A zártkerttulajdonosoknak nem lesz regisztrációs kötelezettségük

Tizennégy jogszabályt változtatott meg a parlament a március végén az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával. A képviselők döntése nyomán a zártkerttulajdonosoknak nem lesz regisztrációs kötelezettségük. Emellett a változtatások célját korábbi szövegek pontosításában és így a jogalkalmazás egyértelműsítésében jelölte meg a kormány.

Nem lesz gond a kiskertekkel - Kép: SXC

A mezőgazdasági bizottság módosító javaslatának támogatásával rögzítették a jogszabályban, hogy a zártkertek tulajdonosainak nincs semmiféle bejelentési, regisztrációs kötelezettségük. Zártkertek használatát csak a haszonélvezőnek, továbbá annak a kívülálló harmadik embernek kell bejelentenie, aki a tulajdonossal, illetve a haszonélvezővel kötött megállapodás alapján használja a zártkertet.

A törvényjavaslat indoklásában emlékeztettek továbbá arra, hogy a múlt év augusztus 1-jei hatálybalépéssel – az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevezetésével összefüggésben – jelentősen átalakult az agrárium területén fizetendő hatósági díjak rendszere. Az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló törvény vezette be az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, amelyet a törvényben meghatározott élelmiszerlánc-szereplők kötelesek fizetni az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységükből származó árbevételük, jövedelmük után.

A kettős díjfizetés elkerülése érdekében a felügyeleti díj bevezetésével felülvizsgálták a hatósági eljárásokért, vizsgálatokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat. A felülvizsgálat nyomán az igazgatási díjak száma a korábbi 2500-ról hozzávetőleg ezerre csökken.

Ugyanakkor az illetékszabályok alapján ha egy eljárásra nincs megállapítva díjmérték, akkor az általános tételű illetéket kell megfizetni. Ez azonban ellentétes a kormányzati szándékban szereplő tehercsökkentési törekvéssel. Erre tekintettel törvényi szinten rögzítették azt a szabályt, amely szerint az eljárás illetékmentes, ha a törvény végrehajtására kiadott díjrendelet nem tartalmaz díjfizetési kötelezettséget – írták az indoklásban.

Ha kell, az adóhatóság jön a kamarai regisztrációs díjért
Március elsejéig kell a vállalkozóknak regisztráltatniuk magukat a kamaráknál, és március 31-ig kell kifizetniük az 5000 forintos díjat. Ha nem teszik, az adóhatóság fogja behajtani. Az év közben alakuló egyéni és társas vállalkozásoknak a bejegyzésüket követő 5 napon belül kell a kamaráknál nyilvántartásba vetetniük magukat. A cégeknek és egyéni vállalkozóknak 5 munkanapon belül kötelességük jelenteni a kamarának, ha a nyilvántartásban szereplő valamelyik adatuk megváltozik. Ugyanígy be kell számolniuk megszűnésükről is.A regisztrált vállalkozások nem válnak automatikusan kamarai taggá. A kamarai tagság továbbra is önkéntes marad.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo