Még 200 milliárd az olcsó hitelből

Újabb esélyhez jutottak azok a cégek, amelyeknek eddig még nem sikerült a fix 2,5 százalékos kamatozás mellett elérhető Növekedési Hitelhez jutni. A vállalkozók körében legnépszerűbb hitel szerződéses határidejét 2017. március végére tolták ki, ráadásként a forintban elérhető keretet is több tízmilliárd forinttal megnövelték.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Monetáris Tanács a Növekedési Hitelprogram harmadik, kivezető szakaszában a hitelszerződések kis- és középvállalkozásokkal (kkv) történő megkötésére vonatkozó határidő 2017. március 31-ig történő kitolásáról döntött, ezt követően a programot lezárják.

Ha a hiteligényt most elindítják a vállalkozások, még kényelmesen meg tudják kötni a hitelszerződést időben.  

A Növekedési Hitelhez való hozzájutást az elmúlt időszakban nemcsak az év végi szerződéses határidő nehezítette, hanem a bankoknál forintban már csak korlátozottan rendelkezésre álló NHP-keret is.

Az MNB mostani döntése nemcsak a szűkös határidő problémáját oldotta meg, hanem a forint forrás szűkösségét is azzal, hogy

  • a hitelszerződés határidejét december 30-áról 2017. március 31-ére tolta ki (változatlan 2018. június 29-el lezáruló lehívási időszak mellett),
  • a programban devizában rendelkezésre álló, de még fel nem használt összegeket a bankok akár forintban is felhasználhatják, mely ~200 Mrd forinttal megnöveli ezzel a bankoknál forintban elérhető támogatott hitelkeretet.
Kép: Pixabay

Fontos tudni, hogy a növekedési hitel területi korlátozás nélkül, azaz Budapesten és a tágabb Közép-Magyarország régióban aktív vállalkozások és cégek számára is elérhető.

Ha cége már a hiteligénylés folyamatában van, most fellélegezhet. Nem kell amiatt aggódni, hogy az esetlegesen elhúzódó engedélyezési folyamat miatt kicsúszik a szerződéskötés az év végi határidőből.

Ha még csak tervezi a beruházást cégével, és a hiteligénylést még nem indította el, most még megteheti. A hátralévő idő elegendő ahhoz – még a karácsonyi időszakot is beleszámítva –, hogy március végéig létrejöjjön a hitelszerződés.

Első és legfontosabb, hogy ellenőrizze: vállalkozása alkalmas-e a Növekedési Hitel felvételére. A Bankmonitor kalkulátora segítségével ezt itt meg is teheti:

Mire lehet a Növekedési Hitelt felhasználni?

A program keretében gyakorlatilag minden olyan beruházási cél megvalósítható, amely egy vállalkozás üzleti tevékenységét szolgálja:

  • vásárolhat új vagy használt gépeket, berendezéseket
  • már meglévő vagy bérelt gépeit, berendezéseit átalakíthatja, korszerűsítheti, kapacitását növelheti
  • felhasználhatja más társaság 10 százaléknál nagyobb mértékű részesedésének megvásárlására
  • ipari és kereskedelmi ingatlan (iroda, telephely) vásárlására, felújítására, korszerűsítésére, bővítésére
  • lakóingatlan vagy üdülő vásárlására, építésére, bővítésére, felújítására, illetve átalakítására, abban az esetben:
    • ha az ingatlan idegenforgalmi hasznosítású (szálloda, panzió, kemping, üdülőház, közösségi szálláshely)
    • ha a megépített ingatlan bérbeadási célú (és legalább 5 lakásból áll, és energiatakarékosnak minősül)
  • vásárolhatunk haszongépjárművet
    • személygépkocsit abban az esetben, ha a hiteligénylő társaság fő tevékenysége a személyszállítás
Már nem is olyan előnyös a 2,5 százalékos MNB-hitel
Bár az elemzők azt mondják, nem lett volna növekedés a kkv-beruházásokban a Növekedési Hitelprogram nélkül, mostanra szakértőnk úgy látja, akad versenytársa is. Megmutatjuk, melyik hitelt mire érdemes felvenni!

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo