Kihalt a CeBit

Egyre kevesebb látogatót és kiállítót vonz a legnagyobb európai számítástechnikai szakvásár, a CeBIT. A rendezvény fő témája idén a környezetvédelem és az informatika volt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Húsz százalékkal kevesebb kiállító jelent meg idén a hannoveri informatikai és számítástechnikai kiállításon, mint egy évvel korábban és nagy feltűnést keltő bejelentéseket sem tettek a rendezvényen részt vevő cégek. Az eseményt Angela Merkel, német kancellár és Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója nyitotta meg. A kormányzó arra bíztatta az informatikai cégeket, hogy szálljanak szembe a válsággal és elmondta, hogy a vesztesek nyafognak a győztesek pedig előre mennek. Merkel egy ötszáz millió eurós mentő csomagot jelentett be IT cégek számára. (Tavaly pedig még büszkék voltak különleges notebookjaikra, az egyre zöldebb megoldásokra, Steve Balmer Microsoft-főnök pedig forradalmat vízionált.)

A rendezvényen bemutatták az ASUS Eee Keyboard-ot, ami egy Commodore 64-hez hasonló billentyűzet-számítógép, ami a háztartásokban már megtalálható monitorokat, illetve frissebb tévéket használhatja megjelenítőként, hisz rendelkezik VGA- és HDMI-csatlakozókkal is. Az innovatívnak nevezett termékek közül az egyik legérdekesebb, egy olyan AA akkumulátor volt, melyet USB-porton keresztül lehet tölteni. A kiállítás magyar szereplői többek közt egy digitális Rubik - kockával jelentkeztek idén. A legnagyobb médiafigyelmet azonban, azzal sikerült elérnie a vásárnak, hogy az egykori Terminátor robotokkal ismerkedett az egyik pavilonban - adta hírül a HWSW.hu informatikai magazin.

Véleményvezér

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo