Jövőre jó év elé nézünk

Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan bővülő fogyasztás lendülete megmarad - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisából.

Kép:sxc

Az elmúlt hetekben az IMF 2 százalékra, az EU 2,1 százalékra csökkentette magyarországi előrejelzését, amely lényegesen elmarad a régiótól várt fejlődéstől. A GKI 2017-ben 2,7 százalékos GDP-bővülésre számít, szinte megegyezően az IMF és az EU prognózisával. A belső és külső egyensúly kedvező, jövőre azonban a választási költekezés beindulása miatt kezelhető mértékű romlás várható. Élénkülni kezdett az infláció is – derült ki a GKI konjunktúra-indexéből.

A harmadik negyedévi magyar növekedés - az EU módszertana szerint 1,4 százalék - nem csak a regionális versenytársak többségétől maradt el - a lengyel dinamika 2,1, a szlovák 3,2, a román 4,6 százalék volt - de az EU átlagát (1,8 százalék) sem érte el. A magyar gazdaság a negyedik negyedévben aligha lesz képes érdemi gyorsulásra, mivel a tavalyi utolsó negyedév kifejezetten erős volt, és a gazdasági várakozások lényegében stagnálnak.

A GKI szerint a jövő évi kockázatokat növeli, hogy a populista, a globalizációt fékezni kívánó politikai erők nemzetközi előretörése lassíthatja a világkereskedelem bővülését, ami kedvezőtlen az exportorientált magyar gazdaság számára. Emellett a világgazdaság eddigi "kegyelmi állapota" - rendkívül alacsonyak a kamatok és az energiaárak, - ha nem is ér véget, de a javulás nem folytatódik. Ugyanakkor Magyarországon az EU-támogatások újbóli bővülése hatására a beruházások emelkedni fognak, amit fokoz a lakásépítés élénkülése.

Napfényes évet várnak az agráriumban
Gazdálkodási környezetük javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derül ki a Takarék Csoport kutatási adataiból. A válaszok élénk beruházási szándékot jeleznek, a cégek mintegy 82 százaléka tervez beruházást a következő egy évben.
A bruttó bérek emelkedése a munkaerőhiány és a minimálbér 15 százalékos emelése következtében minden bizonnyal gyorsul, ami - az infláció 0,5 százalékról 1,5 százalékra gyorsulását is figyelembe véve - valószínűvé teszi az idei 7 százalék körüli reálkereset-növekedés és 4-5 százalékos fogyasztásbővülés megismétlődését. Kétséges, hogy a valóban minimálbéren foglalkoztató cégek egy része képes lesz-e a bérköltségek emelkedését elviselni, ami "szürkülést" okozhat. Minél nagyobb a béremelés, rövidtávon annál nagyobbak lesznek a versenyképességi gondok.

Az ipari termelés jövő évi szerény gyorsulása a kivitelben is tükröződni fog, az import bővülése azonban a belföldi felhasználás felpörgése - a beruházási visszaesés bővülésre váltása - miatt ennél lényegesen gyorsabb lesz. Ráadásul várhatóan a cserearány-javulás is véget ér. Mindez csökkenti az egyébként nagyon magas aktívumot. Ugyanakkor a kiesést a beérkező EU-transzferek több mint ellensúlyozzák, így a folyó fizetési és tőkemérleg többlete jövőre ismét emelkedik. Az államháztartás egyenlege október végén példátlan módon csaknem 60 milliárd forint többletet mutatott. Ebben a beruházási kiadások és a kamatköltségek csökkenése, a növekedési adóhitel következtében megugró társaságiadó-bevételek (főleg GE), az EU tavalyról áthúzódó átutalásai, a földértékesítés bevételei, továbbá a jövedelmekhez kötődő bevételek növekedése játszotta a fő szerepet.

Az év hátralevő részében és főleg jövőre azonban az állami költekezés erősödése várható. Az államháztartás hiánya 2017-ben is 3 százalék alatt marad, miközben az államadósság közel évi 1 százalékpontos csökkenése megfelel az EU igényeinek - közölte a GKI.

Budapesten többet vásárolhatunk a fizetésünkből
Idén mindössze 0,3 százalékkal nőtt az Európában egy főre jutó vásárlóerő értéke a 2015-ben mérthez képest. A vizsgált 42 országban jelentős különbségek láthatók az elkölthető jövedelem mértékét illetően: Magyarország egy helyet javított pozícióján az európai rangsorban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo