Mindenki a megegyezésben érdekelt

John Boehner republikánus vezető kissé leküldte a piacokat. Szerinte Obama nem akar kiadást csökkenteni, s például a kisvállalkozások adóját emelné, ami nem olyan jó. Erre egy kis csökkenéssel válaszoltak az amerikai részvénypiacok. A vita ellenére azért mindenki egyre inkább tisztában van azzal, hogy a pártok abban érdekeltek, hogy megegyezzenek – kezdték reggeli kitekintőjüket az Erste elemzői.

Ha az indexeket nézzük, akkor a Dow esetében egy lokális csúcs által létrehozott gyenge ellenállásról való lefordulást láthatunk, amely akár a 200 napos mozgóátlagig is tarthat, ami éppen 13.000 pontnál van. A DAX pedig, ahogy megírtuk, a 7.600 pontnál levő sok ellenállási „vonallal” küzd éppen, lefordulgatva róla. Szerintünk mindkét index esetében átmeneti gyengélkedést láthatunk csak, egy komoly bika roham előtti vacillálást. A mára várható emelkedés azért még nem az előbb említett emelkedésnek a része, hanem a vacillálásé. A BUX is úgy néz ki, hogy emelkedhet, hiszen a rövidtávú indikátorok is ezt sugallják. Ugyanakkor valószínűleg csendes napot hagyhatunk majd magunk mögött, kis forgalommal.

USA, Európa

- Rossz hangulat uralkodott tegnap a tengerentúli piacon, a nyitást követően a mélybe vetették magukat a piacok, és zárásig nem állt meg a lejtmenet (Dow -0,56%, Nasdaq -0,72%, S&P500 -0,66%).

- Tegnap ismét megszólalt John Boehner republikánus vezető a költségvetési szakadékkal kapcsolatban, szerinte a demokraták nem akarnak kiadáscsökkenést végrehajtani, hanem adóemelésben gondolkodnak. Erre azt mondta Harry Reid, hogy az emberek többsége inkább a gazdagok adóemelését támogatja.

- A múlt heti 372 ezres (felfelé módosított) adathoz képest 29 ezer fővel, 343 ezerre esett vissza a friss munkanélküli segélykérők száma az USA-ban. Az adat lényegesen jobb a 368 ezres várakozásnál.

- Az októberi 0,3%-os csökkenés után novemberben 0,3%-kal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom a tengerentúlon, ami elmaradt a 0,5%-os várakozástól.

- A The Wall Street Journal értesülése szerint a Libor botrány miatt akár 2000 állást is megszüntethet a Barclays bank.

- Ma indul az iPhone 5 kínai értékesítése, két mobilszolgáltató fogja forgalmazni az Apple készülékeit.

- A Standard & Poor’s tegnap bejelentette, hogy negatív kilátással látta el az Egyesült Királyság „AAA” hitelbesorolását. Korábban már a másik két nagy hitelminősítő is negatív kilátást fogalmazott meg.

- A pénzügyminiszterek találkozóján megszavazták a görög mentőcsomagot. Jövő tavaszig 49,1 milliárd euró kap az ország, ebből 34 milliárd eurót már idén.

- Draghi szerint a költségvetési szakadék jelenleg még az európai adósságválságnál is nagyobb kockázat.

- A 3, 5 és 28 éves spanyol kötvényaukció jól sikerült, a meghirdetettnél némileg többet, 2,02 milliárd euró értékben adtak el papírokat. Az olaszoknál csökkenő hozam mellett 3,5 milliárd euróért értékesítettek 3 éves kötvényeket.

- Délután a fogyasztói árindex és az ipari termelés novemberi értékét publikálják a tengerentúlon.

Olaj, arany

- Ma reggel enyhe emelkedést mutatott a kőolaj ára az Egyesült Államokban: 86.67 USD/bbl az ár, ami főleg a kínai növekedési adatok hatására emelkedett.

- Az arany ugyanakkor 1.700 dollár alatt maradt unciánként köszönhetően a fiskális szakadék miatt aggodalmaknak.

Devizák

- A kedvező amerikai adatok ellenére is kismértékben gyengült a dollár az euróval szemben. Az EUR/USD árfolyam 1,3074-ről 1,3077-re emelkedett.

- Az EUR/HUF devizapár árfolyama a 20 napos mozgóátlagról pattant felfelé és jelentősebb mértékben gyengült a forint. Az EUR/HUF árfolyam 282,06-ról 283,69-re emelkedett.

Távol-Kelet

- Emelkedés volt tapasztalható a hét utolsó kereskedési napján az ázsiai piacokon. A Hang Seng index értéke 0,67%-ot emelkedett, miközben a Shnaghai index kiemelkedő teljesítményt nyújtva 4,3%-ot emelkedett. A Nikkei index értéke kismértékben csökkent, árfolyama 0,05%-kal mérséklődött.

- A kínai piacok kiemelkedő teljesítménye mögött a HSBC által publikált decemberi előzetes PMI adat áll, ami meghaladta a várakozásokat és az előző havi értékeket is. A beszerzési menedzser index értéke 50,9 lett. A javuló értékhez nagymértékben hozzájárult a belső piac élénkülése.

- Japánban az október havi végleges ipari termelési adatot kissé lefelé korrigálták az előzetesen közzétett számokhoz képest.

Határidős piacok

- A határidős indexek többsége a negatív tartományban van ma reggel.

Vállalati hírek

- Az AXA spanyol leányvállalata elhatározta, hogy 10 millió euróval, vagyis egy alacsony összeggel beszáll a spanyol „rossz” bankba.

- A Banco Bilbao értékesítette Olaszországban működő, autó lízinggel foglalkozó üzletágát a holland alapítású LeasePlan társaság számára.

- A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes 6,6%-os csökkenésről számolt be a kínai piacról. Novemberben 16.876 gépjárművet értékesítettek, ami nem csak a tavalyi, hanem az előző havi adatoktól is elmaradt.

- Az európai autóértékesítések 10%-os csökkenést mutattak novemberben év/év alapon, és ezzel 19 éves mélypontot értek el. A legnagyobb visszaesés Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban volt tapasztalható, mértéke közelítette a 20%-ot. Az esés legnagyobb vesztesei a francia autómárkák, de a Fiat értékesítései is 13%-kal csökkentek. A Daimler piaci részesedése növekedett, ami részben ellensúlyozni tudta a piac csökkenését, ennek eredményeként a csökkenés mértéke mindössze 0,7% volt. A BMW a csökkenő piacon is növelni tudta értékesítéseit, igaz csak minimális mértékben, 0,4%-kal.

- A Deutsche Bank csütörtökön bejelentette, hogy számos egyszeri tétel negatívan fogja érinteni a negyedik negyedéves eredményét. Az egyszeri költségek a szervezet átalakításhoz, a létszámcsökkentéshez, az ingatlanokkal foglalkozó üzletág beolvasztásához és a kockázattal súlyozott eszközállomány csökkentéséhez kapcsolódnak. A vállalat létrehozta az úgynevezett non-core operációt, vagyis a tevékenységi körhöz közvetlenül nem tartozó üzletágát, ami szintén egyszeri költségeket jelentett a bank számára. Hozzátették, hogy októberben és novemberben is gyenge üzemi eredményt értek el, melyet a kedvezőtlen makrogazdasági környezettel magyaráztak.

- A Siemens várakozásai szerint a gyors urbanizációs folyamatok Kínában a következő évektől hatalmas piaci lehetőségeket jelenthetnek az infrastruktúrában és városi üzleti tevékenységben. A Siemens tavaly novemberben létesített kínai egysége már öt városban (Nanjing, Qingdao, Chongqing, Suzhou és Dongguan) vett részt metró építésében és az ahhoz kapcsolódó munkákban. Több nemzeti projektbe is be szeretni kapcsolódni a vállalat, főleg Kína nyugati és centrális régióiban, ahol a leggyorsabb az urbanizáció. A jelenlegi 5 éves terv szerint az országban 85 új metróhálózatot fognak építeni 3.000 km hosszan 30 városban, a beruházások összértéke elérheti a 192 milliárd dollárt, melyből már kis piaci részesedés megszerzése is pozitívan hatna a Siemens-re. A Siemens a gazdasági évben eddig 6,04 milliárd euró megrendelést kapott az országban, a kínai leányvállalat a teljes csoport 8%-át adja, és ezzel Amerika után a második legnagyobb piaca.

- A Siemens építési technológiával foglalkozó részlege új süllyesztett modelleket fejlesztett ki a Symaro érzékelőihez, melyek természetesen megfelelnek az épületautomatizálási szabványoknak is. Az eszközök amellett, hogy mérik a hőmérsékletet, a páratartalmat, és a levegő széndioxid tartalmát, még szabályozni is tudják ezeket a paramétereket. Az új fejlesztéssel a rendszer képes automatikusan kezelni és ellenőrizni a megfelelő kezelőrendszerekkel felszerelt szellőztető-, légkondicionáló- és fűtő rendszereket. A Siemens szélenergiával foglalkozó szakembere szerint jövő évben csökkenni fog a szélenergia iránti kereslet. 2016-re a piac teljes mérete 40 GW lehet, szemben a tavalyi 40,6 GW-tal.

- A Moody’s felülvizsgálja a Thyssenkrupp hosszú távú adósság besorolását, melynek eredményeként leminősítheti a jelenlegi Baa3-szintről. A leminősítés azt jelentené, hogy a vállalat kötvényei már nem befektetési, hanem spekulatív kategóriába tartoznak.

- A korábban elnyert 316 millió forintos támogatásból újabb, 250 millió forintos előleget kapott a PannErgy. A hír kedvező, de árfolyamhatásra nem számítunk.

- A Fővárosi Törvényszék elrendelte az E-Star csődeljárását, melynek kezdő időpontja: 2012. december 13.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben.
A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo