Friss cikkeink

Beadják a derekukat a görögök?
Tegnap megörültek a piacok a görög kompromisszum készség növekedésének, hiszen Ciprasz meneszti az eddigi tárgyaló delegációt, és a pletykák szerint akár referendumra, vagy új választásokra is sor kerülhet.

Ki viszi el a balhét a bt-ben?
A 2013. évi V. törvény hatályba lépését megelőzően ügyvezetője „csak” a kft-knek volt. Az új Ptk. egyik fontos újítása azonban, hogy a betéti társaságoknak nem csak lehet, de kell is, hogy legyen ügyvezetője.

Miért ne hagyjuk ki a mobil fejlesztést?
A sikeres multik fel vannak készülve arra, hogy a túléléshez folyamatosan változtatni kell az stratégiájukon. A kkv-k esetében talán még inkább igaz: aki lemarad a fogyasztók elvárásairól, az lehúzhatja a rolót.

Az ISO is lehet kidobott pénz
A cégek egy része szerint a minőségirányítási rendszerek hozzájárulnak a fejlődésükhöz, míg sokan visszaadták a minősítésüket, mert csak bonyolult szabályokat és túl sok adminisztrációt láttak benne. Miért működik az egyiknél és miért a másiknál?

Már vidéken is emelkednek az ingatlanárak
Szárnyal a hazai ingatlanpiac, leginkább a fővárosban, de már vidéken is egyértelműek a jelek, szinte mindegyik mutató javul. Az eladók mostanában egyre inkább rövidebb értékesítési idővel, jobb alkupozíciókkal és növekvő árakkal.

Az állam maradjon kívül a gazdaságon - a milliárdos szerint
A magántőke természeténél fogva inkább kapaszkodik racionális, a politika pedig inkább irracionális dolgokba. Ahol a politika igyekszik visszafogni magát a gazdaságban, a pénzügyekben, ott csekélyebb a korrupció, hatékonyabb például az EU-s támogatások felhasználása is - véli Jan Kulczyk lengyel milliárdos.

Csernobil: nem hitték el, hogy velük is megtörténhet
Huszonkilenc évvel ezelőtt egy elhibázott kísérlet miatt felrobbant a csernobili atomerőmű egyik blokkja. Moszkvában először nem vették komolyan a balesetet, a vezető orosz akadémikus szerint az atomerőmű nem veszélyesebb, mint egy szamovár. A világban most is több, a csernobilihez hasonló időzített bomba "ketyeg".

Az ellenség már a házban van
Ma már nem az a kérdés, hogy ér-e egy céget kibertámadás, hanem az, hogy mikor. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint tavaly a vállalatok 71 százalékánál észleltek valamilyen behatolást. Ez arra utal, hogy lassan minden vállalat potenciális célponttá válik.

Vicces videó a megoldás a szakemberhiányra?
2013-tól a kereslet élénkülésével a jó szakemberek hiánya egyre komolyabb kihívások elé állítja a HR szakembereket, így minden eddiginél jobban felértékelődik, hogy a cégek hogyan tudják a lehetséges munkavállalókat megtalálni és megnyerni maguknak, mindebben pedig a közösségi média megkerülhetetlenné válik.

Ne a papírkosárba dobjuk a pénzt!
A technika lehetővé teszi, hogy a cégek leszorítsák adminisztrációs költségeiket, a felmérések mégis azt mutatják, hogy a dokumentumokat a papírkosár kezeli, az ERP-t drágállják, a felhőről pedig azt hiszik, időjárási jelenség.
Hackertámadás esetén is az adatkezelő fizet
Érdemes körültekintően eljárni és kiemelt figyelmet fordítani a vállalkozásoknak a jogszerű adatkezelésre, ugyanis súlyos összegekre is rúghat az esetleges adatvédelmi bírság. A visszaesők végképp rosszul járnak.
Brókerbotrány: hova teszik most a pénzüket a cégek?
A DRB bankcsoport vállalati ügyfélportfóliójának 77 százaléka rendelkezik jelenleg másik hitelintézetnél is számlával, 57 százalékuk az elmúlt másfél hónapban kényszerült új számlavezetőt választani magának.
Tűkön ülve lesik az uniós pénzeket a cégek
A cégek negyede pályázna a következő három évben, EU-források nélkül a tervezett beruházásaiknak csak 40 százaléka valósulna meg. A pályázók 58 százaléka 50 millió forint alatti összegre pályázik majd; legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt.
Nem engedtek a görögöknek a hitelezők
Habár a hitelezők elutasították a görögök javaslatát a részletekben történő hitele lehívásra, ennek ellenére a görög hitelek CDS felára csak kis mértékben, nem számottevően, növekedett. Az emelkedés csak 60 bázispont volt, ami 25,6 százalékot jelent. Ezzel a csőd valószínűsége nem változott jelentősen a piac szerint.
Kihúzta a gyufát a vásárlóknál a kormány
A vásárlók többségének komoly bosszúságot és gondot okoz, hogy a legtöbb üzlet zárva van vasárnap. A VOSZ és a LIGA inkább erről kérdezne a nemzeti konzultációban.
Megvan, ki nyer a vasárnapi zárva tartáson
Az alternatív kereskedelmi vállalkozásokat erősítette a boltok vasárnapi zárva tartása. Egyre több a vidékjáró boltautó, raktérből, platóról is árulnak. A KISOSZ tájékozatása szerint erősödnek a szombati forgalmak.
Munkahelyi baleset külföldön – ki fizeti a számlát?
Sok ponton találni hibát élet írta példamesénkben, ahol külföldi munka során szenvedett sérülést egy építkezésen dolgozó. Mindenki hibás, de ki fizeti a számlát?
Icipicit jobb hangulatban a cégek
Valamicskét javultak áprilisban az üzleti és fogyasztói várakozások, de a foglalkoztatási szándék gyengült a kereskedelemben és a lakosság is jobban tart a munkanélküliségtől – derül ki a GKI-Erste konjunktúraindexből.
Energiát termel a lépésekből az innovatív járólap
Az emberi lépésből és fényből energiát termelő térburkolat, az idősek közösségi aktivizálását támogató NagyiApp és az akadálymentes városi közlekedést segítő program nyerte el a zsűri tetszését a Design Terminál Smart City Lab Budapest versenyén.
Így lakunk mi: kicsi, de karbantartott a magyar lakás
A magyarok jellemzően saját tulajdonú ingatlanban élnek, és ügyelnek annak állapotára, a hetven százalék 10 évben egyszer biztos végez lakásfelújítást. Jellemzően a spórolt pénzünket költjük felújításra.
Ki a nyerő az álláspiacon?
A legkeresettebbek az értékesítés területén jártas dolgozók, de jelentősen megnőtt a szakmunkásokat kereső cégek száma is. A legtöbb jelentkezést adminisztrációs és irodai pozíciók kapták. A cégek egyre intenzívebben kutatnak tehetséges munkatársak után, jellemzően többéves tapasztalattal keresnek munkatársakat.
Nikotinfüggővé válnak a méhek
Függőséget okoznak a méhek körében azok a nektárok, melyekre nikotinoid-tartalmú rovarirtó szerek kerülnek. A mechanizmus hasonló az emberi nikotinfüggőséghez, állítják tudósok.
Így előzzük meg, hogy betegség legyen a stresszből
Bár sokat szidják a nagyvállalatokat, gyakran jobban kizsákmányoljuk magunkat saját vállalkozásunkban, mint máshol az alkalmazottakat. Pedig, ha egy vállalkozó kidől, nem csak az egészsége, de az egzisztenciája is bánja.
Nem túl lelkesek a nagyvállalatok
A gazdasági környezetet jobbnak, a saját helyzetüket rosszabbnak látják a hazai nagyvállalatok most, mint egy éve. A K&H nagyvállalati növekedési index enyhe csökkenést követően jelenleg 6 ponton áll, ami visszafogott optimizmust mutat.
Brutálisan drágult a kötelező
Az idei negyedév végén átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb.
Ezért tetszünk a külföldieknek – és ezért nem
A külföldi befektetők leginkább a magyar munkaügyi szabályozással, a munkaköltséggel és az infrastruktúrával elégedettek, de a magas adóterhek és a nehézkes államigazgatás nem tetszik nekik.
Befejezi az erdőirtást a McDonalds
Részben talán munkajogi és élelmiszerminőségi botrányai miatt érezte szükségét a gyorsétteremhálózat menedzsmentje, hogy egy politikailag korrekt üzenettel álljon elő. A McDonalds vállalta, hogy teljes ellátási láncát megtisztítja olyan alapanyagoktól, melyek gyártása erdőirtást okoz.
Tibi atya vállalkozik, és a Jóisten tolja a szekerét…
Tibi atya, a kitalált, részeges pap csak egy fiktív felhasználóként indult a Facebookon. Mára egy gyorsan fejlődő vállalkozás arca. A Tibi atyás srácok fénysebességgel haladnak előre, vissza is forgatnak pénzt, de már nyereséges a Fröccskocsma és újabbak nyitását tervezik, holott pár kollégiumi viccel kezdődött az egész, olyannal, mint ez: „Mindenkinek hinni kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet.”
Már a luxuslakásokat is viszik, mint a cukrot
Az ingatlanpiac fellendülésével egyre nagyobb igény mutatkozik a prémiumminőségű, nagy értékű ingatlanokra is. Az 50 millió forint feletti ingatlanok forgalma már új piacot generált.
Több víz kellene, de nincs
Meredeken nő az elkövetkező években a gazdaság vízigénye, de a források egyre csökkennek. Emiatt az ivóvíz ellátás már most is az egyik fő üzleti kockázattá, a társadalom egészét tekintve pedig az egyik fő aggállyá vált.
5 dolog, amire érdemes figyelni a lakásbérleti szerződésben
Lakásbérleti szerződést szinte mindenki köt életében legalább egyszer. Akár irodaként, akár lakás céljára akarjuk használni az ingatlant, a nem várt problémák elkerülése érdekében most nézzünk meg öt olyan dolgot, amelyre mindenképpen érdemes figyelni a lakásbérleti szerződés megkötésekor.
Ki, mennyit nyer majd az adócsökkentésen?
A külföldi tulajdonossal rendelkező cégek dolgozói járnak a legjobban a 15 százalékos SZJA- adókulccsal – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A külföldi cégeknél dolgozók járnak a legjobban az adócsökkentéssel.
Meddig kotlik még a kormány a reklámadón?
Nagy a várakozás, hogy miként fogja a kormány rendezni a reklámadó sorsát, hisz az nemcsak a médiapiacot érinti. Nem mindegy ezért, hogy milyen irányt vesz a reklámadó törvény Uniós elvárásoknak megfelelő átalakítása. Az éves adóbevallás benyújtására kötelezettek jelenleg nem tudják, miként kell adókötelezettségüket teljesíteniük.
Bérlet nem, de Erzsébet-utalvány a szülési szabadság alatt is jár
A szülési szabadság alatt is járhatnak bizonyos béren kívüli juttatások - derül ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság által közzétett jogesetből. A szabadságot ugyanis a Munka Törvénykönyve szerint munkában töltött időnek kell tekinteni.
Emberi jogokat is sérthet a Földtörvény
Megsértheti az Emberi Jogok Európai Egyezményét a tavaly hatályba lépett új Földtörvény a földhasználati és haszonélvezeti jogok törlése következtében, a Piac&Profitnak elküldött jogi vélemény szerint.
Már nem az Audi a legtrendibb munkáltató
A Mercedes lett a legvonzóbb munkaadó, letaszítva a trónról az eddig verhetetlennek tűnő Audit. Az autóipar mellett a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyar munkavállalók a reprezentatív, független kutatás szerint.
A sporttal is spórolhatunk a társasági adón
A társasági adó törvény rendelkezései a korábbiakhoz hasonlóan a 2015. évben is lehetőséget biztosítanak látvány-csapatsportok támogatására. A támogatás lehetőséget kínál a társaságok számára a tudatos társadalmi szerepvállalásra ráadásul mindezt adókedvezménnyel honorálja.
Eljött az igazság pillanata
Ma lesz a rigai csúcstalálkozó a görög ügyben. Tegnap Ciprasz bizakodóan nyilatkozott, míg Merkel szerint nem lesz ma megállapodás. Mindenesetre a piac megnyugodni látszik, a görög kockázati felár 2.505 bázispontra csökkent.
Banki elszámolás: így lehet milliókat bukni utána
A bankoknak április végéig kell a legtöbb devizahiteles ügyfelük részére megküldeni az elszámolási leveleket. Több százezren csak a következő hetekben tudják meg, hogy az elszámolás és forintosítás után mennyire csökkent a fennálló tartozásuk és a törlesztőrészletük. Aki nem elégedett, az választhat kedvezőbb hitelt vagy olyat is, ahol több évig fixálva van a törlesztő. Milliókat spórolhatunk, ha fix törlesztőrészletű hitelünk van és a következő években elszállnak a kamatok.
Honnan akasszunk le adattudóst?
Azzal már jó ideje foglalkoznak a vállalatok, hogy a big datához értő adattudósokat találjanak a munkaerőpiacon. De hiába az igény, úgy tűnik, egyre nehezebb dolguk lesz. A Gartner például azt jósolja, hogy néhány éven belül mintegy 4,4 millió új munkahelyet hoz létre a big data elemzéseik iránti igény, ám csupán az állások harmadára lesz szakember.
Megbízás vagy munkaviszony? Ne keveredjen!
Hatalmas gondokat vehet a nyakába a munkáltató, ha nem teremt tiszta helyzetet, mitől függ, hogy valaki alkalmazottként, vagy alvállalkozóként végez nála egy adott tevékenységet.
Nem kell félni a vagyonszerzési illetéktől
Függetlenül attól, hogy örökléssel, ajándékozással, vagy vásárlással szerzünk meg egy ingatlant, esetleg egy ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot, a kapcsolódó illetékfizetési szabályokkal is szükséges tisztában lennünk.
Vírusvédelem régen és most
A vírusok számának növekedése mellett, a védelmi rendszerek bonyolultsága, ebből kifolyólag a szakemberek képzése és az egész folyamat finanszírozásának kérdései is nagymértékben növelték a szakterület kihívásait.
Jön az olcsó Google mobil
A Google beindítja mobilszolgáltatását az Egyesült Államokban. A "Project Fi" komplex technológiai megoldásokat használ, így a Google szerint várhatóan elérhetőek lesznek az alacsony perc- és roaming-díjak.
Párizs az utolsó lehetőség a felmelegedés megállítására
A világ 17 neves tudósa a Föld napja alkalmából nyilatkozatban szólította fel a politikai vezetőket arra, hogy globális megállapodás jöjjön létre a decemberben esedékes párizsi nemzetközi klímakonferencián a globális felmelegedés megfékezésére.
Van jövője a borbélyoknak
Bár mondhatjuk, hogy 2015 a borbélyok divatjának éve Magyarországon, nem erre a hullámra épít Rezi Ádám, az aBorbély tulajdonosa. Hosszú távra tervez, a mai gyerekekben is a későbbi törzsvendéget látja.
Jó kapcsolatok kellenek a sikerhez, nem tudás a fiatalok szerint
A magyar fiatalok 85 százaléka biztos benne, hogy sikeres lesz az életében, de ehhez inkább jó kapcsolatok, mint tudás kell szerintük - derül ki a Bridge Budapest megbízásából a 20 és 35 évesek körében készített reprezentatív kutatásból. A fiatalok fele gondolkodott már saját vállalkozás indításán, azonban a többség a biztonságot választja.
Nem érdemes várni a megújulós pályázatokra?
A napokban befejeződött Construma bebizonyította, hogy számottevő az érdeklődés a kkv-k számára is elérhető új generációs megújuló energiarendszerek iránt. Még mindig jelentős azonban az információhiány a témával kapcsolatban.