Robert Scott és Ernest Shackleton hajdani expedíciói teljesen megváltoztatták az Antarktisz térségéről alkotott korabeli képet. A felfedezők bejegyzései azonban a 21. században is segítségünkre vannak: teljesen új adatokkal szolgálnak a kutatóknak az éghajlatváltozás hatásairól is. A norvég Roald Amundsen 1911. december 14-én a világon elsőként érte el a Déli-sarkot riválisa, Robert Scott előtt, aki csupán egyetlen hónappal később jutott el a föld legdélebbi pontjára. Scott és csapata a visszaúton a jégsivatagban vesztette életét. Ernest Shackleton brit felfedező 1914-ben indult hajójával a Déli-sark meghódítására. A hajó azonban megrekedt a jégtáblák között, és a körülötte hízó jégpáncél tíz hónappal később elsüllyesztette.
Shackleton és expedíciójának tagjai 1916 áprilisáig éltek a jég hátán, majd három apró csónakkal sikerült eljutniuk az Elefánt-szigetre. Onnan Shackleton és öt társa az egyik csónakkal átkelt a György király-szigetre. Tizenhat napi tengeri út után kötöttek ki, és indultak segítségért a bálnavadászokhoz. Végül az expedíció minden tagja épségben hazatért. (Vagyis Shackleton kiváló vezetői képességekről is tanúságot tett, ezeket a mai napig eredményesen használhatjuk!)
„Az antarktiszi tengeri jég száz évvel ezelőtti kiterjedése nagyon hasonlított a maihoz. Az Arktisz térségében azonban 26 százalékkal csökkent a tengeri jég kiterjedése” – húzta alá a szakember. Day szerint az eredményeik azt sugallják, hogy az Antarktisz éghajlata nagy hullámzást mutathatott a 20. század folyamán, ami azt jelenti, hogy évtizedeken keresztül nagyobb, aztán évtizedeken keresztül kisebb jégtakaró borította a térséget, és nem fokozatosan csökkent a jég mennyisége. „Tudjuk, hogy az antarktiszi tengeri jég kiterjedése enyhén növekedett az elmúlt harminc évben, a műholdas megfigyelések kezdete óta. A szakemberek a globális felmelegedéssel próbálnak magyarázatot találni a jelenségre, ám az új eredmények arra utalnak, hogy nem új keletű folyamatról lehet szó” – jegyezte meg a kutató.
