Cégblog


Szupermen kerestetik

Szupermen kerestetik 

Sokszor a leendő munkatársakkal szemben megfogalmazott elvárásoknak valóban csak egy szuperképességekkel felruházott alkalmazott tudna megfelelni. Azonban, ha létezik is ilyen, az egy kkv számára jó eséllyel megfizethetetlen. Szakértőnk szerint szervezettség kérdése, hogy minden területre megfelelő és elérhető embert találjunk.
A képzés lehet a túlélés kulcsa

A képzés lehet a túlélés kulcsa 

Az információk hiánya, az oktatási, képzési módszerek elavultsága közvetlenül hat nemcsak a vállalatok túlélési esélyeire, hanem a vállalkozói és munkavállalói réteg utánpótlására, nem utolsósorban pedig a magyar gazdaság egészére is.
10 százalékos csökkenés egy új munkahelyet jelentene

10 százalékos csökkenés egy új munkahelyet jelentene 

Az adó- és járulékterhek, valamint az adminisztráció együttes 10 százalékos csökkentése vállalkozásonként egy új munkahely finanszírozását tenné lehetővé a legalább tíz főt foglalkoztató kisvállalkozóknál - Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnökének véleménye szerint.
A pontosság a legfontosabb az utazóknak

A pontosság a legfontosabb az utazóknak 

A pontosság, a jegy ára, a foglalás rugalmas módosítása a legfontosabb az üzleti utazók számára egy friss reprezentatív felmérés szerint. Ugyan az autó a legnépszerűbb közlekedési eszköz, de a hivatalos ügyben külföldre látogatók már több mint fele a repülőt választja.
Nem árt vigyázni az olimpiai logóval

Nem árt vigyázni az olimpiai logóval 

Már hosszú ideje nemcsak az atléták között folyik küzdelem az Olimpián, hanem a szponzorok és a szurkolók is főszereplőivé váltak a sporteseménynek. Mivel köztudottan jelentős pénzügyi érdekek hálózzák be az Olimpiai Játékokat, így a megfelelő kizárólagosság-védelméről új védjegyjogi korlátoknak kell gondoskodniuk.
A mobilunk nem hagy nyaralni

A mobilunk nem hagy nyaralni 

Az üzletemberek többsége a nyaralás alatt sem képes elszakadni a munkájától egy felmérés szerint. A technológia fejlődésével egyre könnyebb akár a tengerpartól is belelátni a cég ügyeibe, azonban ennek a folyamatos, akár virtuális jelenlétnek hátrányai is vannak.
Erősek vagyunk, túl fogjuk élni a válságot

Erősek vagyunk, túl fogjuk élni a válságot 

A nemzetközi háttér és az anyavállalati tőke hiánya még inkább sebezhetővé teszi a hazai magánvállalkozásokat a szeszélyes makrogazdasági trendekkel szemben, mégis sokkal tisztábban és pozitívabban látják egyéni lehetőségeiket, mint a multinacionális vállalatok - állapítja meg a PwC Első Magyarországi Magánvállalkozói Vezérigazgató Felmérése. A nyáron kezdődő IMF tárgyalások elindulása és azok alakulása a magyarországi vállalattulajdonosokat is foglalkoztatja és hatással lehet jövőbeli vállalati stratégiájuk alakulására.
Tévedett az adóhatóság, visszajár a pénz

Tévedett az adóhatóság, visszajár a pénz 

A Legfelsőbb Bíróság döntése számtalan cég előtt felcsillantotta a reményt, hogy visszakapjon pénzt az adóhatóságtól. A határozat értelmében a 2006-ban befizetett iparűzési adó 100 százalékban csökkenti a vállalkozás társasági adójának adóalapját, amennyiben a cégnek 2006-ban nem volt nettó adótartozása. Azok a cégek is remélhetnek, amelyek akkor bevallásukban azért nem érvényesítették a helyi iparűzési adót, mint társasági adóalapot csökkentő kedvezményt, mert valamely adószámlájukon tartozás mutatkozott, és azok is, amelyek levonták az iparűzési adót, de jogtalanul és erre egy későbbi adóellenőrzés során derült fény. Miután az adószabályok értelmében az elévülési idő 5 év, 2012. december 31-ig lehet visszaszerezni a pénzt.    
Egyel kevesebb a teher a cégeken

Egyel kevesebb a teher a cégeken 

Az Országgyűlés kormánypárti javaslatra fél évvel a bevezetése után máris megszüntette a katasztrófavédelmi hozzájárulást, mivel az indoklás szerint a gyakorlatban nem teljesítette a jogalkotó szándékát.
Jó tanácsok iroda bérléshez

Jó tanácsok iroda bérléshez 

Melyek a fő szempontok a megfelelő iroda kiválasztásánál? Mire figyeljen a bérlő, milyen szempontokat mérlegeljen? A legfontosabb kérdésekre az iroda.hu szakemberei adtak választ. 

Egyre több a fizetésképtelenség 

A fizetésképtelenségi eljárások számának drasztikus növekedése azt mutatja, hogy a kormányzati intézkedések sem segítették a kockázatok mérséklődését, és új kockázati elemek is megjelentek.

Továbbra sincs fejlesztés 

Kis mértékben emelkedett a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, komolyabb bővülés azonban egyik beruházási cél tekintetében sem várható. Továbbra is az informatikai beruházások vezetik a kkv fejlesztések listáját, amelyeket a gépek, berendezések beszerzése, illetve a gépjármű park frissítése, bővítése követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Nem a lakosság fizeti majd a bankok hibáit 

A válság hatására a kormányoknak korábban soha nem látott mértékben kellett közpénzekből tőkét juttatniuk a bankoknak, illetve garanciákat vállalniuk: 2008 októbere és 2011 októbere között az Európai Bizottság 4 500 milliárd euró, azaz az uniós GDP 37 százalékának megfelelő értékű állami támogatást hagyott jóvá pénzügyi intézmények számára. Így ugyan sikerült elkerülni a bankok tömeges csődjét és a gazdasági zavarokat, de az alapvető problémák nem oldódtak meg. A bizalom a szektorban továbbra is hiányzik, és a hitelezés sem indult újra. Ráadásul a romló államháztartási pozíciók terhe is az adófizetőkre hárul.

Reszkessetek áfacsalók: összefogtak az élelmiszercégek 

Az alapvető élelmiszereket előállító ipar kulcsszereplői olyan ad hoc koalíciót hoztak létre „Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért" néven, melynek célja az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 10 százalék alá csökkentése. A résztvevők emellett gátat kívánnak vetni az ágazatot egyre növekvő mértékben sújtó áfacsalások terjedésének, s fellépnek a csalások által fenyegetett nagyszámú élelmiszeripari munkahely megőrzése érdekében.

Sokak megtehetnék, mégsem mennek külföldre 

Elvileg mára tömegével lehetnek olyan hazai cégek, amelyek terméke vagy szolgáltatása minőségi és mennyiségi szempontból is megfelelne a nemzetközi elvárásoknak. A kör exportrészesedésében ez mégsem tükröződik.

Nemfizetési népszokások - A számlák harmada késik 

Az európai vállalati számlák értékének közel egyharmadát késve egyenlítik ki, 6 százalékuk legalább 60 napja lejárt, míg 3 százalékukat sohasem fizetik ki - derül ki az Atradius Hitelbiztosító 13 nyugat- és dél-európai ország, valamint Törökország vállalati fizetési szokásait áttekintő legfrissebb tanulmányából. Az Atradius Fizetési Szokások Barométer szerint a helyzet Görögországban a legrosszabb, ahol a 90 napon túli tartozások aránya megközelíti a 20 százalékot.

Elveszhet 3500 milliárd forint? 

A vissza nem térítendő uniós pályázatok elvileg sok pénzt villantanak fel a kkv-k előtt, a források lehívása azonban egyáltalán nem egyszerű, ahogyan ezt a még rendelkezésre álló 3500 milliárd (pesszimistább számítások szerint 5500 milliárd) forint mutatja. Pályázati szakértők szerint inkább romlott a helyzet, nem javult a kormányzati ciklus első két évében. Most államilag támogatott konstrukciók segítik a kkv-kat, hogy hozzáférjenek a vissza nem térítendő uniós forrásokhoz.

Túl lassan reagálnak a magyar cégek a válságra 

Felmérések szerint a mostani és a korábbi gazdasági krízisek idején a cégvezetők körében mindig megnőtt azoknak az aránya, akik szerint szükség lenne a gyors reagálást támogató vállalatirányítási rendszerek használatára. A szándékot azonban ritkán követte megvalósítás.

Előnyben a családi gazdaságok 

Az új földtörvényben a jelenlegi 300 hektár körüli, személyenként birtokolható földtulajdonhatár maradna meg a jövőben is, de kizárólag a földművesek számára. A cél egy olyan szabályozási környezet kialakítása, amelyben a földtulajdonhoz a földet szakszerűen művelni képes és arra kész gazdák juthatnak. A teljesítőképességéből 40 százalékot vesztett mezőgazdaságot a 90-es évek óta valamennyi politikai erő próbálta átformálni. Az illúziókra és érzelmekre épülő döntések sora azonban nem vezetett eredményre: a szektor ma sem tudja betölteni a hazai gazdaságban tőle elvárt szerepet. Kérdés, hogy most sikerül-e változtatni ezen a helyzeten.

A magyar cégeknek csak az export jelenthet kiutat 

A külpiacra lépés elsősorban a magyar piacon már sikeresen működő, versenyképes termékkel rendelkező vállalkozások számára jelentheti a további növekedés, nagyobb stabilitás lehetőségét az első hazai exporttársulás, az Export Kooperáció tapasztalatai alapján. A környező országok, valamint az EU piacai számos magyar KKV-nek biztosíthatnak kitörési pontot a stagnáló piaci körülmények közül.

Módosuló áfa-törvény: elektronikusan jobban megéri 

Becslések szerint itthon éves szinten kb. 600 millió papír alapú számla mellett csupán 12- 15 millió elektronikus számla készül. Ez 2-3 %-os penetrációs jelent. Az áfa-törvény esetleges módosulása jelentősen növelheti az arányt.

Ismerje meg a kínai kereskedelmi lehetőségeket! 

A kínai Linyi városa által kínált kereskedelmi lehetőségeket ismertetik a hazánkba érkező városi delegáció  magas rangú résztvevői és kereskedelmi vállalatok vezetői a China Cham által szervezett nemzetközi kereskedelemfejlesztési fórumon június 11-én. A fórum célja a kínai piacra értékesíthető magyar termékek értékesítési lehetőségének bemutatása is.

Marad a vasárnapi munka  

Egyértelművé teszi a vasárnapi munkavégzés lehetőségét a kereskedelemben az új Munka törvénykönyve július 1-jei hatályba lépéséhez kapcsolódóan a parlamenthez pénteken benyújtott módosító javaslat.

Kockázattudatosabb cégekre van szükség 

2008-ban a magyar cégek bedőlési aránya még 2,34 százalék volt, mára ez az érték már 3,9 %-ra nőtt, azaz 100 cégből 4 egy éven belül biztosan fizetésképtelenné válik, derült ki a Bisnode csoporthoz tartozó Soliditet, új cégminősítő rendszer sajtótájékoztatóján.

Rég perelték be ilyen kevesen a munkáltatójukat 

2011-ben a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, ám az elmúlt 10 év tendenciáját tekintve a tavalyi évben volt a legalacsonyabb ezen eljárások száma.

Dominóként dőlhetnek a cégek - Kínában sem könnyű 

Tavaly általában véve kielégítőek maradtak a kínai vállalatok fizetési szokásai, a szállítói hitelek igénybevételének ugrásszerű emelkedése közepette. Mindez annak ellenére következett be, hogy lassult a gazdasági aktivitás, miután beszűntették az ösztönzőket, szigorították a monetáris politikát és mérséklődött a külföldi kereslet is.

Van munka, csak nem itt 

Külföldön számos helyen egyre több állást hirdetnek meg, Európában leginkább ácsok, festők, szakmunkások próbálkozhatnak sikerrel. A hazai terepen ugyanakkor kevesebb az álláshirdetés, bár a foglalkoztatás egyes adatok szerint nő.

Kilencmilliárdan leszünk - Jók a mezőgazdaság kilátásai 

2011-ben a gazdaság növekedéséhez jelentős mértékben járult hozzá az agrárium. Nőtt az "agrárolló" is, azaz a mezőgazdasági termékek ára jobban növekedett, mint a gazdálkodás költségei.

Olcsóbban tankolhatunk a jövő héten 

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is 1-2 forint árcsökkentést indokolnak 4-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 429 forint, a gázolajé pedig 432 forint lehet június 6-án, szerdán.

Csapatépítés: káosz a gokartpályán 

A csapatépítő tréningnek nincs szabályozása, csak szakmai meghatározása. Lővey Imre, a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezetőjének szavai jól illusztrálják a helyzetet, aki úgy fogalmazott, komplett káosz van a témában. Ezt igazolja vissza a piaci és a céges gyakorlatok sokszínűsége is. De mitől függ a csapatépítő tréning sikere? Kötelezhető-e a dolgozó, hogy részt vegyen rajta?

Javított Magyarország - Peru és Brazília között a rangsorban 

Az Egyesült Államok és Hong Kong vezeti 2012-ben is a világ egyik vezető üzleti iskolása, a svájci IMD által az ICEG European Center és egyéb nemzeti partnerek közreműködésével szerkesztett Versenyképességi Évkönyv rangsorát. Magyarország a tavalyi 47. helyezés után az idén a 45. lett.

Pénzügyest és IT-st keresnek a cégek - Nem egyforma vastag a boríték 

Bár a magyar vállalatok többsége kisebb büdzséből gazdálkodhat, mint tavaly, és 40 százalékuk teljesen befagyasztotta az új munkaerő felvételét, a megkérdezettek egyharmadánál szükség lenne jól képzett pénzügyi és IT szakemberekre. A Randstad kutatásából az is kiderült, hogy a legnagyobb szórás a marketing/értékesítés területén dolgozók fizetésében van.

Hiányszakma a könyvelő és a sofőr 

A szakmunkás, a gépkezelői és a mérnöki állásokra találnak legnehezebben munkaerőt a cégek Magyarországon, de a jó sofőr és könyvelő is hiánycikknek számít. A cégek több mint ötödének súlyos gondot jelent a szakemberhiány.

IMF vs. Magyarország: Ha harc, hát legyen harc! 

Június 1-től Varga Mihály, tárca nélküli miniszter vezeti az IMF tárgyalásokat. A piac&profit összegyűjtötte, hogy mi történt az elmúlt két évben az Orbán-kormány és a Nemzetközi Valutaalap között. A kronológia tükrében kérdés, hogy ezúttal sikerül-e tető alá hozni a megállapodást, amelyet 2012 őszére ígérnek. A kormány a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodás megkötésére törekszik. Íme a második felvonás: ez történt 2011-ben.

Autó: Ha sokat futott, eladhatatlan 

Az idén tavasszal húsz százalékkal többen hirdették eladásra személyautójukat, mint egy évvel ezelőtt, a vevői érdeklődés azonban folyamatosan csökken a Használtautó.hu internetes szakportál adatai szerint. A flotta- és gépjárműkezelő LeasePlan Hungária Zrt. szerint az egy-két éves, keveset futott gépkocsikból hiány van.

Az üzletnek mennie kell! 

Akár az üzlet mellékes momentumának is tűnhet, de a megbízhatóan működő és a cég igényeinek megfelelően kiválasztott internetes szolgáltatáscsomag már-már annyira fontos, mint maga a főtevékenység. Hiszen az üzlet nem állhat meg egyszerű technikai problémák miatt. Márpedig ma már az üzletmenet jelentős része igényel valamilyen internetkapcsolatot.

IMF vs. Magyarország: Hogy jutottunk idáig?  

Június 1-től Varga Mihály, tárca nélküli miniszter vezeti az IMF tárgyalásokat. A Piac&Profit összegyűjtötte, hogy mi történt az elmúlt két évben az Orbán-kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között. A kronológia tükrében kérdés, hogy ezúttal sikerül-e tető alá hozni a megállapodást, amelyet 2012 őszére ígérnek. A kormány a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodás megkötésére törekszik. Íme az első felvonás: ez történt 2010-ben.

Egyre több agrárcég lesz fizetésképtelen 

A mezőgazdasági szektor bedőlési aránya jelenleg 3,88 %, ami ugyan az országos 3,96 százalékos átlag alatt van, de jelentősen nőtt egy év alatt, áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl.hu céginformáció szolgáltató elemzésében. Egy évvel korábban 2011 májusában ugyanis még 2,62 % volt a szektorban a felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya.

IMF vs. Magyarország: Jön a finálé? 

Június 1-től Varga Mihály, tárca nélküli miniszter vezeti az IMF tárgyalásokat. A piac&profit összegyűjtötte, hogy mi történt az elmúlt két évben az Orbán-kormány és a Nemzetközi Valutaalap között. A kronológia tükrében kérdés, hogy ezúttal sikerül-e tető alá hozni a megállapodást, amelyet 2012 őszére ígérnek. A kormány a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodás megkötésére törekszik. Íme a harmadik felvonás: ez történt 2012-ben.

Makó: Ott a gáz, csak ki kell termelni 

Ötéves a Falcon Oil & Gas Ltd. (Falcon) magyarországi leányvállalata, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. (TXM) bányatelke; a cégnek ez idő alatt sikerült bizonyítania, hogy a Makói-árokban jelentős méretű nem-hagyományos gázkészlet található.

Változik az adómentesség kérése Németországban 

A német Szövetségi Tanács döntése alapján várhatóan 2012. július 1-től németországi adóalany által teljesített Közösségen belüli termék értékesítés vonatkozásában az adómentesség érvényesítéséhez a magyar adózói kört is érintő adminisztrációs kötelezettségek változására lehet számítani.

Bizalom nélkül nincs üzlet 

Az üzleti élet, mint ahogyan az élet minden más területe is, együttműködések rendszeréből épül fel. Az együttműködés pedig bizalmat feltételez. A bizalom olcsóbbá és hatékonyabbá teszi a működést, és lojálisabbá a kollégákat. Kiépüléséért pedig sokat tehetünk.

Ne mások miatt menjen csődbe! 

A mai gazdasági környezetben egyértelműen szükség van kockázatkezelésre: az új partnerek előzetes minősítésére, a régiek folyamatos monitorozására és szakszerű követelésmenedzsmentre. Ezek együttesen védhetnek meg egy vállalkozást attól, hogy mások miatt csődhelyzetbe kerüljön.

Az ÁFA visszatartása rontja a cégek likviditását 

Az Európai Bíróság ítélete nyomán több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a magyar adóhatóságnak a vállalkozások részére, ezt kompenzálta az állam a visszautalási határidő meghosszabbításával, amely viszont rontja a cégek likviditását.

Íme a legegészségesebb munkahelyek 

Tizenegy szervezet jelentkezett a Legegészségesebb munkahely 2011 pályázatra. A szervezők végül nem rangsoroltak, helyette kiválasztották az öt legjobb gyakorlatot. Bár többet költenek a cégek egészségmegőrzésre, sok még a tennivaló, különösen a kkv-szektorban, ahol csak akkor foglalkoznak a dolgozók fizikai és lelki állapotával, ha már bekövetkezett a tragédia.

Egymillió vállalkozás országa 

Száz magyar cégből gyakorlatilag négy tönkremegy. A cégvilágban a válság óta megduplázódott a bedőlések gyakorisága: a hazai tőkeszegény cégeknek nem voltak tartalékaik - sem pénzügyileg, sem a vállalatvezetés és tudás terén -, hogy túléljenek. De a háttérben meghúzódó strukturális okokról sem szabad elfeledkezni. Hosszú távon ugyanis csak akkor remélhetünk megoldást, ha ezekre is sikerül választ találni.

Forint: Jöhet a megnyugvás a nagy rémület után 

Napon belüli fordulatot láthattunk az amerikai börzéken. Tegnap két hullámban jelentek meg az eladók a börzéken. Először az előző görög miniszterelnök szavaira jött az első hullám, majd utána arra a hírre, hogy az eurózóna tagállamoknak forgatókönyvet kell készíteni a görög kilépés esetére.

Kiemelt piacként kellene kezelni Kínát 

A kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar vállalatok piacra jutását pedig segítené, ha több magyar szakdiplomata dolgozna Kínában - mondta Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatának elnöke, annak kapcsán, hogy csütörtökön konferenciát rendeznek a sikeres piacra lépés Kínában témában a 3. Kínai Márkák Kiállítás rendezvény keretében, Budapesten.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az utolsó pillanatban kötnek utasbiztosítást a magyarok

Az utolsó pillanatban kötnek utasbiztosítást a magyarok  

A magyar utazók zöme továbbra is Európán belül nyaral, elsősorban autóval, és az utazás előtt néhány nappal köti meg utasbiztosítását.

Klímablog

Felpörgött az elektromos autók eladása

Felpörgött az elektromos autók eladása  

A globális BEV-eladások 33 százalékkal emelkedtek 2025 második negyedévében az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.

Gazdaság

Méregdrága az iskolakezdés – bajban a családok?

Méregdrága az iskolakezdés – bajban a családok? 

A Regio Játék friss felmérése szerint a 2025-ös iskolakezdés átlagosan 50-75 ezer forint körüli kiadást jelent a családoknak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo