusan intézhetők az építésügyi engedélyek 

Jövő évtől elektronikus ügyintézést tesz lehetővé az építésügyi engedélyezési eljárásokban az építésügyi, a területrendezési és a településfejlesztési törvényt módosító javaslat, amelyet hétfőn 244 igen szavazattal, 90 nem ellenében fogadott el a Ház.

Végelszámolni csak pontosan, szépen.... 

Számos vállalkozás dönt úgy, hogy pénzügyi nehézségek miatt végelszámolás útján befejezi tevékenységét; ennek a döntésnek a fényében fontos tudni, hogy az addigi cégvezetőt, illetőleg a végelszámolót milyen jogok illetik, és milyen kötelezettségek terhelik.

Az idősebbek pontosabbak, a fiatalok inkább túlóráznak 

Fiatal és idősebb munkavállalók munkastílusa, kommunikációs stílusa és elvárásai közötti különbségekre mutat rá az a felmérés, amely jelzi, fontos ezek összehangolása, hiszen gyakori, hogy fiatalabb főnök irányítja az idősebb beosztottakat.

Miért jó vezető az erdőember? 

Milyen problémát tud megoldani közösen egy multinacionális vállalat pénzügyi igazgatója, egy börtön konyhájának főszakácsa, egy adótanácsadó, egy belgyógyászati osztály főorvosa és egy feltörekvő marketinges szakember? Bármilyet! Feltéve, ha eléggé kitartóak, érdeklődőek és nyitottak a világ dolgaira, bíznak magukban és jók az időzítésben. A non-profit, leadership fejlesztő kurzusokat szervező Common Purpose szerint ezek a jó vezető legfőbb ismérvei.

Kirúgjam, vagy ne rúgjam? 

Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld - hangzik a bölcsesség. Ez sokszor nem olyan könnyű egy cégvezető számára, de szakértőnk szerint nagyon fontos, annak érdekében, hogy tényleg a vezető kezében maradjon a cég sorsa.

Irány tankolni! Jelentősen eshetnek az üzemanyagárak 

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 10 forintot feletti, míg a gázolaj esetében 5 forintot meghaladó csökkenést indokolnak 24-én, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 430, a gázolajé 436 forint lehet szeptember 26-án, szerdán.

A dinnye után itt az alma – Újra kampányol a kormány 

Közösen népszerűsítette a magyar alma vödrös értékesítését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke és Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a szigetszentmiklósi áruházban pénteken.

Nem nyergeltek át a húsra a gabonanepperek 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az idén szeptember közepéig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke.

Magyar vállalkozások mutatkoztak be Szlovéniában 

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és tíz hazai vállalkozás – hat cég személyesen, további négy pedig katalógus útján – mutatkozott be a a Celjei Nemzetközi Vásáron, amely Szlovénia és a régió legnagyobb multiszektorális vására és üzleti rendezvénye.

Év végén is cafetéria! 

Ezekben a hónapokban a munkáltatók és hr-es kollégáik jobbára már a jövő évi juttatásokat tervezik, de néhány cafeteria-elem még ilyenkor, év végén is adható például prémium gyanánt. Bár a cafeteria rendszer egyes kérdéseit érintő uniós kötelezettségszegési eljárás jelenleg is folyamatban van, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Kiss Péter szocialista képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából az derül ki: a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány jövőre is marad, lehet tehát tervezni a juttatásokkal.

Börtön jár a zsebszerződésért 

A kormány szerdai ülésén elfogadta a zsebszerződések elleni küzdelem fejleményeiről, illetve az idén március végén létrehozott tárcaközi bizottság eddigi munkájáról és eredményeiről szóló jelentést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön. A jelentés kiemelte, hogy a zsebszerződés fogalmi körébe tartozó jogi aktusok a hatályos magyar jog szerint semmisek.

Van, ami a válság hatásainak kiküszöbölésénél is bonyolultabb 

A gazdasági válság hatásainak ellensúlyozásánál sokkal jelentősebb kihívás a magyarországi vállalkozások számára saját belső működésük átalakítása és racionalizálása. A sikerhez vezető egyik legfontosabb tényező tehát a vállalat belső életének újjászervezése az együttműködés, elkötelezettség és innováció jegyében.

Az export az egyetlen reményünk 

A magyar belső piac immáron hat éve zsugorodik, ezért azok a cégek, amelyek fejlődni kívánnak, jelenleg csak az exportintenzitásuk növelésében gondolkodhatnak. A külpiacokra betörni azonban nem könnyű és nem is olcsó mulatság, főként nem akkor, ha a magyar kormány által is mindinkább előtérbe helyezett távol-keleti piacokon próbál meg érvényesülni egy magyar vállalkozás.

A strómanok magánvagyona a cél - Naponta 63 céget számolnak fel! 

Sorozatban indítják meg a felszámolási eljárásokat a cégek ellen, a feketelista.hu felmérése szerint az utóbbi időben már naponta 63 cég kerül szűnik meg végleg, az eljárások ugyanakkor évekig húzódnak.

Vezetői felelősség, kinevezés nélkül 

Az új munka törvénykönyve lényeges és ésszerű változásokat hozott a vezető állású munkavállalók vonatkozásában, nem árt azonban odafigyelni rájuk. Egyes menedzserek státusa a munkaszerződés módosítása nélkül a szabályozás változása értelmében vezető állásúnak minősül, ezzel együtt munkajogi felelősségük megnő és munkaviszonyuk - bizonyos esetekben - akár felmondási idő vagy indoklás nélkül felmondhatóvá válik. Az új helyzet a cégen belüli irányítási és helyettesítési jogkörök átgondolását és (újra)szabályozását igényli – mutat rá a Horváth és Társai DLA Piper nemzetközi jogi iroda szakértője.

Elhúz a jövőnk? 

Megújult a Piac & Profit. A szeptemberi szám új rovatokkal és fiatalos külsővel jelentkezik. A lap – számos más érdekesség mellett – a következő témákkal foglalkozik:
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Rekordévet zártak a kkv-támogatások

Rekordévet zártak a kkv-támogatások 

Több ezer milliárd a cégeknek.

Adózás

Ezzel bukhatnak a cégek a választások előtt

Ezzel bukhatnak a cégek a választások előtt 

A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.

Jogi kisokos

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre 

Hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo