Fontos határidő, drága lesz a mulasztás

Érdemes még ezen a héten rendezni az 5000 forint összegű kamarai díjakat, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját, hívja fel a hazai társaságok figyelmét a MAZARS.

A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a 2013. március 31-ig kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, így azt mérlegelés nélkül, adók módjára hajtja be NAV.

Kibúvó nincs
„Eddig nem volt különösebb szankciója annak, ha az 5000 forintos éves hozzájárulást nem fizették be a vállalkozások, mert az adóhivatal csak 10 ezer forintot meghaladó tartozásoknál indított végrehajtási eljárást. Most viszont már van: a nem fizetőknél tényleges végrehajtás indul, és a NAV a tartozáson felül felszámít további 5000 forint végrehajtási díjat is. Ráadásul kibúvó sincs, hiszen az adóhatóság a kamarák által átadott tartozások jogosságát nem mérlegelheti” – foglalta össze Dr. Borsy János, a MAZARS-szal együttműködő Borsy Ügyvédi iroda cégjogi szakjogásza.
Azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, akik tavaly eleget tettek regisztrációs kötelezettségüknek – tehát már rendelkeznek regisztrációs számmal – az idén már nem kell adatot szolgáltatniuk, de a kamarai hozzájárulást meg kell fizetniük, tette hozzá.

Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását is.

Az újonnan alakuló vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül kötelesek a székhelyük szerinti illetékes kereskedelmi és iparkamaránál kezdeményezni a nyilvántartásba vételüket és kamarai hozzájárulásukat megfizetni. A bejelentkezéshez szükséges adatlapot elektronikusan és papíron is be lehet nyújtani, cégszerű aláírással ellátva, és mellékelni kell a kötelező kamarai hozzájárulás befizetését igazoló bizonylatot is.

A kötelező kamarai regisztrációról itt olvashat!

A kötelező regisztrációt a kamarák is ellenőrzik, az egyéni és társas vállalkozások közhiteles nyilvántartásaiból kiindulva hivatalból is intézkedhetnek – ezekhez a nyilvántartásokhoz hozzáférési jogot biztosít a 2011-es törvénymódosítás.  Amennyiben a területi gazdasági kamara azt állapítja meg, hogy a gazdálkodó szervezet nem szerepel a kamarai nyilvántartásban, felszólítja, hogy ennek a kötelezettségének öt munkanapon belül tegyen eleget. Ha a felszólítás eredménytelen, a területileg illetékes kamara hivatalból regisztrálja a vállalkozást, és az adóhatóság bevonásával intézkedik a kamarai díjak behajtásáról, hangsúlyozta Borsy János.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo