Plusz négymillió forintot kapunk

Már holnaptól hozzáférhető a megújult, kedvezőbb konstrukciójú mikrohitel. Ezzel is erősödik a hazai kisvállalkozások védelme a pénzügyi válságban. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által életbe léptetett kkv növekedési csomag meghirdetésének célja, hogy a hazai GDP felét adó és a magyarországi munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen ezekből a folyamatokból.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával kialakított pénzügyi eszközökkel segíti a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztési forráshoz jutását a nemzetközi pénzügyi válság nyomán szigorodó banki feltételek között. Bajnai Gordon miniszter egy mai sajtótájékoztatón jelezte, hogy a korábbiaknál kedvezőbb kondíciójú Új Magyarország Mikrohitel a K&H Bank fiókjaiban október 21-étől már igényelhető.

Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása és a bizalom erősítése érdekében a kormány minden szükséges intézkedést megtesz. A kedvezőtlenül alakuló nemzetközi körülmények közvetett hatásai fokozottan érinthetik a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által életbe léptetett kkv növekedési csomag meghirdetésének célja, hogy a hazai GDP felét adó és a magyarországi munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen ezekből a folyamatokból.

A hatásában összesen mintegy 800 milliárd forintos csomag aktívan él a 2007-2013 között rendelkezésre álló Európai Uniós források nyújtotta lehetőségekkel. A jelenleg felvehető beruházási mikrohitel összege 6 millió forintról 10 millió forintra emelkedik, miközben a futamidő 5 évről 10 évre nő. Hitelcéltól függetlenül 6 hónapról 1 hónapra csökken a vállalkozás korábbi hiteleire vonatkozó kivárási idő..

A K&H 2008 májusában a hitelintézetek közül elsőként csatlakozott az év elején útjára indított Új Magyarország Mikrohitel Programhoz. Október elejétől igényelhető a K&H Új Magyarország beruházási hitel és a K&H Új Magyarország forgóeszközhitel, valamint az Új Magyarország Hitelgarancia is a K&H 225 fiókjában. E termékek iránt a kkv ügyfelek az indulás óta eltelt néhány hétben komoly érdeklődést mutattak, országosan több száz ügyféltárgyalás van máris folyamatban.

"A jelen makrogazdasági körülmények között különösen nagy a hangsúly a kkv-szektor forráshiányának orvoslásán - felértékelődik a forint alapú hitelek szerepe, amelyek nem rejtenek magukban árfolyamkockázatot. A vállalkozások finanszírozása aktívan hozzájárul a foglalkoztatás és a beruházások növekedéséhez, valamint a fizikai tőke minőségének javulásához egyaránt. A kkv-k tanácsadó bankjaként a rendkívül kedvező kamatozású K&H Új Magyarország Mikrohitelek és az egyszerűen igényelhető Új Magyarország Hitelgarancia révén szeretnénk hitelhez juttatni azokat a vállalkozásokat is, amelyek eddig nem férhettek hozzá ezekhez a forrásokhoz - mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Csoport lakossági banki divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese."

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo