Friss cikkeink


Erdők nélkül nincs fenntartható gazdálkodás

Erdők nélkül nincs fenntartható gazdálkodás 

Továbbra is a mezőgazdaság tehető felelőssé az erdőirtás oroszlánrészéért, pedig a fenntartható élelmiszertermelés egyik alapvető feltétele az egészséges erdők megléte – derült ki egy friss ENSZ jelentésből.
Megy az Uber. Mit buknak a sofőrök?

Megy az Uber. Mit buknak a sofőrök? 

Július 24-én leáll Magyarországon az Uber autómegosztó szolgáltatása, mivel a cég nem kívánta vállalni az aznap hatályba lépő törvény kockázatát, ami a sofőrjeiket érintené. Ez bizonyos szempontból azt jelenti, hogy kkv-k győzedelmeskedtek egy multi felett. Más szempontból viszont azt is jelenti, hogy szembe megyünk a világ trendjével, 1200 embernek pedig új megélhetés után kell néznie.
Kabrióra kap a magyar

Kabrióra kap a magyar 

Az egyik legjellemzőbb trend idén a használtautó-piacon a nyitott tetős autók iránti folyamatosan növekvő kereslet. Már az utóbbi években is egyre több vásárló választotta ezeket a nem mindennapi modelleket a praktikusabb, hétköznapi járművek helyett, ugyanakkor az idei első félévben robbanásszerű növekedés mutatkozott a kabriók piacán. Az AAA AUTO csoportszinten háromszor annyi kabriót értékesített az idei év eddigi részében, mint a tavalyi év azonos időszakában.
A Brexit befékezte az ingatlanpiacot

A Brexit befékezte az ingatlanpiacot 

A kereskedelmi ingatlanbefektetési piac meglehetősen aktív volt 2016 második negyedévében: ezek az ingatlanok mintegy 54 milliárd euróért cseréltek gazdát Európában, ehhez képest a Brexit miatt Nagy-Britannia gyengébben teljesített.
Így lettek dúsgazdagok a híres üzletemberek

Így lettek dúsgazdagok a híres üzletemberek 

Csak mázlijuk volt, jó helyen voltak, jó helyen, netán a tehetségük és a kitartásuk is hozzásegítette őket, hogy sikersztorikká váljanak. Vagy még ennél is többről volna szó? Akik gazdagok, úgy vélik, másmilyen a pénzhez való hozzáállásuk, mint a többségé. Nem miután megszerezték, hanem mielőtt szert tettek volna rá. Belenéztünk a gazdagok fejébe.
Futurisztikus okosvárost építene a legnagyobb szilícium-völgyi startup

Futurisztikus okosvárost építene a legnagyobb szilícium-völgyi startup 

Az Y Combinator nevű cég projektjének híre úgy szivárgott ki, hogy blogposztjukban álláshirdetést tettek közzé. A világ legokosabb városát szeretnék megtervezni.
Pénzt is hozhat nekünk a Pokémon Go

Pénzt is hozhat nekünk a Pokémon Go 

A Pokémon Go őrület miatt milliók sétálgatnak az utcákon kis lényeket hajkurászva. A vállalkozóknak pedig minden ekkora divathullámban érdemes megkeresni, mi az, amivel az üzlethez kapcsolhatnák. Szakértőnk segít, hogy használjuk vevőszerzésre a Pokémon Go-t!
Iszonyú károkat okoztak a viharok

Iszonyú károkat okoztak a viharok 

Országszerte komoly gondokat okoztak a múlt heti és hétvégi viharok: a Generali Biztosítóhoz beérkezett bejelentések száma mostanra túllépte a 10 000-et, a legtöbb esetet Vas és Veszprém megyéből jelentették. A legnagyobb pusztítást a jég és a vihar végezte, de a tetőbeázás, a villámlás és a felhőszakadás is sok bosszúságot okozott. A keletkezett károk összértéke megközelíti az 1 milliárd forintot.
Megtörtént a baj

Megtörtént a baj 

A teljes ökoszisztéma összeomlásáról, a halak sokkoló hiányáról és a nyári korallfehéredést túlélt korallzátonyok téli fehéredéséről számolt be az ausztráliai korallmegfigyelő program egyik tudósa, aki nem rég tért vissza a Nagy-korallzátonynak a természeti csapás által leginkább sújtott északi térségéből.
A pénz mindenre megoldás? Szerintünk nem

A pénz mindenre megoldás? Szerintünk nem 

Az új ügyfelek megszerzésén és a bevételeink növelésén kívül cégvezetőként általában a kiváló munkatársak megtartása és motiváltságuknak szinten tartása okoz fejtörést. Hogyan mutassuk meg nekik, hogy a munkájuk számunkra nagyon értékes? Nem, nem a pénz a helyes megoldás.

Az nekünk a Pokémon Go, mint a befektetőknek a Nintendo 

A Nintendo legalább akkora lelkesedést váltanak ki a befektetők körében, mint maga a játék a Pokémon-rajongóknál. A Saxo Bank szakértői szerint viszont túlértékelt, a tapasztalatok pedig máshol is hasznosak lehetnek.

Még két hétig lehet kérni támogatást fűszerpaprikára 

Augusztus ötödikéig a minőségi fűszerpaprika termelése céljából vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatást igényelhetnek a termelők a fémzárolt vetőmag költségeinek részbeni kompenzálására.

A kérdés, ami kiugró sikert hoz 

A piaci versenyhelyzet napjainkban rendkívül erős, így valamennyi ágazatban sok múlik azon, hogy milyen brandet sikerül – vagy éppen nem sikerül – felépíteni. Tudatos márkaépítéssel és marketinggel a siker esélye nagymértékben növelhető.

Fagykárra is teljes támogatás jár 

A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) konstrukció keretében - közölte a KAVOSZ Zrt.

Az üzleti út a legnagyobb veszély 

Az üzleti utak során a bűnözők nagyobb valószínűséggel szerzik meg privát és vállalati adatainkat, mint a pénztárcánkat. Különösen a vezető beosztásban lévő alkalmazottak online hanyagsága veszélyezteti az érzékeny céges információkat.

Több mint egymillió levelet küld ki a NAV 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig mintegy másfél millióan kapnak értesítést a hivataltól.

Másfél milliárdos tartozás kell ehhez az első helyhez 

Kettőszázhuszonegy cég és magánszemély neve szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentős adóhiányt felhalmozó adózókat ismertető legfrissebb listáján, amelyet a szervezet csütörtökön tett közzé honlapján.

Kis borászatoknak jelent meg pályázat 

Megjelent a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című pályázati felhívás, amely csak mikro- és kisvállalkozások jelentkezését várja. A VP3-4.2.2-16 kódszámú felhívás a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítéséhez, illetve építéssel járó fejlesztési beruházásokhoz kíván támogatást nyújtani a mikro- és kisvállalkozásoknak. 

Így spórol nekünk a minőségellenőrzés 

A szabvány alapú menedzsment rendszerekkel szemben gyakran felmerül a kritika, hogy csak viszik a pénzt. Ezért is szánják rá magukat könnyebben a bevezetésére a cégvezetők, ha valamilyen támogatási lehetőség is használható hozzá. A másik ilyen, hajlandóság-növelő tényező, ha a tanúsítvány hiányában szankciókkal kell számolnia a vállalkozásnak. Megéri akkor is, ha nincs rá teljes támogatás és nincs szankció? Kimutatható egyáltalán a spórolás? Hol jelentkezik a cég számára a megtakarítás? Egy kivállalkozás kasszáját különösen érzékenyen érinti minden kiadás. Érdemes körüljárni ezeket a kérdéseket, mielőtt az „ISO vagy nem ISO” kérdésben döntenek.

Csapnivaló a magyar órabér 

A davosi Világgazdasági Fórum az OECD 2013-as adatai alapján vetette össze a fejlett országokban garantált minimális órabért. A 27 országból a 23. helyen végzett a hazai órabér.

Lakásba fektetne a magyar 

A lakásárak emelkedése a Genertel felmérésében szereplő 2000 megkérdezett magyar csak kevesebb, mint egyharmadát zavarja, 72 százalékuk szerint további árnövekedés is várható a piacon. A válaszadók 44 százaléka tervez a közeljövőben ingatlant vásárolni. A CSOK-ot azonban csak 7 százalék szeretné igénybe venni lakásvásárlás vagy építés során. Lakásbiztosítás terén pedig meglepően naprakészek a magyarok, 70%-uk tisztában van a díjjal és a szolgáltatásokkal. Mindez a Genertel lekérdezéséből derült ki, amely során az ingatlanpiaci változások hatásait igyekeztek feltérképezni.

Ki a Tisza vizét issza, megmérgezi magát 

Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet, ftalátot talált egy független laboratórium a Tiszában, ahonnan a PET Kupa környezetvédő akció során vettek mintát a szakemberek.

Beindult az üzlet, de kit vegyek fel? 

Ha túl vagyunk az első nagy lépéseken és beindul az üzlet,. akkor jön a következő nagy akadály: meg kell találni azokat az embereket, akik segítenek, hogy továbblépjünk, tovább növekedjünk. Csakhogy ezeknek a tehetségeknek a kiválasztása nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, ezért a Yahoo igazgatóságána elnöke tanácsainak segítségével megmutatjuk, mit kell figyelembe venni a toborzásnál.

Nem árt vigyázni az utazási irodával 

Nyáron sokak számára jön el a pihenés, nyaralás ideje. Ki ne szeretne minden problémáról elfeledkezni? Ám ilyenkor sem árt az óvatosság – például az utazásszervező cég kiválasztásánál.

Törölték az adószámát? Így vonathatja vissza 

Ha a NAV a KOCKERD-kérdőív benyújtásának elmulasztása miatt 2016. június 16-át megelőzően jogerősen törölte az adózó adószámát, akkor 2016. december 31-éig kérheti az adószám törléséről szóló határozat visszavonását.

Jó kapcsolatai hozhatták ide a Pápai hús tajvani vevőjét 

Egy Brit Virgin-szigeteken bejegyzett társaság tajvani tulajdonosához került a hányattatott sorsú pápai húsipari cégcsoport az értékesítésére kiírt pályázaton. Utánajártunk, ki a tulajdonos és mi csábíthatta ide.

Még van ideje a kft.-knek – de már nem olyan sok 

Idén márciusban fellélegezhettek azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyek az utolsó pillanatban szerették volna elvégezni a 3 millió forintot meg nem haladó jegyzett tőkéjük rendezését. De a haladék gyorsan fogy.

Két nap múlva felfüggesztenek három sikeres pályázatot 

Felfüggesztik a márciusban megjelent 70 milliárdos keretösszegű öt uniós pályázatból a baromfitartó, a sertéstartó és a szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére kiírt felhívásokat.

A lakosság fogyasztása hajtja a magyar gazdaságot 

A háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje - értékelték elemzők a Központi Statisztitai Hivatal (KSH), a keresetekről kiadott jelentését. Az őszi hónapokban azonban felpöröghet az infláció, ami lassíthatja a reálbérek növekedését.

Eltűnik a gluténmentes a boltokból 

Megszűnik a „gluténmentes”, illetve a „nagyon alacsony glutén tartalmú” élelmiszerek kötelező bejelentési eljárása 2016. július 20-tól. A jövőben az élelmiszergyártók a már korábban megszokott „gluténmentes”, illetve a „nagyon alacsony glutén tartalmú” élelmiszer jelölést kiegészíthetik, így a termékek csomagolásán új kifejezések jelenhetnek meg.

Be sem fogunk járni a jövő munkahelyére 

A munkavállalók több mint 50 százaléka arra számít, hogy öt éven belül már okos irodában fog dolgozni, minden második dolgozó szerint a technológia további fejlődése a közeli jövőben szükségtelenné teszi majd a személyes találkozókat. Az Y generáció tagjainak 82 százaléka az alapján is dönt leendő munkahelye kiválasztásáról, hogy milyenek a munkavégzés feltételei – ezek a legfontosabb tanulságai az Intel és a Dell közös felmérésének.

Gyakoroljuk a tökéletlenséget, megéri! 

Nem beszélünk félre, tényleg arról lesz szó, miért érdemes belátni, hogy nem tudunk mindent. A magunk szempontjából is megéri, de a cégnek is jót teszünk vele.

Vészesen közeleg a határidő 

A május 31-ig bevallott élelmiszerlánc felügyeleti díj első részletét július 31-ig kell megfizetnie az arra kötelezett vállalkozásoknak. Vészesen közeleg a határidő – figyelmeztettek a Saldo szakértői.

Nincs Wi-Fi? Oda nem is megyünk 

A magyarok 65%-a rendkívül hasznos eszköznek tekinti az internetet az üdülés megtervezésében és a nyaralás során 87% csatlakozik fel a világhálóra. A Wi-Fi elérés a magyar utazók 48%-a számára fontos szempont a szálláshely kiválasztásakor, míg a lengyelek a mosógépet tartják szem előtt, a görögök pedig a városközpontban szeretnek lakni.

Ilyen meleg még sose volt 

Az elmúlt hónap volt minden idők legmelegebb júniusa a Földön a globális feljegyzések 1880-as kezdete óta, 2016 júniusa a negyvenedik egymást követő június volt, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a 20. századi átlagot - közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal kedden.

A vesztünket okozhatja, amit művelünk 

A szárazföldi területek természetes élővilágának több mint a felét az összeomlás fenyegeti, ami az emberiségre is komoly hatással lesz. Teljes ökoszisztémák omolhatnak össze, amelyektől többek között az élelmiszertermelésünk is nagyban függ.

Felpörgött a reklámpiac a Foci-EB alatt 

Az élelmiszerkereskedelem tévéreklámjai érték el a legtöbb 18-49 éves nézőt a termékosztályok közül idén júniusban. Utánuk egyéb gyógytermékek, személygépkocsi majd hitel-kölcsön és mobiltelefon előfizetés/csomag következnek a rangsorban. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Közönségmérés Kft. az általa szpot szinten vizsgált csatornák adatai alapján.

Brüsszel új kibocsátás-csökkentési célértékeket írna elő 

Új kibocsátás-csökkentési célértékeket írna elő a tagállamok számára az üvegházhatást kiváltó gázokra vonatkozóan az Európai Bizottság szerdán közzétett javaslata annak érdekében, hogy az Európai Unió teljesíteni tudja a tavalyi párizsi klímacsúcson tett vállalásait.

El vannak szállva a pályakezdők 

Ma a pályakezdő fiatalok a reálistól távol eső fizetési igénnyel lépnek be a munkaerőpiacra, ami miatt rögtön csalódottsággal, és akár az elhelyezkedés nehézségeivel találják szembe magukat. Emellett nemzetközi szinten jellemző erre a generációra az erőn felüli költekezés is.

Elveszi a hétvégi pótlékot sokaktól az Mt. módosítása 

Hatályba lépett a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása. Átfogó változtatások helyett végül csak az uniós jogharmonizáció volt a cél. A módosítások egy pont kivételével a munkavállalóknak kedveznek. Az az egy viszont a hétvégi pótlék elvesztését jelenti egy csomó embernek.

Így kerüljük el a nyári veszteségeket 

Ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne, hogy a cég nem szenved komoly károkat ameddig a vezető, vagy a kollégák nyaralnak, át kell gondolni és meg kell oldani néhány alapvető dolgot.

Adócsökkentést akarnak a vállalkozók 

A munkát terhelő adók és járulékok csökkentését várják a kis- és középvállalkozások vezetői a magyar kormánytól – derült ki egy friss kutatásból. Szerintük ugyanis egyedül így lehet megoldani a most már a gazdaság növekedését fenyegető munkaerőhiányt.

Nagy-Britannia lemondta a jövő évi brit EU-elnökséget 

A brit kormány nem kívánja betöltetni az Európai Unió soros elnöki tisztségét - közölte szerdán a Downing Street. Nagy-Britannia az eredeti menetrend szerint 2017 második felétől látta volna el ezt a fél évre szóló tisztséget.

Ha felmond a melós, a szabit akkor is meg kell váltani 

Ha a munkavállaló saját maga szünteti meg munkaviszonyát, pénzbeli megváltásra jogosult, amennyiben a fizetett éves szabadságát teljes mértékben vagy részben nem tudta felhasználni – döntött az Európai Bíróság.

Új felsővezetőt igazolt a 4iG 

A 4iG Nyrt. vezérigazgatói pozícióját július 20-tól Sagyibó Viktor tölti be, aki korábban a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának vezetője volt. Dr. Felső Gábor – a vállalatcsoport korábbi elnök-vezérigazgatója - a 4iG elnökeként folytatja tovább tevékenységét.

Nem fog menni az áfacsökkentés 

Az Európai Unió nem hagyta jóvá a kormány által 2017-tól tervezett áfacsökkentést az internetszolgáltatások esetén, a jelenleg hatályos áfa-irányelv ugyanis ezt nem teszi lehetővé.

Feltétel az árbevétel az áfalevonási joghoz? 

Az állami adóhatóság (NAV) általános forgalmi adóban tett megállapításainak döntő hányadát az adólevonási jog elvitatása adja. A tapasztalatok alapján néhány tipikus helyzetet összegeztünk az RSM-DTM szakértőjének segítségével, amely iránymutatást nyújthat az áfalevonási jog megítélésének kérdésében.

A szellőztetés lehet a hatékonyság kulcsa 

Mintegy 35 százalékkal csökkentheti a rövid távú, betegség miatti hiányzások számát, és 10 százalékkal növelheti az irodai dolgozók munkahatékonyságát az irodahelyiségek megfelelő frisslevegő-ellátása és légszűrése. A korszerű gépi szellőztetés mára a munkahelyi egészségügyi feltételek, valamint az energia- és munkahatékonyság szempontjából is alapkövetelménnyé vált, a komplett rendszerekbe építhető tűzbiztonsági elemekkel pedig a személy- és vagyonvédelem is fokozható – emelik ki a légtechnikai berendezéseket tervező és gyártó Lindab Kft. szakértői.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo