Friss cikkeink


Komoly veszély a munkahelyi stressz

Komoly veszély a munkahelyi stressz 

A munkával kapcsolatos stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást Európában, amely hatalmas költségeket von maga után mind az emberi kimerültség, mind pedig a gazdasági teljesítmény tekintetében. Szintje pedig minden várakozás szerint folyamatosan növekszik.
Hátrányban a magyar kiscégek

Hátrányban a magyar kiscégek 

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) az Európai Unió Kézműves és Kisvállalkozások Szövetségén (UEAPME) keresztül azt javasolja, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki felzárkóztatási programot, és alkalmazzon pozitív megkülönböztetést a 2004 után csatlakozott kelet-európai országok kisvállalkozói számára - nyilatkozta Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke, az UEAPME közép-európai országokat képviselő alelnöke.
21 milliárd képzésre

21 milliárd képzésre 

Összesen 21 milliárd forint – 2014-ig évente 7 milliárd – keretösszegű európai uniós pályázatot írt ki képzések támogatására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A mikro- és kisvállalatok 10 millió forintra pályázhatnak április 15-től. 
Nyugdíj: itt a döntés ideje!

Nyugdíj: itt a döntés ideje! 

Március 31-ig dönthetnek a pénztártagok az állami rendszerbe való visszalépésről, de a maradás mellett voksolók sem tudhatják biztosan, hogy hosszú távon fenn tud-e maradni akár egyetlen pénztár. A kormány minden lépése arra utal, hogy ebben az esetben a hosszú távú öngondoskodás támogatása helyett a felhalmozott megtakarítások bekebelezése volt az elsődleges cél.
Gondban az adószakértők

Gondban az adószakértők 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre fokozottan ellenőrzi majd többek között az adószakértőket és a könyvelőket, akik papíron mintegy 20 ezer cégben működnek ezzel a főprofillal, és több mint harmaduk veszteséges - közölte a Gazdasag.hu.
Na, most akkor féljünk!

Na, most akkor féljünk!  

Nyitás után esés indult a tengerentúlon, a nap végére enyhült az eladói nyomás. Az olaj és az arany is esett tegnap. Esnek a távol-keleti piacok is. Gyengült a forint, oldalazott a dollár. Ma emelkedésre számítunk a BÉT-en.
Itt lenne százezer új munkahely

Itt lenne százezer új munkahely 

Európában több mint egymillió, Magyarországon 80-100 ezer új munkahely létrehozását segítené az épületállomány energiahatékonysági felújítása.  A magyar ingatlanállomány esetében akár 50-60 százalékkal is csökkentenék az energiafelhasználás mértékét.
A PC korszak vége

A PC korszak vége 

Az Apple vezérigazgatójának, Timothy D. Cooknak jóslata szerint biztosan elérkezik az a nap, amikor a  táblagépek eladásainak száma meghaladja a hagyományos PC-két. Ez biztosan így lesz, a kérdés csak az, mikor.
Van élet készpénz nélkül

Van élet készpénz nélkül 

Svédország a világ legpénztelenebbje - legalábbis a készpénzt tekintve: a kifizetéseknek immár csupán a 3 százaléka történik bankókban és érmékben, a többi elektronikusan folyik.
Csökkenő reálkeresetek, visszaeső fogyasztás

Csökkenő reálkeresetek, visszaeső fogyasztás  

Nőhetnek a bruttó, de csökkennek a reálkeresetek és a cégek jelentős része trükközni kényszerül majd idén. Várhatóan javul az ipari konjunktúra. A befektetők tartós megnyugtatása nélkül nem várható Magyarország kockázati megítélésének javulása a GKI elemzése szerint.

Gúzsba van kötve a magyar gazdaság 

Gyenge teljesítmény, kedvezőtlen pénzügyi folyamatok jellemzik a magyar gazdaságot a GKI szerint. Szükség lesz az IMF hitelre is. A jogbiztonság és az előreláthatóság hiánya gúzsba köti a gazdaságot.

Jó reklámokat keresnek 

„Hass, alkoss, gyarapodj!- Engedd, hogy a rich media gazdagítson" címmel április hónapban a CEMP Sales House és az Adverticum kreatív versenyt hirdet rich media megoldásokra, ahol az első hat helyezettet értékes nyereményekkel jutalmazzák. A versenyre benevezett kampányoknak április 9. és június 10. között kell megvalósulniuk, a hirdetésekre 30 százalékos kedvezményt biztosít a CEMP Sales House.

Mire jó a fordított adózás?  

Várhatóan július 1-től kell bizonyos mezőgazdasági termények esetében alkalmazni a fordított adózás szabályait. Az új rendszer likviditási előnyt jelent a vevőnek és csökkenti az áfa csalás lehetőségét.

K+f pályázatok: mire számíthatunk? 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) írja ki, és a MAG Zrt. bonyolítja le az összesen 74,6 milliárd forint támogatási pályázatot kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységre és innovációra - válaszolta képviselői kérdésre Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden, az Országgyűlés innovációs és fejlesztési eseti bizottságának ülésén.

Félmillió eurós üzlet Aradon 

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 16 hazai kis- és középvállalkozás vett részt az Aradon megrendezett Confort Construct Expo-n.  

Jó nagyott "zakózott" a magyar piac 

Korrigáltak a tengerentúli piacok. Gyengült az arany, és stagnált az olaj. Felemás a hangulat a Távol-Keleten. A dollár korrigál, a forint továbbra is erős. Maradt a 7%-os alapkamat. Ma az árfolyamok emelkedésére számítunk.

Most segítette a forintot a kormány 

A BUX index meg nyűglődött, de most már újra a 20 napos mozgóátlag felett billeg, így az is mehet. A forintot pedig megsegítette a gazdasági minisztérium nyilatkozata, vagyis hogy nem megyünk ki devizahitelért a piacra az EU/IMF megállapodás előtt. Így most lehet örülni, újra mehetünk fölfelé.

500 milliárd is kevés 

Legalább ezer milliárd euróban kellene meghatározni a működését nyáron megkezdő, állandó euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) teljes keretét - vélte kedden Brüsszelben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára.

A SZÉP kedvez a kkv-knak 

A tavaly bevezetett Széchenyi Pihenő Kártya ellen és mellett is szólnak érvek. A háromzsebes cafeteriajuttatás a munkáltatóknak kevesebb adminisztrációt jelent, a munkavállalóknak pedig kényelmes. Az ellenérv viszont az lehet, hogy a kártya költhetőségét az elektronikus POS terminálok elterjedtségének szűkössége korlátozza. A bérkompenzáció kapcsán pedig egyáltalán nem érdemes a cafeteriával számolni.

Újítás a vállalati hitelezés támogatására 

A vállalati hitelezés támogatása érdekében 2012. április 3-tól vezeti be a már korábban meghirdetett kétéves hiteleszközt az MNB, ezzel párhuzamosan bővíti az általa fedezetként elfogadott értékpapírok körét, és átalakította a fedezetek befogadási mértékeit.

Sok gyanús céget talált az adóhatóság 

Az adóregisztrációs eljárással vetne véget az adóhatóság annak, hogy egyes cégvezetők jelentős köztartozással „bedöntötték" vállalkozásukat, majd új céget alapítottak. A helyzet nemcsak a csalók miatt aggasztó, hanem mert egy kutatás szerint száz cégből több mint három megszűnik egy éven belül fizetésképtelenség miatt Magyarországon.

Románia lenyomott minket 

Magyarországon egy év alatt 60 százalékkal nőtt az online bankkártyás fizetések aránya a régió egyik legjelentősebb online fizetési szolgáltatójának az internetes vásárlási trendeket vizsgáló kutatása szerint. 

Így buknak az önkormányzatok 2,5 milliárdot? 

Bár a szélenergia ipar több mint száz millió forinttal járult hozzá az önkormányzatok gazdálkodásához 2012 első negyed évében, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság szerint ez lehetne jóval több is, ha a szabályozással nem hátráltatnák a szélenergia terjedését.

Klímavédelem génmódosítással: elnyelnék az összes füstünket 

A növények megkötik és leveleikben, száraikban, törzsükben tárolják a széndioxidot. Tudósoknak sikerült úgy megváltoztatni egyes fajták génállományát, hogy növeljék vele a növény széndioxid-megkötő képességét. Újabb eszközt nyertünk ezzel a klímaharchoz?

Milliárdos támogatás a zöldség-gyümölcs termelőknek 

Megjelent a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló rendelet módosítása a Magyar Közlönyben. A Vidékfejlesztési Minisztérium 1,4 milliárd forintot különített el 2012-ben a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak (TÉSZ) a Darányi Ignác Tervben. A támogatás termelői csoportok létrehozására, működtetésére, illetve beruházások finanszírozására igényelhető.

Kinek jár a pályázati pénz? 

Miért jár jobban egy vállalkozás, ha az ún. konvergencia régióban működik, mintha a Közép - magyarországi régióban? Hogyan lehetne minél hatékonyabban felhasználni az ebben a pályázati ciklusban még rendelkezésre álló EU-s pénzeket?

Ingyenes megjelenési lehetőség a tv-ben 

Harminc, televízióban sugárzott kereskedelmi reklámszpotjára hirdet nyílt pályázatot civil szervezetek egyszázalékos kampányainak támogatására a Provident Pénzügyi Zrt.. A rendhagyó pályázaton a pénzügyi vállalat felajánlásának köszönhetően a két győztes szervezet 15-15 alkalomra szóló, 25 másodperces reklám megjelenést nyerhet, az egyszázalékok felajánlásának legfontosabb időszakában.

Tovább drágul a benzin 

Ismét új történelmi benzinár-csúcs szerdától: 4 forinttal nő a benzin ára, de két forinttal csökken a gázolajé - értesült a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára 445 forintra nő, míg a gázolajé 442 forintra csökken.

Erősödő magyar jelenlét Izraelben 

A klinikai kutatások területén a magyar szolgáltató szektor már ismert Izraelben, ugyanakkor a piaci lehetőségeket még messze nem használjuk ki megfelelően. Az orvostechnikai exportunk szintén nem jelentős a relációban, pedig fizetőképes és rendezett piaci viszonyok várják a magyar exportőröket.

Új módszerrel vásárolják a cégeket 

A bankok kockázatkerülése és a finanszírozási költségek növekedése alternatív finanszírozási megoldások és a tőketartalékok hasznosítása felé terelik az európai vállalatfelvásárlás piac szereplőit - így vélekedett a válaszadók több mint 80 százaléka a DLA Piper friss európai vállalatfelvásárlás-finanszírozásról szóló felmérésében.

A legfigyelmesebb szállodák Magyarországon 

94 ezer utazó mondott ítéletet, hogy mely magyarországi szálláshelyek voltak a legfigyelmesebbek az 50 vendégszobánál kisebb szállodák közül.   

Válságban is megoldás kell a kifogások helyett 

Stratégiaváltás, innováció, vállalati tranzakciók és az ügyfélkapcsolatok fókuszáltabb fejlesztése lehet a válság ellenszere - állítja az a közel 70 magyarországi vezérigazgató, akivel személyesen készített felmérést a PwC Magyarország.

Így magyarázkodik a kormány 

Nagy Reformkönyvet jelentetett meg és küldött meg elemzőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban azzal a céllal, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben Magyarország gazdasági felemelkedése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket és a jövőben tervezett lépéseket.

Egy hét múlva már bírságolnak 

Április elsején, vasárnap lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már jövő vasárnap is több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.

Üzleti energiaszolgáltatás az ügyfelek szemével 

A Magyar Telekom a hagyományos telekommunikáción túlmutató üzleti területeken is élen jár releváns megoldások kifejlesztésében. Ezt bizonyítja, hogy immár lassan két éve országos kiterjesztésben elérhető kedvezményes energiaszolgáltatása az üzleti szegmens részére.

Ön szerint jó a pályázati rendszer? 

Ügyfél-elégedettségi felmérést végez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hogy pontosabban és gyorsabban ki tudja szolgálni őket és hatékonyabbá tegye a saját munkáját.

Az EU-val együttműködve fele annyira fájna 

Gondoljuk át, mit is kér az EU?! 1,4% körüli GDP arányos kiigazítást, akkor beszélhetünk IMF hitelről. Mintegy felét kéri tehát annak a kiigazításnak, amely IMF hitel nélkül kellene a fenntarthatósághoz.

Újabb ipari parkot adtak át az országban 

A mostani hat vállalkozás mellé további 4-5 érkezését és évente 10-12 százalékos árbevétel-növekedést vár a téglási Hajdu Infrastruktúra Zrt. azt követően, hogy telephelye megkapta az ipari park címet - közölte Novotni István, a Hajdu cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.

Ideje máshogy gondolkodni! 

A Budapest Klub Alapítvány immár tizenkét éve rendezte meg a Planetáris Tudat ünnepét a tavasz első napján. Az ünnepségre most először nem Budapesten, hanem a Balaton partján, Keszthelyen került sor. A város és a Budapest Klub kapcsolata 2009-ben született, amikor a helyi Környezetvédő Egyesület meghívta dr.László Ervin professzort egy előadás megtartására. A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott eseményt egy év múlva a helyi egyetemen tartott előadás követte, a mostani rendezvény pedig a három szervezet közös munkájaként jött létre.

Végleges stratégia 

Zöld utat adott a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia véglegesítéséhez a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács. A stratégia korábban korábban országosan több helyszínen mutatkozott be.

Miért éri meg az óraátállítás? 

Mert az mintegy 6 milliárd forinttal csökkentik az ország áramszámláját - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

Uniós szinten is megmérettethetik magukat a kkv-k 

A kkv-k finanszírozása a fő témája a márciusban elindított az Európai Vállalkozástámogatás 2012 díjnak, mellyel a vállalkozásokat és vállalkozói kezdeményezéseket támogató állami szervek és a magán- és közszféra közötti partnerségek sikereit jutalmazzák.

Akár a kabátzsebben is tölthető a mobil 

A Silvr Lining ruházati cég látszólag rendíthetetlenül bízik benne, hogy az emberiség optimizmusának, gyakorlati érzékének és problémamegoldó képességének köszönhetően sikerül megoldást találni a minket körülvevő számos válságra, írja az inventorspot.com.

Hollandiába vitték a magyar kkv-kat 

Magyar gépipari cégek 2010. után második alkalommal vettek részt a Benelux régió legnagyobb ágazati rendezvényén, a „ESEF 2012" szakkiállításon. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által támogatott standon 7 hazai gépipari beszállító kkv mutatkozhatott be és bővíthette ügyfélkörét holland és belga potenciális vevőkkel.

Humánerőforrás: butul, vagy menekül 

A versenyképes munkaerő képzésének kiemelten fontos a szerepe a fejlődésben, a kiváló humánerőforrás pedig a befektetők számára is vonzó tényező. Magyarországon sem a magas adószint elrettentő a befektetők számára, hanem a humánerőforrás romló állapota, amit csak fokoz majd, hogy csökken a fejlesztésére fordított összeg.

Összeomlik az emissziókereskedelem? 

Az csak a kezdet volt, hogy botrányos svindlikkel adócsalásra használták a kibocsátási engedélyek adásvételét. A recesszió miatt visszaesett az ipari termelés és nem veszik az emissziós kvótákat. A "karbon árfolyam" jó ideje rekordmélységeket döntöget. Befellegzett a zöld gazdaság felívelését elősegítő emissziókereskedelmi rendszernek?

Spórolhat a munkaadó 

A 2005-ben bevezetett, eredetileg pályakezdőknek szánt Start programcsalád korra vagy élethelyzetre való tekintettel segít bizonyos rétegek elhelyezkedésében. 

Mérgező márkák 

Nagy márkák ruháinak mosásakor veszélyes vegyi anyagok jutnak a vizeinkbe a Greenpeace friss tanulmánya szerint. Ezek a toxikus anyagok a folyóinkba, a tavainkba és a tengerekbe jutva még károsabb, a hormonrendszert károsító anyagokká bomlanak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Adózás

Figyelem, vállalkozók! Ezeket a bevallásokat most kell beadni

Figyelem, vállalkozók! Ezeket a bevallásokat most kell beadni 

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában!

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo