Válság cikkek
A kormány kész meglépni a kemény intézkedéseket?
A Népszabadság információi szerint folyamatosak az egyeztetések a Reformszövetség és a kormány szakértői között. A lap azt állítja, hogy megbízható forrásai szerint a kabinet kész közeledni a szövetség ajánlásához.
Jó nekik: a románok nem félnek a recessziótól
Románia gazdasága az idén is növekedni fog, jelentette ki szerdán Traian Basescu román államfő, aki továbbra is bizakodó, jóllehet a tavalyi utolsó negyedévben a növekedési ütem hirtelen 2,9 százalékosra lassult éves egybevetésben. Az elnök szerint 1,5-2 százalékos növekedés is elképzelhető idén, dacára egyes, visszaesést jósló becsléseknek.
Gyurcsány kosarat kapott, de nem adja fel
A német ellenkezés dacára "nagyon is él" a 180 milliárd eurós közép-kelet-európai stabilizációs programra tett magyar javaslat, idézte a szerdai Financial Times Gyurcsány Ferencet.
Hiába a pénz, ha nincs, aki használni tudná
A kis- és középvállalkozásoknak ígért 1400 milliárd forintos kormányzati támogatást talán az érintettek húsz százaléka tudja majd igénybe venni - mondta sajtótájékoztatóján Pálfy Sándor, a Veszprém Megyei Közgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja, vállalkozó.
Borult a lisszaboni stratégia
A lisszaboni célok - vagyis, hogy az Európai Unió 2010-re a világ legversenyképesebb, tudásalapú, magas foglalkoztatású gazdasága legyen - a válság miatt nem fognak teljesülni. Egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mély és hosszan tartó recesszióra kell felkészülniük az európaiaknak.
Ilyen a válság: hazamennek Amerikából a külföldiek
Szakértők szerint százezer, az Egyesült Államokban vezető pozícióban alkalmazott kínai és indiai szakember térhet vissza hazájába az elkövetkező öt év során, mert jobb feltételekkel tudnak munkát találni a fejlődő országokban, mint Amerikában.
Megszűnik az egységes Európa?
A magyar javaslat elutasítása az Európai unió állam- és kormányfőinek Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozóján a kelet-európai szolidaritási alap létrehozására a bizonyítéka annak, hogy a gazdasági válság inkább a nacionalizmust erősíti, mintsem konszenzust teremt Európában - írja az International Herald Tribune (IHT) című napilap. A Le Figaro szerkesztőségi cikkében ezzel szemben úgy véli, hogy a cseh EU-elnökség jól tette, hogy az egység nevében ellenállt a magyar kérésnek.
Sarkozy: "nincs szabadság szabályok nélkül"!
Nem azonosítottak konkrét protekcionista problémát vasárnapi találkozójukon az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői - jelentette ki brüsszeli sajtótájékoztatóján a kötetlen ülésen elnöklő Mirek Topolánek cseh kormányfő.
Nem Magyarország a leggyengébb láncszem!
A Goldman Sachs szerint Magyarország külső finanszírozási helyzete még egy kevésbé optimális esetben sem tartozna a leggyengébbek közé. Ettől függetlenül Gyurcsány Ferenc által is szorgalmazott kelet-európai bankmentő csomagot Merkel kancellár elutasította, és az euróbevezetés feltételeinek könnyítéséről szóló, óvatos kelet-európai kezdeményezéseket sem fogadták kitörő örömmel a brüsszeli rendkívüli uniós csúcson...
Gyurcsány már új vasfüggönytől tart
Négyféle teendőt foglal magában az a Közép-Európának szóló, 180 milliárd euró értékű stabilizációs és integrációs program, amelyet Magyarország kezdeményezett a gazdasági válság leküzdésére, jelentette be vasárnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Válság? Majd a gyerekek dolgoznak!
A gazdasági válság miatt nőhet a gyermekmunka, amennyiben a kormányok nem hoznak intézkedéseket a leginkább kiszolgáltatott társadalmi réteg védelmében - mondták egy Peruban tartott gyermekvédelmi fórum résztvevői.
Fidesz: "Magyarország a balfék..."
A világgazdasági válság kezelésében a balfékség mértékeként emlegetik Magyarországot több európai országban és az Egyesült Államokban is - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
A "felelős profit" lesz a válság megoldása!
Fenekestül fordult fel a világ az elmúlt hónapokban. Azt látjuk, érezzük, hogy már semmi sem működik úgy életünkben, ahogy eddig. Eljártunk dolgozni, vállalkoztunk, s nagyjából tudtuk, mi fog következni tetteinkből. Csak viszonylagos biztonság volt ez, de a mai állapotokhoz képest visszasírásra érdemes.
A németeknek jövőre sem lesz jobb
Az Európai Gazdasági Tanácsadó Csoport előrejelzése szerint 2010-ben az eurózóna országai közül egyedül a német gazdaság zsugorodása folytatódik, míg az euróövezet többi gazdasága növekedésnek indul. Németországot különösen a befektetői környezet bizonytalansága és az export visszaesése érinti kedvezőtlenül.
"A kormány mentse meg a lízingelt lakásokat is"
Magyar Lízingszövetség szerint szükséges és fontos kiterjeszteni a kormány "lakásmentő csomagját" a lakáslízingre is. A március 2-i parlamenti szavazáshoz a támogatást a lízingre is kiterjesztő törvénymódosító indítványt nyújtott be a szövetség, hogy azok is részesüljenek az állami garanciából, akik számára a lakásfinanszírozáshoz a lakáslízing volt a legkedvezőbb megoldás.
Válság: Mivel védekezhet egy védtelen család?
Válság idején sokan dönthetnek úgy, hogy anyagi helyzetük romlását a biztosításaik felmondásával ellensúlyozzák vagy enyhítik. Pedig ilyenkor különösen veszélyes következményekkel járhat, ha hosszú évek munkája során előteremtett érték (lakás, autó, ingóságok) károsodik, vagy akár meg is semmisül. A CLB Független Biztosítási Alkusz alábbi modellszámítása azt igazolja, hogy már havi 11-13 ezer forint is elegendő ahhoz, hogy egy család a legjellemzőbb kockázati tényezőket hiánytalanul lefedezze.
Hosszú és fájdalmas hónapok elé nézünk...
A válság egyre mélyebbnek tűnik, a kilábalás pedig egyre távolabbinak: a magyar gazdaság idén 3,5 százalékkal lesz kisebb, mint 2008-ban, a beruházások fájdalmas, 7 százalékos visszaesést szenvednek el. Az innováció és alkalmazkodás vezetheti ki az országot a gödörből. Jelentős áldozattal jár a szociális jellegű kiadások lefaragása is.
Már csak a pályázatokban bízhatunk?
A világméretű gazdasági válság hatásaként a legtöbb, korábban világos fejlődési tervekkel és ígéretes növekedéssel számoló közepes méretű vállalat szembesül azzal, hogy a további növekedéshez, illetve sok esetben a működés fenntartásához sem képes biztosítani elegendő finanszírozást. A jelenlegi globális forrás- és hitelszűke közepette kiemelkedő szerep juthat az uniós (társ)finanszírozású pályázatoknak a gazdaságfejlesztésben, és ezen belül is különösen a (kis-) és középvállalati réteg megerősödésének támogatásában. - állítja Bodor Kornél, a Deloitte Feltörekvő Középvállalatok csoportjának vezetője és Dr. Márkus Csaba, a Deloitte Zrt. EU-tanácsadási üzletágának igazgatója.
Izrael se ússza meg
Az izraeli sajtó keddi jelentése szerint az ország gazdaság az elmúlt pénzügyi év utolsó negyedében már fél százalékkal kevesebbet bocsátott ki, mint egy évvel korábban, míg az előző negyedévekben még növekedett a GDP, bár egyre mérsékeltebb ütemben.
A kormány szerint csak egy évet kell kibírni
Jövőre már az eurózónát is meghaladó gazdasági növekedéssel számol a kormány - derül ki a Válságkezelés és növekedés - stratégia az erős Magyarországért című kormányzati kiadványból.
"Áldozatot kell hozni, de nem ekkorát!"
Sérti az arányosság és igazságosság elvét a kormánynak az a döntése, hogy 33 milliárd forintot elvon az idei agrártámogatásokból, a kormány terjessze ki állami garanciavállalását más, az agrobizniszben működő integrátorokra is - erről hozott mai ülésén határozatot a Magyar Agrárkamara elnöksége.
"Nem hiszem, hogy ebből a csávából ki tudunk mászni"
Ki milyen válaszokat ad személyes életvezetésében, gondolkodásában és munkájában a felgyorsuló életmódunk által előállt kihívásokra? Ki milyen következtetéseket szűr le összetett globális világunk hatalmas változásai közepette, milyen orientációs pontokat talál magának, amikor többé nem egyértelműek az értékek, és megkérdőjeleződnek a korábbi gondolatminták? Ezekről kérdezzük a magyar közélet és "közbeszéd" jeles gondolkodóit, az üzleti és kulturális élet szereplőit most induló sorozatunkban. Elsőként a modernitásról s a modern korról gondolkozó filozófust, a hamarosan nyolcvanesztendős Heller Ágnest kérdeztük.
Közép-Dunántúlon nem jó lakni
Országosan a Közép-dunántúli régióban a legmagasabb az elbocsátások aránya, a Fejér-Komárom-Esztergom-Veszprém megyét magába foglaló térségben történt a leépítések több mint fele - jelentette be Zimmermann József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója hétfőn Székesfehérváron, sajtótájékoztatón.
"A forintért mindent!"
A kelet-európai pénzügyi válság hétfőn már összehangolt intézkedéseket igényelt, a jegybankok a szóbeli intervenciót vetették be valutájuk árfolyamának erősítésére, Magyarországon eközben a parlamenten belül és kívül is folyik a szópárbaj a válságkezelés lehetőségeiről, amelyben egyre többször szerepel az államcsőd veszélye.
Mi lesz veled, Kelet-Európa?
Miközben a régió gazdaságait a gazdasági válságból és a befektetői kockázatkerülésből fakadó "közös sors" sújtja, az egyes országok politikai-gazdasági mozgástere nagyon különböző ennek kezelésére - olvasható a Political Capital "Válságkezelési technikák az újonnan csatlakozott EU-tagállamokban" című elemzésében. Az EU szerint a vártnál nagyobb lehet a magyar visszaesés, ugyanakkor méltatták a kormány pótlólagos intézkedéscsomagját.
"Széthullott a rendszer, megoldás nincs"
Soros György befektetési üzletember szerint a világ pénzügyi rendszere lényegében széthullott, és nem remélhető megoldás a közeljövőben a válságra.
Mentőpénzek
A világ mozgatórugója most, sajnos, a válság. Azonban a recesszió kiváltotta pozitív esemény is van: ez az európai uniós pénzcsapok kinyitása. Most talán a legszélesebb körben lesznek elérhetők azok a támogatások, amelyeket korábban csak a legfelkészültebbek tudtak megszerezni beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez, képzésre, piacszerzésre, klaszteresedésre.
Rövid fellendülés után újabb pofon jön?
Élénkülés kezdődhet az év végén az európai gazdaságban, de továbbra sem elhanyagolható a "W alakú" európai recesszió kockázata, vagyis az, hogy az első fellendülési szakaszt újabb meredek visszaesés követi jövőre, áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban kiadott elemzésében.
Gyurcsányt megértik a nyugdíjasok?
A nyugdíjas szervezetek képviselői értik a kormány által javasolt, a nyugdíjakat érintő változtatásokat, azokat tudomásul veszik, de a részletekről még egyeztetni szeretnének - közölte a miniszterelnök, miután a nyugdíjreformról konzultált az idősügyi tanács tagjaival Budapesten. A Fidesz szerint reménytelenség és kilátástalanság jellemzi a nyugdíjasok helyzetét.
Forgóeszközhitel árfolyamkockázat nélkül
A Raiffeisen Bank a 140 milliárdos keretet biztosító, és akár 200 millió forint összegben is igényelhető Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt a kereskedelmi bankok közül elsőként tette elérhetővé. Az új hitelfajta február 17-től érhető el a bank fiókjaiban.
Apám tevén járt, én autóval, fiam repülőgépen...
A világpiaci olajár idén várhatóan hordónként 55 dollárra emelkedik, hosszú távon pedig akár 200 dollárig is felkúszhat. Idén és jövőre a kereslet a várakozásaink szerint nagyjából egy százalékkal csökken, de az olajipar komolyan profitál majd abból, hogy a befektetők hamarosan reáleszközökbe fektetik friss pénzeiket. - derül ki az Este elemzéséből.
Forintárfolyam: "javulásra aligha lehet számítani"
A forint kereskedelme továbbra is hektikusnak ígérkezik, a nemzetközi piaci hangulat kénye-kedvétől függ, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség, hozzátéve, hogy a térségi pénzügyi vezetők erőteljes szóbeli beavatkozása és némi profitkivétel - csakúgy, mint csütörtök reggelre - a következő napokban is lassíthatja, meg-megállíthatja a romlást, habár belátható időn belül javulásra alig lehet számítani.
Bajnai a túlélésre hajt
Kész a vállalkozásoknak összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélőcsomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - közölte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A vállalkozások leginkább a munkahelymegtartás és a hitellehetőségek iránt érdeklődnek, az ő tájékoztatásukra 100 ezer e-mailt küldött ki az NFGM.
Válság: hogyan spóroljunk a biztosításon?
A gazdasági válság negatív hatásait immár a lakosság egyre szélesebb köre érzi közvetlenül is. A hitelek törlesztőrészleteinek hirtelen megugrása, a fizetések csökkentése vagy éppen valamelyik családtag állásának elvesztése miatt sok százezer háztartásban merül fel a kérdés: hol lehet a kiadásokon spórolni? A biztosítási alkuszok szerint a megoldás nem a korábban megkötött biztosítások megszűntetése, hanem ésszerűsítése lehet.
"2009 mindenképpen nehéz év lesz"
A nemzetközi pénzügyi rendszer még jó ideig nem lesz egészséges állapotban, ezért fokozni kell a bankok támogatását és az ezzel kapcsolatos nemzetközi együttműködést is - nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója.
Ma kiderül, mihez nyúl a kormány
Több mint húsz törvény módosítására van szükség a kormány gazdaságösztönző programjának megvalósításához, amelynek konkrét intézkedéseit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben ismerteti - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.
1000 oldalas törvény: el se olvasták a képviselők
Mérföldkőnek nevezte az amerikai gazdasági felépülés útján hétvégi rádióüzenetében Barack Obama elnök, hogy a kongresszus elfogadta a 787 milliárd dolláros ösztönző csomagot, egyúttal jelezte, ez csak a kezdet, gyorsan továbblép a válságból való kilábalás tervének következő fázisához.
Bezáró butikok, öngyilkos milliomosok
Oroszországban a gazdasági válság csodálatos gyógyulásokhoz, a főzőtanfolyamok fellendüléséhez és a szórakoztató irodalom iránti kereslet növekedéséhez is vezetett, de az ismert hatásai is mutatkoznak: drága butikok zárnak be, és a híresen gazdag emberek közül többen véget vetettek életüknek.
Meglepő: a német cégek nem rúgnak ki tízezreket
A pénzügyi és gazdasági válság ellenére a német nagyvállalatoknak csak kis része tervez elbocsátásokat az idén. Sőt: gazdaságkutatók továbbra is a szakemberhiányra figyelmeztetnek.
Három ellenzéki szavazattal nyert Obama
Az amerikai képviselőház után a szenátus is megszavazta helyi idő szerint pénteken a gazdaságélénkítő programcsomag végső változatát, amelyről két nappal korábban született megállapodás az alsó-, illetve a felsőház által elfogadott törvényjavaslatokat összehangoló konferencia ülésén
Újra Magyarország a negatív példa
Kelet-Európa a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségével épphogy túlélte a globális pénzügyi válságot, most viszont egy újabb sokkhullámmal fenyegeti: a nyugat-európai export zuhanásával az ipari termelés visszaesik; Magyarország gazdasága idén várhatóan jelentős mértékben zsugorodni fog - írta a pénteki The Wall Street Journal.
Titokban kaptak százmilliókat a bankvezetők!
A tavaly 27 milliárd dolláros veszteséget felhalmozó Merrill Lynch befektetési bank, amit a Bank of America átvett az év elejével, titokban előrehozott premizálást hajtott végre. Összesen 3,6 milliárd dollárnyit osztott ki decemberben dolgozóinak, közülük mintegy 700 vezetőt legalább 1-1 millió dolláros bónusszal jutalmaztak.
Van jó hír is: januárban pozitív volt az alapok hozama
A befektetési alapok összesített vagyona 2009. első hónapjában stabilizálódott, sőt kis mértékben nőtt, ami az elmúlt év végi tőkekivonási tendenciát követően nyugodtabb piaci magatartásra utal. A továbbra is negatív külső hangulat ellenére 7 százalékkal nőtt a részvényalapok vagyona.
Itt a magyar mentőcsomag: 1800 milliárdot oszt szét a kormány
Több tízezer munkahely megmentését várja a Kormány attól a beruházás-élénkítő csomagtól, amelyet a mai napon jelentett be Bajnai Gordon gazdasági miniszter. A közép-európai régió országai közül elsőként, és eddig példátlanul nagy összeget, több mint 1800 milliárd forintot, vagyis 6 milliárd eurót fordít a Kormány új beruházásokra, amelyek elsősorban az építőipar számára biztosítanak folyamatos megrendeléseket a következő másfél évben.
"Válságtervet nem válságban kell csinálni"
Nincs még vége a leépítéseknek, a DGS Global Research kutatása szerint ugyanis a vállalatok 30 százaléka további leépítéseket tervez. Pedig - mint az a február 4-i Válságkezelési Konferencián kiderült - számtalan más módon is csökkenthetnék költségeiket a cégek: atipikus foglalkoztatással, a kompenzációs csomag reformjával vagy újonnan keletkezett piaci rések kihasználásával. Mindeközben nem szabad elfeledkezniük a kulcsemberekről sem, ha ugyanis nem értékelik pénzben is a kiváló teljesítményüket, magukra maradnak a fellendülés időszakában.
Sarközy "kiverte a biztosítékot"
A gazdasági válság leküzdéséről február végén tartandó rendkívüli EU-csúcsnak az a célja, hogy a résztvevők elutasítsák a protekcionizmust - szögezte le az unió soros cseh elnöksége nevében Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter.
Bajnai: "Bár Magyarországon nem voltak bankcsődök..."
Magyarország versenyképességi, felzárkózási válságba került, mert az adórendszer, a foglalkoztatási és a szociális rendszer nem ösztönöz eléggé munkára - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kedden Budapesten.
"A semmittevés nem lehetőség"
A kongresszus által elfogadandó ösztönző csomag megfelelő méretű és irányú a munkahelyteremtéshez és a gazdaság előrelendítéséhez - mondta Barack Obama amerikai elnök a legmagasabb munkanélküliségi mutatóval rendelkező Indiana állambeli Elkhart városkában egy hétfői lakossági gyűlésen.