Van, ahol bevált az onlinekassza

Csaknem harmadával több volt a bejelentett forgalom a horvátoknál az onlinekassza-rendszer első működési hónapjában. Így az ottani adóhatóság elégedett az onlinekassza 2013. januári indulásának eddigi eredményével, de a februárban kezdődő szigorú ellenőrzések hatására további javulást várnak.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép:PP archív

Az év elejétől hatályos jogszabály által kötelezett természetes személyek, főként vendéglátók, 31 százalékkal nagyobb forgalmat jelentettek be az adóhivatalhoz januárban, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a horvát közszolgálati televízió (HTV) az adóhivatalra hivatkozva.Mivel februártól a hatóságok szigorúbban ellenőrzik az intézkedés betartását, mint az első hónapban, az adóhivatal a továbbiakban a januárinál is kedvezőbb eredményeket vár - tette hozzá a HTV.

Naptár a büntetések elkerüléséhez
Itthon gőzerővel folyik a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) történő bekötésének előkészítése. Itt összeszedtük a legfontosabb, közelgő határidőket!
Horvátországban ez évtől törvény írja elő az internetes kasszák használatát készpénzfizetéskor. A kormány az online pénztárgépek bevezetésétől a szürkegazdaság visszaszorítását várja - írja az MTI. A jogszabály első körben a közép- és nagyvállalkozókat, illetve - mérettől függetlenül - minden, szállást és vendéglátást biztosító céget és adóköteles önálló tevékenységet folytató magánszemélyt érintett. Azok, akiknek jövedelmét átalányban határozzák meg, az adóhivatalban előzőleg hitelesített számlatömböt használhatnak. A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet, valamint gépkocsijavítást folytató adóalanyoknál és a szabadfoglalkozásúaknál április 1-je, minden egyéb kötelezett esetében pedig július 1-je a határidő.

Az adóhatósági tanúsítvánnyal rendelkező szoftver beszerzése nem kötelező a piacokon árusító őstermelőknek, a dohányterméket, napilapot, lottószelvényt árusító trafikoknak. Nem vonatkozik a jogszabály a postákra, bankokra, biztosítókra, a személyszállításra és az autópályadíj-beszedésre sem, mert ezeket az adóhivatal más módon tudja ellenőrizni.

Már kérhető mentesség!
Ha a területén nincs mobil térerő, március 20-tól nyújthat be mentességi kérelmet a NAV-hoz. Megoldást jelenthet, ha a zárás utáni órában olyan helyre viszi a gépét, ahol van térerő. Ha ez sem lehetséges és elfogadják mentességi kérelmét, havonta egyszer, adathordozón kell bejuttatnia a rendszerbe a forgalmi adatokat - írja az onlinekassza.hu

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo