Az elemzői csoport számításai szerint a tizenhat tagállamból álló eurózóna gazdasága összesen 1,4 százalékkal csökken 2009-ben, amelyet 2010-ben szerény mértékű, 0,3 százalékos növekedés követ majd. Ezzel szemben a német gazdaság 2009-ben várhatóan 2,2; míg 2010-ben 0,2 százalékkal fog zsugorodni. (Meglepő módon február közepéig nagy elbocsátásokról nem érkezett hír...)
A gazdasági válság következtében jelentősen csökkent az export, meggyengült a hazai fogyasztás, bizonytalanná váltak a befektetések, a vállalatok pedig visszafogják a termelést, és munkaerőt bocsátanak el.
Mivel Németország jelentős külföldi befektetőnek számít, és gazdaságának jelentős része függ a nemzetközi kereskedelemtől, így másoknak is komoly nehézségekkel kell szembenézniük - figyelmeztetnek az elemzők.
Az eurózóna története során először került recesszióba, amelynek következtében néhány tagállam, köztük Németország a második világháború óta nem tapasztalt válsággal szembesülnek. A német export 7,3 százalékkal csökkent 2008 utolsó negyedében, míg a gazdaság összkibocsátása 2,1 százalékkal volt kevesebb az előző negyedévhez képest, ami 1987 óta a legnagyobb mértékű visszaesésnek számít a német statisztikai hivatal közlése szerint. (Ez a fő exportpiacunknak számító Németország gzdasági visszaesési a magyar cégeknek és így Magyarországnak elég rossz.)
Az előrejelzés szerint az eurózóna többi tagállamában a kormányzati gazdaságélénkítő csomagok, valamint az Európai Központi Bank szigorú kamatcsökkentésének köszönhetően gazdasági fellendülés következhet be 2009 végén.
A németeknek jövőre sem lesz jobb
Az Európai Gazdasági Tanácsadó Csoport előrejelzése szerint 2010-ben az eurózóna országai közül egyedül a német gazdaság zsugorodása folytatódik, míg az euróövezet többi gazdasága növekedésnek indul. Németországot különösen a befektetői környezet bizonytalansága és az export visszaesése érinti kedvezőtlenül.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.