Ilyen a válság: hazamennek Amerikából a külföldiek

Szakértők szerint százezer, az Egyesült Államokban vezető pozícióban alkalmazott kínai és indiai szakember térhet vissza hazájába az elkövetkező öt év során, mert jobb feltételekkel tudnak munkát találni a fejlődő országokban, mint Amerikában.

Az amerikai kormány a banksegítő csomag feltételéül szabta, hogy a pénzintézetek nehezítsék meg a magasan képzett külföldiek alkalmazását a szektorban. Mivel jelenleg az amerikai bankok éppen elbocsátják az alkalmazottaikat és nem keresnek új munkaerőt, a szabályok változásának nincs túl nagy jelentősége, szakértők szerint azonban rossz üzenetet közvetíthet azok felé az egyetemet végzett bevándorlók felé, akik az Egyesült Államokban próbálnak meg boldogulni.

"Nem azon kellene izgulni, hogy az okos külföldiek az országba jönnek és elveszik a munkákat, hanem azon, hogy hazamennek"- nyilatkozta a New York Time-nak Vivek Wadhwa a Duke Egyetem professzora és Kauffman Alapítvány alapítója. A szervezet ma nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, hogy míg az elmúlt húsz év alatt ötvenezer bevándorló tért vissza Indiába vagy Kínába az Egyesült Államokból, ez elkövetkező öt év alatt akár kétszer ennyien is elhagyhatják az országot.

Az alapítvány munkatársai 1200 korábban legalább egy évet Amerikában dolgozó egyetemet végzett bevándorlót kérdeztek hazatérésének okairól. A felmérésben részt vevő kínaiak és indiaiak több mint nyolcvan százaléka a honvágy mellett szakmai okokból döntött a visszatérés mellett és többségük úgy látja, hogy nagyobb igény van a szaktudására hazájában, mint az Egyesült Államokban. Wadhwa szerint Amerikának Szingapúrhoz és Ausztráliához hasonlóan ösztönöznie kellene a magasan képzett munkaerő letelepedését, ahelyett, hogy megnehezítené, mert a gazdasági érdekei ezt diktálják.

Azoknak a technológiai cégeknek a negyedét, melyek 1995 és 2005 között alakultak Amerikában külföldiek vezették, a Szilikon-völgy induló vállalkozásainak pedig több mint a felét hozták létre

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo