Válság cikkek


Rövid távon megmenekült Magyarország

Rövid távon megmenekült Magyarország 

Jelentős, pozitív hatása lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió 25,1 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagjának, amelyet Magyarország számára biztosít - vélik a gazdasági szereplők, és ezt támasztották alá a pénzpiacok is. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy globális környezet még bizonytalan, és a magyar gazdaságban alapvető gondok várnak megoldásra.
"Továbbra is támogatjuk a magyar gazdaságot"

"Továbbra is támogatjuk a magyar gazdaságot" 

Nagyra értékeli a nemzetközi Erste Csoport a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank együttműködését a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, amely a magyar pénzügyi rendszer iránti bizalom helyreállítását célozza. Az Erste Csoport továbbra is támogatja a magyar gazdaság fejlődését forinthitelek - és a megfelelő esetekben - euróhitelek biztosításával. - áll az Esrte közleményében.
Történelmi mélyponton Ukrajna

Történelmi mélyponton Ukrajna 

Szerdán új történelmi mélypontra esett az ukrán valuta, a hrivnya árfolyama a dollárral szemben. Ott még az IMF kölcsön jóváhagyása várat magára.
Nagy a baj: 25 milliárdot kapunk!

Nagy a baj: 25 milliárdot kapunk! 

Az IMF közlése szerint a 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomag célja, hogy segítsenek Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság hatásait. A Valutaalap bejelentette, hogy 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal. Az EU további 8,1 milliárd dolláros, a Világbank 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani.
Jól jött a válság Gyurcsánynak

Jól jött a válság Gyurcsánynak 

Szeptemberhez viszonyítva októberben a pártválasztás trendjei nem mutatnak jelentős változást, de a bizonytalanok körében népszerűbb lett az MSZP.
Gyurcsány ezermilliárdot költene a válságkezelésre

Gyurcsány ezermilliárdot költene a válságkezelésre 

Az EU-val és az IMF-el folytatott tárgyalásoknak nincs ára, nem fizetünk azért, hogy e két szervezet a rendelkezésünkre álljon - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az általa kezdeményezett ötpárti megbeszélés után. A Fidesz szerint a jelenlegi kormányfővel "az esély szinte zéró, hogy kilábal az ország a válságból".
Az M6-ost elkerüli a válság

Az M6-ost elkerüli a válság 

A pénzügyi válság nem veszélyezteti az M6/M60-as autópálya építését, a gyorsforgalmi út elkészül a 2010-es átadási határidőre - közölte a kivitelező.
Már csökkenéssel is számol a kormány

Már csökkenéssel is számol a kormány 

A kormány a beterjesztett költségvetési javaslatban foglalt 1,2 százalékos növekedési prognózisához képest azzal is számol, hogy a GDP jövőre csökken.
Magyarország lenullázza a Valutaalapot?

Magyarország lenullázza a Valutaalapot? 

Szűkössé válhat Nemzetközi Valutaalap pénzügyi muníciója, főleg abban az esetben, ha még egy-két nagyobb gazdaság a szervezet segítségére szorul.
Vissza 1982-be: az IMF rántja be a féket

Vissza 1982-be: az IMF rántja be a féket 

Folynak a tárgyalások az IMF-el, a hitelkeret akár a 12,5 milliárd dollárt is elérheti, ám cserébe nagyjából 300 milliárd forintos kiadáscsökkentést kell végrehajtani. A pénzügyminiszter szerint távol vagyunk attól, hogy államcsőd fenyegesse Magyarországot, ám ha kell, akkor elkészítik a költségvetés harmadik változatát is.

Magyarország versenyképes! 

A globális pénzpiaci zavarok ellenére az alapvető befektetési feltételek Magyarországon továbbra is versenyképesek a hasonló célországokéval.

Már Kuvait is... 

A kuvaiti kormány, amely eddig nem tartotta szükségesnek, hogy a jó állapotúnak tartott bankszektor védelmére keljen, bejelentette, hogy a helyi bankokban elhelyezett betétekre garanciát akar nyújtani.

"Az összeomlás veszélye még nem múlt el" 

Egyre több jel utal a legnagyobb világgazdasági centrumok "mély és szinkronban zajló" recessziójára, amely valószínűleg már az előző negyedévben elkezdődött, áll a legújabb londoni előrejelzésekben, amelyek meredek idei amerikai és euróövezeti jegybanki kamatcsökkentéseket jósolnak. A citybeli elemzők véleménye eltér a magyarországi recesszió esélyeiről, de a magyar devizaadósság-törlesztést a megajánlott külső segítségek ismeretében nem látják veszélyben. A német pénzügyminiszter szerint van még miért aggódni és az 500 milliárdos kormányzati mentőcsomag fontosságát hangsúlyozta.

Globális válság: több millió munkahelynek vége 

A világgazdaság motorját jelentő Kína is kénytelen szembenézni a recesszióval: exportpiacai hanyatlása miatt a dél-kínai Kantonban közel hárommilió dolgozót küldenek el a gyártó cégek. A legnagyobb európai és amerikai autógyártók pedig többhetes kényszerszünettel védekeznek.

BMW, Mercedes: gyártási stop! 

A Daimler öt héten át fogja szüneteltetni a gyártást. A BMW hétfőtől állítja le Lipcsében átmenetileg a szerelőszalagot. Gondban a General Motors.

Gondban a szoftverfejlesztők is 

A hardver-, félvezető- és szoftvergyártó cégek 170 milliárd dollárnyi árbevételtől fognak jövőre elesni. A cégek 40 százaléka csökkentette terveit.

Múlt heti fonákság - Julia Timosenko szoknyahosszával 

A 19. század végének, a 20. század elejének tőkepiacain csak pénzzel, s persze szoknyahosszal foglalkozó elődeinknek nevettető beszólásokra nem volt szükségük ahhoz, hogy 1933. végére a mégoly cudar válságot is felszámolják.

A font is zuhanni kezdett 

A font, amely nyár elején még 2 dollár felett járt, hat éve nem látott mélyponton, 1,58 dollár alatt zárta a hetet, 10 százalékot gyöngült a héten.

A győri Audi nem küld el senkit 

Hosszú távon számít az Audi a vállalatnál alkalmazásban lévő hatezer emberre, a pénzpiaci válság hatásait a bérmunkaerő létszámának változtatásával és műszakátszervezéssel próbálják kivédeni - olvasható a Népszava szombati számában.

Összefogásra bíztatnak a piacok érdekében 

Tekintettel a világ pénzpiacainak jelenlegi válságára, a Magyarországon működő Európai Uniós vegyes kamarák és szervezetek támogatnak minden olyan intézkedést, amely hozzájárul a magyar pénzügyi rendszer stabilitásának helyreállításához és egyben megteremti azokat a feltételeket, amelyek hosszú távon biztosítják a magyar gazdaság stabil, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését.

Nem akció: 11 százalékos kamattal csábítanak 

Az AXA Bank Zrt. 11 százalékos kamatot fizet a magánszemélyeknek a KamatHozó bankszámlán elhelyezett 500 ezer forint feletti lekötetlen betéteik után. A betéti kamat megemelése követi a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának mai 300 bázispontos kamatemelési döntését. A nem akciós jellegű ajánlat a bank hosszú távú termékpolitikájának része. A KamatHozó bankszámla emellett ingyenesen biztosítja az ügyfelek számára a számlavezetést és az átutalásokat.

"Előbb-utóbb megmenkül a forint" 

Londoni piaci elemzők szerint előbb-utóbb vissza fog térni a bizalom a forint iránt, és továbbra is várható, hogy Magyarország jövőre az euróövezeti csatlakozás előtt kötelező ERM-II. átváltási rendszer tagja lesz. Az optimista jövő egyelőre várat magára: csütörtökön 286 forintig erősödött az euró. Később korrigált a magyar valuta, 275 forintos eurószintre...

USA: vezető hír lett Magyarország 

A CNBC amerikai gazdasági hírtelevízió szerdán több tudósításban, Budapestről számolt be arról, hogy Magyarország "a hitelválság első vonalaiban találta magát".

Világértekezlet a világválságról 

A pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet november 15-én, Washingtonban rendezik meg - szivárgott ki amerikai kormányzati körökből. A G20-csoport - amelynek a legfejlettebb ipari országok alkotta G7-ek mellett tagja egyebek között Kína, Brazília, India, Oroszország és Dél-Korea - megvitatja a pénzügyi krízis kiváltó okait, valamint a kezelése érdekében tett eddigi lépéseket.

Sarkozy: Itt az ideje egy közös kormánynak 

Nicolas Sarkozy az Európai Parlament keddi (2008. október 21.) strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében egy "közös gazdasági kormány" létrehozására tett javaslatot az eurózóna számára. A francia államfő emellett állami alapok felállítását is kezdeményezné a bajba jutott európai vállalatok megmentésére. A német gazdasági miniszter, Michael Glos, mindkét javaslatot határozottan visszautasította.

Gyurcsány nem akar ráijeszteni a lakosságra 

Ma nincs szükség az átdolgozott költségvetés újra átdolgozására, de ha szükségesnek látnám, nem haboznék egy percig sem - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Nicolas Sarkozy francia elnök szerint állami befektetési alapokat kellene létrehozni, hogy a pénzügyi válság miatt bajba került cégek ne kerüljenek külföldi kézbe.

Menekülnek Izlandról a bevándorlók 

Az izlandi pénzügyi válság sok - főleg lengyel - bevándorlót kényszerít arra, hogy ismét útilaput kössön a talpára és hazatérjen, ami újabb csapást mér a sziget gazdasági életére.

Ki vehet fel hitelt? 

Ész nélküli eladósodás. Tragikus sorsú devizahitelesek. Jelzáloghitel-válság. Bankcsődök. Nehéz úgy újságot olvasni - akár gazdasági, akár egyéb tematikájút -, hogy valamelyik kifejezés ne lenne címlapon. Ilyen világot élünk. De mit tegyen, akinek éppen most van szüksége hitelre?

The New York Times: Magyarország áldozat 

Közép-Kelet-Európa országai, amelyekben a bankrendszer nagyrészét nyugati bankok ellenőrzik, nehéz helyzetbe kerültek a pénzügyi válság miatt.

Plusz négymillió forintot kapunk 

Már holnaptól hozzáférhető a megújult, kedvezőbb konstrukciójú mikrohitel. Ezzel is erősödik a hazai kisvállalkozások védelme a pénzügyi válságban. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által életbe léptetett kkv növekedési csomag meghirdetésének célja, hogy a hazai GDP felét adó és a magyarországi munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen ezekből a folyamatokból.

Finanszírozás: szigorodó feltételek 

A gépjármű finanszírozási feltételek tisztulására, a kisvállalatok uniós támogatásánál a lízing társfinanszírozás lehetővé tételére és az ügyféltudatosság növekedésére számít a Lízingszövetség a pénzügyi válság következményeként.

Van néha jó hír is: szerdától megint olcsóbb a benzin! 

Hat forinttal csökken a gázolaj és 10 forinttal a benzin ára - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin átlagára 275 forint, a gázolajé 296 forint lesz szerdától.

Milyen legyen a "jövő kapitalizmusa"? 

Az Egyesült Államok, az Európai Bizottság valamint a Franciaország (és egyben a Tanács) elnöke szombaton Camp Davidben tárgyalt az amerikai piacok után Európába is begyűrűző pénzpiaci válságról. A találkozón a felek megállapodtak arról, hogy tárgyalássorozatot indítanak a jelenlegi gazdasági rendszer megújítására.

32 kérdés és válasz a válságról 

A válsággal és a betétekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket és az arra adott válaszokat gyűjtötte össze a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Az FBI már négy éve megjósolta a válságot 

A pénzügyi válság kapcsán az FBI is többet vizsgálódna, de ehhez jelenleg nincs elegendő munkatársa és forrása.

Az arabok és Kína menti meg a válság sújtotta nyugatot? 

A pénzügyi válság sem tudta elvenni a kedvét a felzárkózó országok hatalmas összegekkel rendelkező állami vagyonalapjainak attól, hogy keressék a jó befektetési lehetőségeket nyugati pénzintézetekben és vállalatokban. Ez az érdeklődés igen jól jön a jelenlegi helyzetben, amikor a bankok és a vállalatok likviditási gondokkal küzdenek.

Nemzeti helyett nemzetközi csúcsok következnek 

A pénzügyi válsággal foglalkozó csúcstalálkozók egész sorát fogják megrendezni a jövő hónaptól, legalábbis erről állapodott meg az amerikai elnök, a francia államfő és az Európai Bizottság elnöke.

Múlt heti fonákság - szendvicsbe öltözött polgármesterrel 

Az eladósodásnak komoly nemzetközi mozgalma van, az ivádi polgármester miért is pironkodott volna, amikor annak tudatában postázta a pályázatot, hogy üres a falu kasszája?

Lejmenet: már 300 milliárdot buktak a magyarok 

Számottevően csökkentek az alap- és vagyonkezelők által kezelt állományok 2008. első félévében a befektetési környezet romlása következtében visszaeső hozamteljesítmények, valamint az ezt követő tőkekivonások miatt - olvasható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által szombaton közzétett félévi elemzésben.

Még egyet ránt a nadrágszíjon a kormány 

A kormány által átdolgozott, és szombaton az Országgyűlésnek beterjesztett költségvetési törvényjavaslat 895,1 milliárd forint államháztartási hiánycélt tűz ki 2009-re, a hiány 80,8 milliárd forinttal kisebb az eredeti tervezetnél.

Válság: a nehezén már túl vagyunk? 

A globális pénzügyi válság nehezén már túlvagyunk - mondta pénteken Madridban Joaquín Almunia. Az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szerint az európai kormányok összehangolt pénzügyi mentőakciói hatásosnak bizonyultak a piacok megnyugtatásra.

Nagy pofon vár jövőre Magyaroszágra 

Miután nyáron már érezni lehetett valamit a magyar gazdaság gödörből való kiekecmergésén, beütött a pénzügyi világválság. Nyugat-Európa egyelőre ismeretlen mértékben zuhan jövőre recesszióba (ez a növekedés két egymást követő negyedévben való csökkenését jelenti), Magyarországra is ismeretlen mértékű visszaesés vár. Egy biztos: a növekedés jövőre legfeljebb egy százalék lehet, nő a munkanélküliség, és mérleghiány, viszont ha nem gyengül nagyon a forint, csökkenthet az infláció - vetíti előre a gyenge 2009-et az ICEG EC legfrisebb, negyedéves előrejelzése.

Megéri forinthitelt kérni 

A jövőben a devizahiteleken belül nő majd az euróhitelek aránya a svájci frankkal szemben. A forinthitelek relatív versenyképessége javulni fog.

A cégek betétje is biztosítva van 

A bankbetétek biztosításának kiterjesztése gazdasági társaságokra is vonatkozik. Csak az összeg változott, a többi feltétel változatlan maradt.

Alkalmazottjainak adta prémiumát 

A német bankvilág vitatott személyisége lemond idei vezetői prémiumáról a munkavállalók javára, akiknek szerinte nála nagyobb szüksége van pénzre.

Bokros: megfizetjük a múlt hibáit 

Magyarországon nem kell tartani bankválságtól, a betétesek biztonságban érezhetik magukat - hangsúlyozta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter pénteken a Magyar Televízió Napkelte című műsorában. Szerinte ugyanis a betétesek pénzéért az Országos Betétbiztosítási Alap helytáll.

Zuhanó tőzsde és forint, negatív kilátások - csak az MNB segíthet? 

Az MNB Monetáris Tanácsa rendkívüli ülésén két új fedezett eszköz bevezetéséről döntött az állampapírpiac működésének segítése érdekében. Az MNB-nek a Európai Központi Bank is támogatást nyújthat. Csütörtökön újra nagyot esett a tőzsde, a forint pedig nagy ingadoozást mutatott.

Nem várható recesszió Kelet-Közép-Európában 

Megfelelő "párnát" képez a külső sokkok ellen a monetáris politika és a rugalmas devizaárfolyam Kelet-Közép-Európában, ezért nem várható a balti országokhoz hasonló gazdasági visszaesés a régióban - állapítja meg a nemzetközi Erste Csoport legújabb elemzése. Az inflációs aggodalmak múlóban vannak, és bár lassul a hitelállomány bővülése, nincs szó hitelválságról.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo