Az árzuhanásnak egyelőre vége...

A jövő héten várhatóan stabilizálódnak a nyersanyagárak, az utóbbi napokban tapasztalt meredek csökkenés azonban visszavetette a kockázatvállalási kedvet, a tőzsdei hangulat meghatározó eleme így az óvatosság lehet a következő időszakban.

A kőolaj, az arany, az ezüst és egy sor más nyersanyag ára az utóbbi héten jelentősen csökkent. Az északi-tengeri Brent kőolaj hordónkénti ára például 10,5 százalékkal volt alacsonyabb pénteken, mint egy héttel korábban, a WTI olajfajta ára pedig 11,6 százalékkal csökkent heti összevetésben.

Az elemzők nagy része szerint az árzuhanásnak egyelőre vége. A folyamat várható és szükséges volt, egészséges korrekció ment végbe a nyersanyagpiacon - mondják hozzáértők, akik szerint az árak elsősorban azért csökkentek, mert a befektetők attól tartanak, hogy az eddigi olaj- és nyersanyagár-emelkedéstől világszerte meglódult infláció fékezi a gazdasági növekedést és a keresletet, és még több szigorításra kényszeríthet egyes mértékadó bankokat, köztük az Európai Központi Bankot és a kínai központi bankot.

Elemzők már korábban figyelmeztettek, hogy túlzottak a részvényárak az igen vegyes első negyedévi vállalati beszámolókhoz képest, amelyek már tükrözik az idei energia- és nyersanyagár-emelkedés fékező hatását. Ugyanakkor a nyersanyagárak csökkenésével mérséklődött a kibontakozást hátráltató egyik fő tényező ereje. Ráadásul pénteken a vártnál jobb adat jelent meg az amerikai foglalkoztatás áprilisi növekedéséről, a tőzsdei pánikhangulat így oldódott, és megtorpant a lejtőn a kőolaj ára.

A hét egészét tekintve azonban a meghatározó mutatók többsége gyengült. A frankfurti DAX index 0,3 százalékkal csökkent, a New Yok-i Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,3 százalékkal, az S&P-500-as 1,7 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,6 százalékkal csökkent. A jövő héten az óvatosság lehet a meghatározó. A negyedéves vállalati beszámolók szezonja gyakorlatilag véget ért, ami önmagában is csökkenti a lendületet, és makrogazdasági adatok is alig érkeznek. A legnagyobb figyelem a pénteken megjelenő adatokra irányulhat. A német statisztikai hivatal Németország hazai össztermékének (GDP) első negyedévi alakulásáról publikálja becslését, az Eurostat uniós statisztikai hivatal pedig az euróövezet és a huszonhetek összesített GDP-jéről ad ki jelentést. Amerikában az infláció áprilisi alakulásáról és a fogyasztói hangulat alakulásáról közölnek adatokat.

Elemzők szerint az éves szintű infláció 3 százalék lehetett áprilisban az Egyesült Államokban. A fogyasztói árak emelkedése szinte megmérgezi a tőzsdét, mert a drágulás kamatemelésre sarkallhatja a központi bankokat, a hitelek így drágulnak, a vállalatok beruházási hajlandósága és a lakosság fogyasztási kedve pedig csökken.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo