Nemzeti helyett nemzetközi csúcsok következnek

A pénzügyi válsággal foglalkozó csúcstalálkozók egész sorát fogják megrendezni a jövő hónaptól, legalábbis erről állapodott meg az amerikai elnök, a francia államfő és az Európai Bizottság elnöke.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az első tanácskozást nem sokkal a november 4-i amerikai elnökválasztás után tartanák - derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet George Bush, Nicolas Sarkozy és José Manuel Barroso adott ki közösen a Maryland állambeli Camp David-i elnöki rezidencián folytatott több órás háromoldalú megbeszélés után. A nyilatkozat szerint a jövő héten egyeztetést kezdenek a világ többi politikai vezetőjével a közös amerikai-európai javaslatról.

Az elképzelés szerint az első tanácskozáson áttekintenék, mit sikerült elérni a pénzpiaci válság eddigi kezelése során, illetve megpróbálnának megegyezni egy hasonló krízis jövőbeli elkerüléséhez szükséges reformok alapelveiről. A további találkozókon pedig az lenne a feladat, hogy megállapodjanak azokról a konkrét lépésekről, amelyekkel megvalósíthatók a lefektetett alapelvek.

A francia elnök a múlt hónapban vetette föl a pénzügyi válsággal foglalkozó csúcstalálkozó ötletét. A tanácskozás lehetséges részvevőiként a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország képviselői mellett fejlődő országok, többek között India és Kína vezetőit emlegetik.

Eltérő vélemények

Bush elnök az európai vezetőkkel folytatott megbeszélése előtt arra figyelmeztetett, a válság leküzdésével egyidejűleg garantálni kell "a demokratikus kapitalizmus alapjainak", a szabadkereskedelemnek, a szabadpiacnak, a vállalkozás szabadságának a megőrzését.

A francia államfő ezzel szemben azt fejtegette, mélyreható reformokra van szükség, fel kell építeni "a jövő kapitalizmusát". Szavai szerint sem a fedezeti alapok (hedge fund) rendszere nem működhet úgy, ahogy eddig, sem pedig azok az adóparadicsomok és pénzügyi intézmények, amelyek felett semmiféle ellenőrzés nem érvényesült.

A Le Figaro értesülése szerint Nicolas Sarkozy azt javasolta, november 21. és november 23. között rendezzék meg az első pénzügyi válságcsúcsot. (Itthon a költségvetési kiadások visszafogásában nagyjából egyetértés van a pártok között, de az adócsökkentés kérdésében nem közeledtek az álláspontok; a jegybank elnöke csak a jóléti kiadások lefaragása után tartotta reálisnak az adócsökkentést a szombati nemzeti csúcsértekezleten.)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo