Friss cikkeink
Mi tehet felelőssé egy céget?
Az ENSZ Fejlesztési Programja által támogatott CSR projekt keretében mintegy száz szakértő bevonásával stratégiai javaslat készült a Magyar Kormány számára vállalatok társadalmi felelősségvállalásának ösztönzésére, és felgyorsítására.
Nem a pénz kell a magyar dolgozónak
A magyar alkalmazottak 93 százaléka szerint a megbecsülés hatékonyabban növeli termelékenységüket, mint az anyagi ösztönzők - állapította meg a Canon nemzetközi kutatása.
Csányi Sándor és Béres Alexandra vacsorával fogadja Önt!
A Gyermekétkeztetési Alapítvány egy nagyszabású társadalmi összefogást indított, amelynek keretében magyar sztárok 2008. október 6. és 12. között a "Jótevő hét akció" alatt 9 étteremben segédkeznek a vendégek fogadásában.
Zöld épületek: hiányzik a kereslet
Sokat tehetnek a klímaváltozás káros következményeinek mérséklése érdekében a beruházók, tervezők és építészek. Tőlünk nyugatabbra egyre több lakó- és irodaház használja a nap, a föld, a szél energiáját, vagy éppen az épület tájolása és szigetelése révén spórolnak a fűtési, hűtési energiával. Magyarországon azonban ez a tendencia még nem érezhető.
Országos körúton dicsekszik az MSZP
Kampányba kezd a szocialista párt, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két év gazdasági eredményeit. A Kánaán szerintük sem jött még el.
Esélytelen az áresés
Amennyiben a nemzetközi válság következtében Magyarországon mérséklődne a lakáspiaci kereslet, az nem az árak csökkenésében, inkább a kínálat szűkülésében mutatkozik majd meg - véli Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője.
Lehallgatták? Tegyen feljelentést!
Ha bármely, az adatgyűjtési ügyben nyilatkozó országgyűlési képviselő adatokkal rendelkezik arról, hogy lehallgatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ), kötelessége feljelentést tenni a nyomozó ügyészségnél. Azokkal szemben, akik ezzel kapcsolatban hamis váddal illetik, az NBSZ megteszi a szükséges jogi lépéseket - közölte Balajti László dandártábornok, a szolgálat főigazgatója.
Bekerítették a kalózokat, egy tengerész meghalt
Külföldi hadihajók vették körül vasárnap a Faina nevű ukrán teherhajót, amelyet szomáliai kalózok kerítettek hatalmukba - közölte egy magas rangú helyi illetékes. Az ukrán hajó kapitánya azt közölte, hogy a legénység egy tagja meghalt vasárnap. A kalózok húszmillió dollárt követelnek.
MSZP: "Elindult valami..."
Országos kampányba kezd az MSZP az elmúlt két év gazdasági eredményeinek megismertetéséért - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap.
Boross: "Nem hajlik balra az MDF"
Balra nem köthet semmiféle kompromisszumot az MDF, mert ez Antall József örökségének alapelveivel ellenkezne; a párt továbbra is tartja a jobbközép irányt, a Fidesz esetében pedig várakozó álláspontra helyezkedik a jövőt illetően - nyilatkozta Boross Péter volt miniszterelnök vasárnap Százhalombattán, összegezve a demokrata fórum előző napi országos gyűlésének állásfoglalását.
Nagy szája miatt mondott le a miniszter...
Óvatlan kijelentései miatt lemondásra kényszerült a japán közlekedési miniszter vasárnap, alig négy nappal Aszo Taro kormányának megalakulása után.
Kínában gyárt az Airbus
Vasárnap Tiencsinben felavatták az Airbus kínai gyárát, amely a nyugat-európai repülőgépgyártó csoport első összeszerelő üzeme Európán kívül.
Újabb hurrikán fenyegeti az USÁ-t
Hurikánná erősödött az Atlanti-óceán felett kialakult Kyle névre keresztelt trópusi vihar, amely az amerikai és a kanadai partvidék felé halad.
A diákok fele interneten veszi vonatjegyét
Az iskolakezdés után ebben a hónapban ezidáig 30 százalékal nőtt az interneten keresztül eladott vasúti jegyek száma - közölte a MÁV-START Zrt.
Múlt heti fonákság - Bástya elvtárs reneszanszával
Akkor, amikor a büdzsé készül, egyszerűen nem lehet, hogy a láthatatlan légiókat finanszírozó rovat teletöltése helyett annak megkurtításra merjen gondolni kormányzati és ellenzéki politikus.
Ököllel ütötte az ellenőrnőt
Szüretelőket ellenőrző munkaügyi ellenőrre támadt egy férfi a Heves megyei Andornaktálya határában - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
Túl drága és a fogyasztót nem érdekli...
A KPMG hírközlési konferenciájának apropóját Várnai Éva, a cég partnere így foglalta össze: "Minden eddiginél nagyobb és kockázatosabb befektetések előtt állunk. Ez a feladat, egyedi és stratégiai jellegénél fogva, messze túlmutat egy-egy szolgáltató üzleti érdekein, és igényli a szélesebb felhasználói kör, vagyis a magánszemélyek, önkormányzatok, központi kormányzat támogatását, részvételét."
"Nem derül ki, melyik politikusnak van magángépe"
John Kerry, az amerikai Demokrata Párt 2004-es elnökjelöltje a washingtoni kongresszus leggazdagabb tagja, John McCain, az idei republikánus elnökjelölt a 13. a sorban, Barack Obama demokrata jelölt pedig nem tartozik az ötven legtehetősebb honatya közé - derült ki a Roll Call kongresszusi lap friss összeállításából.
Titok, melyik bank ATM-jét törik fel!
A lopás mellett egyre több a hamis bankkártyával való visszaélés, tavaly a kár már 300 millió forint volt Magyarországon - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Listár Dániel, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője.
"Holnap délutánra meglesz a géppisztoly, amit kértél'"
A Mol dolgozóinak telefon- és email-ellenőrzése" is szóba került a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén, amelyen az UD Zrt. tevékenysége volt napirenden. - tudta meg a Hírszerző. Közben valaki számos, korábban nyilvánosságra nem hozott lehalllgatott telefonbeszélgetést tett fel a Youtube videómegosztó portálra, amelyekben géppisztoly-beszerzésről, Bajnai Gordonról készült környezetvizgálatról és ügyvédi iroda megfigyeléséről is szó esik - több esetben az UD Zrt. vezetőivel.
A magyaroknak 15 évente jut eszébe...
Az "átlag magyar" nem szeret költözködni, életünk során maximum kétszer-háromszor váltunk lakást. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan 15 évente jut eszünkbe, hogy ingatlanpiaci kérdésekkel foglalkozzunk.
"Eva: igen, áfaemelés: nem!"
Vajon mit tud letenni az asztalra a legújabb fórum, az, amelyik a fejlesztésekért, a gazdaságért felelős miniszter felkérésére jött létre? Van, aki hosszú távú koncepcióalkotó munkát remél, s van, aki azt véli: a kormányzat felismerte, nem csupán elvonni lehet az erőforrásaikat amúgy a végletekig felélő vállalkozásoktól. Mindeközben a szakértők sem ússzák meg, voksolnak az adótörvényekről, az adóreformról.
Távfűtése van? 77 ezer forintot kaphat a kormánytól!
A kormány 35 százalékról 50 százalékra emelte az állami támogatás mértékét a távfűtött lakások fűtés-szabályozásának kialakítására kiírt Ökoprogramban - mondta Csider László, az Önkormányzati Minisztérium lakásügyi főosztályának vezetője pénteken a 13. budapesti lakásvásár megnyitóján Budapesten.
Gyurcsány: "nem lesz választási a jövő évi költségvetés"
A 2009. évi költségvetés az első az elmúlt 18 évben, amely a választás előtti évben a korábbinál kisebb államháztartási hiányt tervez, a GDP arányosan 3,2 százalékos deficit már megfelel a maastrichti követelménynek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
700 millió a leghátrányosabbaknak
Mintegy 679,2 millió forint támogatás odaítéléséről döntött az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a régió leghátrányosabb helyzetű kistérségei számára - közölte Gazda László, a tanács elnöke pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
Csőd szélén Erzsébet királynő kedvenc divatháza
Csőd szélére került az Erzsébet angol királynő ruháit már legalább 30 éve készítő Hardy Amies divatház.
Törvényt a rendőrverők ellen!
"Az országban tapasztalható politikai válsághelyzet azt eredményezte, hogy egyes szélsőséges csoportok, kiegészülve bűnöző elemekkel egyre radikálisabban lépnek fel az utcai demonstrációk során." - írják a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének közleményükben. A szervezet szerint olyan jogszabályra van szükség, "amely a törvény teljes szigorával lesújt azokra, akik hivatalos személyt, szolgálati tevékenységével összefüggésben bántalmaznak."
Füstöl a kocsi? Megabírság jöhet!
Némi meglepetést keltett, hogy az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága szeptember 25. támogatta azt a bizottsági indítványt, amely 2012-től szigorítaná a járművek széndioxid-kibocsátási előírásait. A képviselők emellett kiegészítették a javaslatot egy 2020-ban életbe lépő második szakasszal.
Íme, az Év Adományozója!
A Megálló Csoport kapta idén a NIOK Alapítvány az Év Civil Szervezete Díját. Az Év Egyéni Adományozója Lakatos Sándor, míg Az Év Vállalati Adományozója a Süllős és Süllős Bt. lett. Az immár tizenharmadik alkalommal kiosztott díj a magyar vállalati és egyéni felelősségvállalás és adományozás, valamint a civil teljesítmény nagy hagyományokkal rendelkező, legrangosabb díja, amely a tettekre, a jó követhető példákra, az átlátható és hatékony működésre, a magán, a civil, és a gazdasági szféra közös szerepvállalására hívja fel a figyelmet.
Ismer rendőrt dobáló fiatalokat? Egymillió a jutalma!
Személyenként egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a szeptember 20-án, Budapesten, a Szabadság téren és környékén jogellenes cselekményeket elkövetők felkutatása érdekében - áll a BRFK Kommunikációs Osztályának pénteki sajtóközleményében
Veres: Robin Hood vagy távhődíj kompenzáció
A pénzügyminiszter szerint nem lesz pénz a távhődíj kompenzálására, ha az Országgyűlés nem fogadja el a Robin Hood-adót. Veres János az MTI-nek nyilatkozva elmondta: továbbra is az a véleménye, hogy nem alanyi jogon kellene a kompenzációt bevezetni.
Kína beelőzte az USA-t
Kína tavaly megelőzte az Egyesült Államokat mint a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója, és India is jó úton van, hogy elhódítsa a harmadik helyet Oroszországtól, a Global Carbon Project nemzetközi szervezet pénteken megjelent összesítése szerint.
Ombudsman: mint a kommunista korban...
Nem csupán a magánszférában, hanem a munkahelyén is megilleti az egyént a személyes adatok és a magánszféra védelméhez való jog - állapította meg az ombudsman az MTI-hez eljuttatatott pénteki közleményében. Szabó Máté egy ügynökség "besúgói szolgáltatást" ajánló hirdetésére reagált.
Ingyenes nyelvoktatás indul a fővárosban
Magyarország lemaradása az EU tagállamok átlagához mérten még mindig erőteljes az idegen nyelvek ismerete területén. A nyelvtanulás korai igénye hívta életre azt az hiánypótló gyerek és kamasz nyelvi programot, amelyet speciálisan a 3 és 15 év közötti korosztályok számára fejlesztett a Katedra Nyelviskola Hálózat.
Nemhogy nőne, csökken a foglalkoztatás
Az Európai Unió területén csak Magyarországon és Litvániában dolgoznak kevesebben, mint egy éve. A béremelkedés üteme mindenhol csökkent.
Kiváltható a drága orosz földgáz
Nyugaton a biogáz felhasználási szokások átalakulóban vannak. Már nem áramot és hőt állítanak elő, hanem a megtisztított gázt a hálózatba pumpálják. Ez a módszer elősegítheti a hazai biogáz-üzemek elterjedését, mert a beruházás nem kerül többe, miközben itthon a zöldáram átvételi ára igen alacsony.
Megszorított internet-szolgáltatók
Decembertől a le- és feltöltési sebességet is hirdetniük kell az internet-szolgáltatóknak. Az ügyfelek pedig az interneten is összehasonlíthatnak.
Hat magyar cég szép esélye
Nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások mutatkoztak be az Üzleti Angyal Klub szeptemberi összejövetelén. Befektetők is jelen voltak.
SZDSZ: a Fidesz nem maradhat szótlan
A Fidesz nem maradhat szótlan, ki kell mondania: kész megválni azoktól a politikusoktól, akik a demokrácia legalapvetőbb normáit nem tartják be - közölte Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője az adatgyűjtési üggyel kapcsolatosan csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Mennyire biztonságtudatos az ember?
A legújabb alkalmazásokkal és szenzációnak számító piaci újdonságokkal ismerkedett a hazai IT-biztonsági szakma az immár negyedik alkalommal megrendezett "Informatikai Biztonság Napján" (ITBN), 2008. szeptember 25-én, csütörtökön.
Nem iszunk több pálinkát
Nem nőtt Magyarországon a kereskedelmi forgalomba kerülő pálinka fogyasztása tavaly az előző évhez képest, évente összesen 1,3-1,5 millió liter pálinka fogy - mondta Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség Terméktanács ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Fizetés határok nélkül
Az IBM lapos mátrix szervezetben működik, amelynek gyengesége és erőssége is abban rejlik, hogy a dolgozónak horizontális és vertikális irányba is együtt kell működnie. Bár ez időigényes megoldás, de ilyenkor olyan szempontok is napvilágra kerülnek, amelyekre az ember nem gondolna - fogalmazott lapunknak Kiss Enikő, az IBM Hungary HR igazgatója.
Szabadkán gyárt a Masterplast
Szabadkán építi fel új polisztirol-lap (EPS) gyárát a magyar tulajdonban lévő Masterplast Group Zrt. A közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata 1,15 milliárd forintos beruházással évi 500 ezer köbméteres termelő kapacitást hoz létre a szerbiai városban.
1,2 millióan tartozunk az Apehnak!
Az APEH az előző évinél mintegy 200 ezerrel több, 1 millió 180 ezer olyan magánszemély részére küld ki folyószámla értesítést, akiknek a számla egyenlege meghaladja az 1.000 forintot - mondta Polgár Péter, az APEH elnök-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatóján.
Van pénzünk, de nem fizetünk
Csak a román és a lengyel fizetési morál gyengébb a magyarországinál a kelet-európai régióban - mutat rá az Atradius Hitelbiztosító fizetési szokásokat vizsgáló felmérése. Ennek okai a csődtörvény elégtelensége, a lassuló gazdaság és a kintlévőségi kultúra fejletlensége.
Kétmillióba kerül egy vagyonosodási vizsgálat elsimítása
Befolyással való üzérkedéssel és vesztegetéssel gyanúsít az ügyészség egy APEH-osztályvezetőt, aki milliókat fogadott el, hogy egy vagyonosodási vizsgálat pozitív véget érjen.
Csak Hollandiában természetes a népességnövekedés
Elsősorban a fejlődő országokból érkező bevándorlóknak köszönhető, hogy Európa lakossága egyelőre nem csökken - közölte az Eurostat.
A németek szerint az USA már nem sokáig lesz szuperhatalom
A globális bankválság mély nyomokat fog hagyni és gyökeresen át fogja alakítani a világ pénzügyi rendszerét a német pénzügyminiszter szerint. Peer Steinbrück a német parlament előtti kormányzati értékelésében úgy vélte, hogy a világ már nem lesz olyan, mint amilyen a válság előtt volt, így az Egyesült Államok is elveszíti a világ pénzügyi rendszerének szuperhatalmaként élvezett státuszát.