Friss cikkeink


Tíz dolog, amit érdemes tudni a kisvállalati adóról

Tíz dolog, amit érdemes tudni a kisvállalati adóról 

A kisvállalati adó (KIVA) 2013 óta elérhető a hazai vállalkozások számára. Vajon milyen adóelőnyöket hordoz magában és kik profitálhatnak belőle? Áttekintjük azt a 10 dolgot, amit mindenképpen tudnia kell a kisvállalati adóról.
A NAV is segíthet adót megtakarítani

A NAV is segíthet adót megtakarítani 

Viszonylag közismert, hogy a NAV nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről, k tudják azonban, hogy ebből a nyilvántartásból, csupán 7.500 forintos alapdíjért az adózók is kérhetnek információkat. Pedig ez a lehetőség mindamellett, hogy üzleti előnnyel járhat, komoly adómegtakarításhoz is vezethet az adózó számára.
Miért járnak jobban a disznók?

Miért járnak jobban a disznók? 

Nincs szakmai indoka a baromfiágazati szereplőket tömörítő Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint annak a kormányzati javaslatnak, amely szerint a sertés tőkehús áfája 5 százalékra csökkenne 2016 januárjától, miközben a baromfitermékek áfakulcsa továbbra is 27 százalékos maradna.
68 pályázattal indul a GINOP

68 pályázattal indul a GINOP 

Az utolsó elvi akadály is elhárult a GINOP pályázatainak elindítása elől, mert a GINOP végrehajtását felügyelő Monitoring Bizottság meghozta a szükséges végső döntéseket.
Lapátolják ki a pénzt a bankokból

Lapátolják ki a pénzt a bankokból 

A görög bankok keretét 75,5 milliárd euróra emelte az EKB. A lakosság lapátolja ki a pénzt a görög bankokból, és az EKB tolja be helyettük. Azaz egy görög csőd esetén a lakosság 75,5 milliárd euróval beljebb, az EKB pedig „kijjebb” van.
Hátrányba kerülnek a céges posztok

Hátrányba kerülnek a céges posztok 

A Facebook felülvizsgálta a hírfolyam algoritmusát a visszajelzések alapján, és három változást jelentett be, amelyek komolyan érinthetik majd a felhasználók fogyasztási szokásait és a céges posztok elérését is.
Így győzhet egy kisbolt a multikkal szemben

Így győzhet egy kisbolt a multikkal szemben 

Sok kisbolt alulmarad a multikkal folytatott ádáz versenyben. Sokszor akármennyire is erősen próbálkozik, egyszerűen nem tudja felvenni a kesztyűt, a termékeiket jóval alacsonyabb áron kínáló vállalatóriásokkal szemben. Vajon van-e kiút ebből a reménytelennek tűnő helyzetből? Szakértőnk megmutatja, hogyan dobbanthat nagyot egy kisvállalkozás is.
Jobban megéri dollárban könyvelni?

Jobban megéri dollárban könyvelni? 

A számviteli törvény alapján a vállalkozásoknak lehetőségük van euróban vagy USA dollárban vezetni a könyveiket. Csökkenthetők-e az árfolyammozgásokból eredő kockázatok, ha devizában vezetjük a könyvelést? Milyen devizanemeket enged választani a számviteli törvény?
Egy jobb világ ígéretével lehet elcsábítani a jövő dolgozóját

Egy jobb világ ígéretével lehet elcsábítani a jövő dolgozóját 

A jövő munkavállalói készek akár többször is országot váltani. A pályakezdők szerint a nemzetközi kapcsolatok elengedhetetlenek a jó karrierhez és egyre fontosabb szempont számukra, hogy leendő munkaadójuk hozzájáruljon egy jobb világ kialakulásához.
Miért a környezetszennyezést ösztönözzük a termékdíjjal?

Miért a környezetszennyezést ösztönözzük a termékdíjjal? 

2015 januárjától környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni minden elektromos vezérlésű kazán után. A termékdíj független attól, hogy takarékos-e a készülék, milyen mértékben áll újrahasznosítható alkatrészekből, van-e Környezetbarát Termék minősítése. Mértéke 57 forint kilónként, ami 3-5 százalékkal teszi drágábbá a modern, energiatakarékos kazánokat. Eközben a kevésbé hatékony, természeti erőforrásokkal pazarlóbban bánó, környezetet jobban terhelő fűtőberendezések után nem kell fizetni.

Eredményes meeting mindössze egy óra alatt? Így lehet! 

Hány órát tölt évente egy vezető megbeszéléseken? Lehetne kevesebb ez az idő és hatékonyabb a felhasználása? Biztos, hogy lehetne! Az OPERA új távlatokat nyit a meetingek hatékony és eredményes megtartásában.

Magyarországon élni szuper, de dolgozni nem 

25 évvel a rendszerváltás után több tényező is akadályozza a Kelet-Közép-Európában működő cégek versenyképességét. Egy most közzétett kutatás szerint a régióban dolgozó külföldiek elsősorban a bürokrácia csökkentésében, a korrupció felszámolásában, az ügyfél-orientáltság fokozásában és a nagyobb vezetői felelősségvállalás terén érzik a fejlődés szükségességét.

Várépítő pályázat: 13 millió Ft+ÁFA értékű építőanyag gyermekintézményeknek és műemlékeknek 

A 2010-ben újjáélesztett pályázat első fordulóján kiosztott 45 millió Ft+ÁFA értékű építőanyaga után, idén újabb 13 millió Ft+ÁFA értékű termékre pályázhatnak intézményi körülményeik javítását tervező gyermekintézmények és műemlékek. Az elmúlt évek közel 500 pályázója és közel 80 nyertes intézménye az ország minden tájáról érkezett, az új online pályázati rendszerrel pedig talán még egyszerűbbé vált az igénylés benyújtása.

Újabb lépés az e-jövő felé 

Az elektronikusan intézhető ügyek számos előnyös tulajdonságuk mellett napjainkra gyakorlatilag természetessé váltak. Az utóbbi idők két ilyen adóhatósági „e vívmánya” az elektronikus megbízólevél és az adóügyek elektronikus intézésére adott meghatalmazásokat érintő egyszerűsítések.

Itt vannak a részletek: most már biztos, hogy lesz adócsökkentés 

A kormány megkezdte a 2016-os költségvetési javaslat tárgyalását, a tervek szerint a végleges költségvetés május 16-ig kerül a Parlament elé. A korábban bejelentett adócsökkentés most már biztos, hogy benne lesz a tervezetben.

Segítünk túlélni a hét mélypontját 

A hét közepén nem árt az embernek egy kis friss lendület. Adunk néhány tippet, hogy kreatívabbá váljon 10 percen belül!

Milliós büntetéssel honorálja a NAV a transzferár hibákat 

Közeledik a 2014-es transzferár-nyilvántartások elkészítésének határideje, amely most is a társasági adóbevallások tényleges benyújtási időpontjával esik egybe, vagyis naptári év szerint adózóknál legkésőbb 2015. május 31-e lehet.

Beszállító lenne egy multinál? Itt a lehetőség 

Folytatja a Lidl két évvel ezelőtt elindított programját és továbbra is várja a kiváló minőségű termékeket előállító hazai termelőket, vállalkozásokat. A további potenciális beszállítók felkutatására az áruházlánc most egy rendezvénysorozatot indít el, amelyen az érdeklődők első kézből informálódhatnak a program előnyeiről, a csatlakozás feltételeiről.

Lesz olcsó hitel házépítésre, idén és jövőre 

A Monetáris Tanács az NHP és az NHP+ keretében folyósított kölcsönök lehívására rendelkezésre álló határidőt 2016 végére módosította az időigényes beruházások kivitelezése és finanszírozhatósága érdekében. A lakóingatlan-építések finanszírozhatóságával akkv-k részére olyan új hitelcélra nyílik lehetőség, mely további lökést adhat az építőipar teljesítményének.

Minden a gyorsjelentési szezontól függ 

Az amerikai piacon egyelőre az erős dollár miatt félnek a profitok visszaesésétől, ezért a gyorsjelentési szezon végeredménye fontos lehet majd a további mozgás szempontjából.

Alacsonyabb lesz az áfa, kevesebb lesz a csalás 

Örömmel fogadták a szakmai szervezetek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi bejelentését a sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra történő csökkentéséről jövőre. A szakértők szerint így csökkenhet az áfacsalások száma, ami most az ágazat felét érinti.

Lehet több is a nyugdíj 

A nyugdíj összegét meghatározó tényezők, így a valorizációs szorzószámok, és az ún. degressziós sávhatárok évről-évre változnak, nagymértékben képesek befolyásolni a nyugdíj összegét, de nem csak negatív, hanem pozitív irányban is.

EKÁER: így bírják a cégek 

Több mint egy hónapja működőképes az elektronikus árukövetési rendszer (EKÁER), a vállalkozások kezdik kitapasztalni az erősségeit és gyengeségeit. Van, aki informatikai fejlesztéssel oldotta meg a kérdést, van, aki új munkaerőt vett fel, és van akinél semmilyen gondot nem okoz. Cégeket kérdeztünk az eddigi tapasztalatokról.

Sokat tettünk, de még nem eleget: ma van a Föld Napja 

Világszerte több mint 125 országban ma ünneplik a Föld Napját, amikor akciókkal, programokkal hívják fel a lakosság figyelmét, hogy takarékoskodjunk jobban bolygónk erőforrásaival. De az elmúlt évtizedekben - bár sok mindent tettünk - még mindig nem eleget.

Deficites a magyar társadalom, már egy évtizede 

Ahogyan 2006 óta minden évben, idén január elsején is „deficites” lett a hazai öregedési index, ami azt jelenti, hogy a 65 év felettiek aránya meghaladja a 14 év alattiakét. 2015. január elsején már 23%-al többen voltak az idősek a fiataloknál.

Ma indul a Google mobil Armageddonja 

Mobilegeddon, csak ezen a néven a sajtó a Google ma útjára induló új algoritmusát, amelynek a célja, hogy a mobileszközökön indított kereséseknél, a mobilbarát oldalak előnyhöz jussanak. Azok az internetes oldalak, amelyek nem támogatják a az okoseszközökről történő elérést, hátrébb sorolódnak.

Öt dolog, amit fel kell áldozni a sikerért 

Sok magyar szívesen lenne vállalkozó, mert téves elképzelések élnek bennük a vállalkozói létről. Holott egy cég vezetése nem gyerekjáték, sok mindent fel kell áldozni érte, amelyekből most be is mutatjuk azt az ötöt, amire senki sem gondol, amikor azt mondja: vállalkozó leszek!

A felelős foglalkoztatásról szól az idei CSR piac 

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közösen szervezi idén a CSR Piac kiállítást, amelynek fókusztémája a felelős foglalkoztatás. A rendezvény fővédnöke Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Az egész napos szakmai rendezvényt június 4-én tartják a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban. A belépés ingyenes, a szervezők elsősorban a vállalatok társadalmi felelősségvállalása és a felelős foglalkoztatás iránt érdeklődőket várják.

Ősszel jön az uniós pénz a megújulókra 

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) a pályázatok jelentős része várhatóan 2015 harmadik és negyedik negyedévében jelenik meg, ugyanakkor kiírás alatt vannak az ivóvízminőséget javító és szennyvizes rendszerekre vonatkozó tenderek.

Csökken az SZJA és a hús áfája 

Jövőre 16-ról 15 százalékra csökkenhet az szja-kulcs és 27 százalékról 5 százalékra mérséklődhet a tőkehús áfája - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter miután tájékoztatta a Fidesz-KDNP frakció elnökségét a jövő évi költségvetés tervezéséről.

A vártnál is többet kereshetünk idén 

Biztató a keresetek növekedése az elemzők szerint, a Takarékbank idén 4 százalékos, míg a K&H 3,5 százalékos reálbér-növekedést vár a keresetek emelkedése és a stagnáló infláció következtében.

Ahol magyar alapkamat még sosem járt 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően, 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,80 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

Nem érdemes vállalni az adócsalást 

Felesleges vállalni az Adóhivatal lehetséges büntetését egy szlovákiai céggel, mert bármit is mutat a látszat, egy kisvállalkozás számára itthon is adottak a költséghatékony keretek.

Félnek, de nem tesznek semmit 

Ma Magyarországon a gazdálkodók jelentős része tart attól, hogy a termését elviszi a vihar, kiszárítja az aszály, vagy más természeti csapás éri. Mégsem tesznek semmit, a hazai földeknek csak negyven százaléka biztosított, holott van elérhető támogatott biztosítási konstrukció is.

Innováció határok nélkül 

A határ a csillagos ég? Az InnoMax Díj esetében még ez sem feltétlenül igaz, hiszen az eddig beérkezett pályamunkák között van olyan alkalmazás, aminek segítségével még a földről is felemelkedhetünk. Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű innovációs seregszemle, ám a nevezők még korántsem fogytak ki az ötletekből. Nincs két egyforma elképzelés, mégis van közös vonás a pályázatokban: az egyedi megvalósítás. A meghosszabbított nevezési határidőnek köszönhetően április 26-ig még bárki bizonyíthatja, hogy az ő fejlesztésében van a jövő.

Behajtási költségátalány: tolmácsot kérnek 

Várhatóan csak az új Ptk. módosításával orvosolható az a hazai cégek tízezreit érintő értelmezési hiba, amely a 40 eurós behajtási költségátalány felszámítására kötelezi a hitelezőket – állítja a MAZARS és együttműködő jogi irodája a Borsy Ügyvédi Társulás.

Ha külföldön dolgozik, erre ügyeljen az adóbevallásnál! 

Ha egy magyar állampolgár külföldön dolgozik, akkor is előfordulhat, hogy Magyarországon kell személyi jövedelemadó bevallást benyújtania és adót fizetnie. Különösen izgalmas ez manapság, amikor egyre élesedő verseny bontakozik ki az európai országok között a jövedelemadó-kulcsok vonatkozásában.

Már a padlást söprik a görögök 

Újabb emelkedési hullámot láthatunk a részvénypiacokon, amely a mai napon folytatódhat. Közben a görögök söprik a padlást. Az összes önkormányzatnak minden fölösleges pénzt be kell utalni a nemzeti bankhoz, hogy az állam fizetni tudja a kötelezettségeit, amiből van szép számmal.

A Balatonnál nem lesz szabad a vasárnap? 

Engedhetnek a Balaton környéki önkormányzatok kérésének és engedélyezhetik, hogy a szezonban a tó körül is kinyissanak a boltok, bár a kormány szerint a vasárnapi zárvatartás egyébként jót tesz a turizmusnak.

Vezetők felelőssége: maradtak kérdések 

Habár az új Polgári törvénykönyv hatályba lépése óta több mint egy év telt el, továbbra is akadnak értelmezési kérdések a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó felelősségi szabályok terén.

A NAV szerint nem olyan sötét az EKÁER kép 

A cégek saját hibája, ha új embereket kellett felvenniük az EKÁER adminisztráció miatt - véli Suller Gyögy Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alezredese. A Piac&Profitnak adott nyilatkozata szerint az EKÁER a tisztességes cégek versenyképességét kifejezetten javítja.

Minden cégnek kell a megújuló 

Akár beszállító lenne egy nagy gyártócégnél, akár a költségeit akarja csökkenteni, a jövőben egyetlen cég sem kerülheti meg a megújuló energiaforrások használatát. Segítségükkel ugyanis javíthatja a versenyképességét, csökkentheti a költségeit és az ökológiai lábnyomát.

Google hirdetésen keresztül is próbálkoznak a bűnözők 

A Google hirdetési rendszerét, a Google AdSense szolgáltatást használták a Nuclear készítői arra, hogy több millió internetezőt fertőzzenek meg az Adobe Flash Player egy ismert sérülékenységén keresztül.

Így nem leszünk mi Szaúd-Arábia 

Habár Magyarország nem hagyományos típusú földgáz- és kőolajvagyona lényegesen nagyobb, mint a hagyományos, mégsem érdemes amerikai jellegű palagáz-forradalomban reménykedni.

Rossz vége lehet, ha összevesznek a cégtársak 

Minden cégben vannak konfliktusok a tulajdonosok között, de érdemes ezeket megpróbálni békés úton rendezni.Ha nem, annak csúnya vége lehet.

A szülők többsége nem ismeri az online zaklatás fogalmát 

A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalat, az ESET kutatásából kiderül, hogy a brit szülők 54 százalékának fogalma sincs róla, ha a gyerekét az interneten keresztül zaklatták. Ez azt is jelenti, hogy a legtöbb szülőnek nincsenek a kezében a megfelelő eszközök, hogy felismerje és kezelje ezt, a gyerekekre egyre gyakrabban leselkedő problémát. A hazai helyzet hasonló, az ismeretek hiánya a szülők és a gyerekek részéről is komoly problémákat okoz.

Többszáz magyar cég dolgozott tavaly Németországban 

Tavaly mintegy 600 magyar vállalkozás 14 ezer alkalmazottja dolgozott Németországban vállalkozási szerződés keretében - közölte felmérése eredményét az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.

Már nem csak azt akarják tudni hol a sofőr, hanem azt is mennyit aludt 

Látványosan bővült a hazai telematikai piac az elmúlt évben: a járműkövetés és hasonló alapvető szolgáltatások széleskörű elterjedését követően tavaly már az újabb, összetettebb M2M-megoldásokat keresték egyre nagyobb számban a fuvarozók.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo