Lengyelországban épül a világ legnagyobb biomassza-erőműve

A francia energiaipari óriás, a GdF a világ legnagyobb biomassza erőművének megépítését tervezi a Lengyelországi Polaniecben. Az erőművet 2012 végén adhatják át - közölte a GdF lengyelországi vezérigazgató-helyettese, Robert Zadora.

Novemberben leállítják a helyszínen üzemelő 225 megawatt kapacitású szénerőművet, hogy a helyén építsék meg az 205 megawatt kapacitású zöld erőművet. A vállalatvezető reményét fejezte ki, hogy az építkezés 2012 szeptemberében befejeződik, és december 31-ig rákapcsolhatják a lengyel energiahálózatra.

A GdF tájékoztatása szerint az üzemben évi 1 millió tonna biomasszát dolgoznak majd fel, és évi 1,2 terawattóra (Twh) mennyiségű áramot termelnek. A társaság a szélerőmű-kapacitásainak bővítésével együttesen 2013-ra mintegy 1,5-2,0 terawattórával bővíti lengyelországi megújulóenergia-kapacitásait. A GdF további gáz- és széntüzelésű erőművek építését is kilátásba helyezte, ám azok megvalósulását az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszer tervezett kvótacsökkentésétől tette függővé.

Lengyelország energiatermelésének mintegy 90 százalékát szénerőművek biztosítják. Az ország nagy kihívások elé néz, amennyiben teljesíteni kívánja az EU szigorú környezetvédelmi és szén-dioxid-kibocsátási előírásait.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo