Turizmus cikkek


Hajléktalan idegenvezetők mutatják meg Bécs árnyékos oldalát

Hajléktalan idegenvezetők mutatják meg Bécs árnyékos oldalát 

Hajléktalanok vezetnek városnéző túrákat osztrák nagyvárosokban. Az ötlet nem új, csak azt törvényessé és eladhatóvá tették. A turisták beláthatnak a bécsi Operaház rejtett zugaiba is, ahova rossz időben a hajléktalanok behúzódhatnak – írja a turizmus.com.
Már nemcsak nyaralni járunk a Balatonra

Már nemcsak nyaralni járunk a Balatonra 

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséből kiderült, hogy már nem csak nyáron népszerű a Balaton: minden ötödik válaszadó télen is szívesen látogat ide. Sokan évente többször is elmennek a Balatonhoz, igaz, már csak egy-két napra.
Két és félszeres forgalom várható a hosszú hétvégén

Két és félszeres forgalom várható a hosszú hétvégén 

Több mint két és félszeresére nő a szállásadók forgalma az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Átlagosan 46 650 forintot fizetnek a vendégek foglalásonként a Szallas.hu elemzése szerint. Úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Szeged és Gyula a legkeresettebbek.
Megálljt parancsolna a külföldi befektetőknek és az ökoturistáknak Izland

Megálljt parancsolna a külföldi befektetőknek és az ökoturistáknak Izland 

Izlandon az utóbbi években húzóágazattá vált az ökoturizmus, de a 300 ezres ország és annak érzékeny ökoszisztémája nehezen bírja a turisták rohamát. Sokan attól is félnek, hogy a külföldi, turisztikai befektetők egyszerűen kivásárolják alóluk az országot, ezért a kormány szigorításokat tervez a földvásárlások piacán.
Nyaralni mész? Ezek a városok tiltják be a műanyag eszközöket

Nyaralni mész? Ezek a városok tiltják be a műanyag eszközöket 

Egyre több világváros vezetése nem hajlandó már tolerálni a turisták és a helyi lakosok által eldobott műanyagszeméthulladékot. A helyi vállalkozásoknak, vendéglátóipari egységeknek és boltoknak szakítaniuk kell az egyszer használatos, eldobható műanyag eszközökkel.
Továbbszámlázáskor is fizetni kell a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Továbbszámlázáskor is fizetni kell a turizmusfejlesztési hozzájárulást 

Továbbszámlázott éttermi szolgáltatás után is kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni, figyelmeztet a Saldo adótanácsadó. A hozzájárulás mértéke 4%, alapja a továbbszámlázott szolgáltatás áfa nélküli ellenértéke.
Nyaraláskor már alapszükséglet a wi-fi

Nyaraláskor már alapszükséglet a wi-fi 

Szálloda vagy apartman? Város vagy vízpart? Autó vagy repülő? A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, a magyar internetezők utazási szokásait vizsgáló kutatásából az is kiderült, hogy tisztaság mellett kényelmes, nagy ágyra és wi-fire vágynak az utazók.
Többet költünk, de okosabban nyaralunk

Többet költünk, de okosabban nyaralunk 

2017-ben többet költöttünk nyaralásra és több időt is töltöttünk kikapcsolódással, mint egy évvel korábban. Az Intrum legújabb Európai Fogyasztói Fizetési jelentéséből megállapítható, hogy a magyarok figyelnek arra, hogy ne hitelből vagy kölcsönkért pénzből menjenek vakációra.
Gyorsan növekszik a belföldi turizmus

Gyorsan növekszik a belföldi turizmus 

13 százalék feletti volt a növekedés a belföldi turizmusban a második negyedévben a Szallas.hu elemzése szerint. Budapest, Siófok és Eger voltak a legnépszerűbb úticélok.
Turistában nincs hiány

Turistában nincs hiány 

Egyértelmű sikerrel zárta az idei év első öt hónapját a turizmus, folyamatosan érezhető az erősödés, különösen belföldön. A Balatonnál a sokszor változékony időjárás ellenére is kétszámjegyű idén a növekedés, a tó és környéke egyre inkább négy évszakos úti céllá válik.

Ezek a legjobb turisztikai szolgáltatók Magyarországon 

Az idén már nyolcadik alkalommal díjazták a legjobb magyarországi üzleti turisztikai szolgáltatókat, a Business Traveller Hungary magazin közönségszavazásán 9 kategóriában hirdettek nyerteseket csütörtökön Budapesten.

Ezen a portálon már ne rendeljen repülőjegyet 

Csődöt jelentett a legnagyobb görög online repülőjegy-foglaló portál, a Tripsta/airticket, amely magyar nyelvű foglalási oldalt is működtetett. Az iroda likviditási problémák miatt húzta le a rolót.

Egyre kevesebb forintot váltanak a turisták 

A Magyarországon elköltött teljes összeg több mint felét már bankkártyával fizették az ide látogatók, írja a Mastercard.

Turistabusz-káosz a Hősök terén 

A Műcsarnok melletti autóbusz-parkoló váratlan lezárása miatti kaotikus közlekedési helyzet kezd kialakulni a fővárosban. Naponta 200-250 turistabusz kénytelen ugyanis a Hősök tere és a Kerepesi út között keringeni, ami sokszorosára növeli a dugókat, a károsanyag-kibocsátást és a szálló port a levegőben.

Idén Siófok lett a Marketing Fővárosa 

2018. május 30-án került sor a negyedik Országos Városmarketing Díj pályázat díjátadójára, melynek a Márkamonitor Márkaépítés konferenciájának a Magyar Marketing Szövetséggel közös szervezésű Város-és Turizmusmarketing szekciója adott otthont.

Idénymunkánál nagyobb a munkáltató játéktere 

Itt a turistaszezon, a munkaerő meg hiánycikk. Az utazásszervezés, idegenvezetés, szálloda szektorban is egyre több dolgozót alkalmaznak egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszony keretében. A Mt. a munkaidő, pihenőidő beosztására vonatkozóan az általános szabályoktól több ponton eltérést enged, nagyobb rugalmasságot biztosítva a munkáltatónak.

Június 12-ig lehet pályázni Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatot hirdet Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására, a pályázatokat június 12-ig lehet benyújtani - közölte az MTÜ a honlapján.

Közvetlen buszjárattal elérhető a Balaton 

A napokban indultak azok a közvetlen buszjáratok, amelyek több balatoni várost kötnek össze Németországgal és Csehországgal is. 

Az Airbnb ellenére kilőtt a fővárosi hotelpiac 

Az egyre erősödő turizmusnak köszönhetően a közép-kelet európai hotelpiac gyors növekedésen ment keresztül az elmúlt 3 évben. A régión belül Budapest hotelpiaca kivételes növekedést produkált, megelőzve ezzel a régió kulcsszereplőit, derül ki a Colliers International legújabb szállodapiaci tanulmányából.

Új szabályozás védi a becsődölő utazási irodák utasait 

Egy új biztosításfajta garanciát ad a külföldön rekedt turisták hazautaztatására, ha az utazásszervező fizetésképtelenné válik, ez azonban nem helyettesíti a hagyományos utasbiztosítást.

Nézd meg Budapest új imázsfilmjét 

A Spice of Europe szlogennel és Budapest megújult turisztikai márkájával indítja el nemzetközi kampányát a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Budapest fókuszú kampány a fővárost és annak kincseit mutatja be a világ számos országában. A hirdetések online, print és televíziós felületeken jelennek meg, május 15-e és június 30-a között.

Egy hónapos haladék a városnéző buszoknak 

Nem tárgyalnak a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről és a több kerületet érintő új parkolási fizetőövezetek kialakításáról szóló előterjesztésekről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ezekről várhatóan májusban lesz döntés.

Hogyan lett Budapest belvárosa az ingatlanbefektetők Mekkája? 

Budapest turisztikai és ingatlanbefektetési szempontból továbbra is az egyik legjobb választás Európa szinten. A szárnyaló ingatlanárak tekintetében az előrejelzés szerint, továbbra is növekvő tendenciára számíthatunk. De hogyan lett Budapest belvárosa nemzetközi ingatlanbefektetési célpont?

Idén jubilál a Virágos Magyarország 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága immár 25. alkalommal indítja útjára hazánk egyik legnépszerűbb mozgalmát, amelyre május 31-ig nevezhetnek a települések. Ebben az évben több újítással is készülnek a szervezők. Az MTÜ a verseny 25. évfordulója alkalmából egy „Jubileumi díjat” is odaítél majd.

Jövőre minden szálláshely adatai befutnak a Turisztikai Ügynökséghez 

A tervek szerint 2019 januárjában indul a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ tesztüzemben, a felhőalapú szolgáltatást nyújtó informatikai rendszerre statisztikai adataikat tölthetik majd fel a szálláshely-szolgáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

2021-ben indul a világ első űrszállodája 

800 ezer dollárba kerül majd egy éjszaka a houstoni Orion Span által tervezett űrállomáson, amelyet 2021-ben állítanának Föld körüli pályára.

Minden tizedik ember a turizmusból él 

A világ által megtermelt össztermék (GDP) 10,4 százaléka származott tavaly a turizmusból, és az idegenforgalom biztosította minden tizedik munkavállaló megélhetését – derült ki az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) kutatásából, amelyet a Biztosítási Szemle tett közzé.

Felfedezte az ügyfélt a balatoni hajózás 

Erősíti az ügyfélkapcsolatokat és javítja a szolgáltatást a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). Ezt ígérte a társaság vezetése a szezonnyitó balatoni hajózáson.

23 milliárd forint falusi turizmusra 

Többek között a falusi turizmus fejlesztését szolgálja az a mintegy 23 milliárd forint támogatás, amelyet a Miniszterelnökség első körben megítélt a Vidékfejlesztési Program nem mezőgazdasági tevékenységek támogatására meghirdetett pályázata keretében.

Húsvétra újra felpörög a forgalom 

Pörög a belföldi turizmus: ötszörös forgalmat hoz a nyuszi a szálláshelyeknek. Az apartmanok és a vendégházak mellett a négycsillagos hotelek ajánlatai a legvonzóbbak.

Már a téli Balaton is vonzza a turistákat 

A tavalyi rekordév után januárban sem lassult a magyar turizmus növekedése, a szállodákban a belföldi vendégéjszakák száma emelkedett a legdinamikusabban – így értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokat.

Tokaj: túl a furminton 

Tokaj hazánk egyik legkedveltebb borvidéke. Bár a 2000-es évekig Tokaj neve egyet jelentett az édes borokkal, a hegyaljai borászok bebizonyították, hogy száraz boraik is méltók a fogyasztók figyelmére. A nemzetközi szinten is ismert és elismert tokaji aszúk mellett a különleges terroirt visszatükröző, elsősorban furmintból és hárslevelűből készült tételek hazánkban és határainkon túl is egyre keresettebbek.

Desztinációs szemlélet kell a fejlesztésekben 

Újabb kiemelt turisztikai régiók kijelölésére kerülhet sor – árulta el a Piac & Profitnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A szakember arra számít, hogy ebben az évben is folytatódik a fellendülés az ágazatban, és ideje, hogy a fellendülésből a vidék is nagyobb mértékben részesüljön.

Sorra jönnek a hosszú hétvégék: de kellemetlen meglepetés is lehet a vége 

Az idei esztendő a hosszú hétvégékről szól: egyre többen vághatnak neki a néhány napos utazásoknak, legközelebb például a március 15-i 4 napos ünnep kínál erre lehetőséget. Akik külföldre készülnek – akár síelni, akár más módon kikapcsolódni –, jó, ha az esetleges kellemetlen meglepetésekre is felkészülnek, és kötnek utasbiztosítást.

A turisták mindent szeretnek, ami kütyü és könnyíti az életüket 

A technológia folyamatos előrehaladása kihat a turisztikai iparágra is, különösen az ügyfelekkel való interakciókra. Az új műszaki megoldások segíthetnek a cégeknek hatékonyabban működni, valamint még jobban megfelelni az ügyfelek elvárásainak – derül ki a vezető adatelemző cég, a GlobalData felméréséből, amelyet a turizmus.com tett közzé.

Milyen külkeresek vagyunk? 

Hogyan teljesítenek a magyar cégek az exportpiacokon, milyen segítségre számíthatnak a magyar kkv-k – erről beszélgettünk Oláh Zsanettel, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatójával, a Piac & Profit most megjelent számában. De az export mellett a turizmus is szárnyakat kapott, ennek okait és az ágazat lehetőségeit Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője tárta elénk.

Guller Zoltán: Desztinációs szemlélet kell a fejlesztésekben 

Újabb kiemelt turisztikai régiók kijelölésére kerülhet sor – árulta el a Piac & Profitnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A szakember arra számít, hogy ebben az évben is folytatódik a fellendülés az ágazatban, és ideje, hogy a fellendülésből a vidék is nagyobb mértékben részesüljön.

A fiatalok is szívesen mennek termálba 

A magyarok szerint Hajdúszoboszló, Hévíz és Bükfürdő a legnépszerűbb belföldi termálvizes fürdőhelyek – derül ki egy országos kutatásból. Az eredmények alapján a hazai fürdőzés helyszínei széles körben ismertek, és a vendégéjszakák növekvő száma is alátámasztja, hogy fürdővárosaink a belföldi turizmus kiemelt célpontjai.

Ráhajtanak: jön a luxus-Airbnb 

Új szolgáltatást indít az Airbnb, amely a jövőben kiterjesztené tevékenységét a szállodaiparra és lehetőséget lát az erősödésre a luxusutazások terén. A cél, hogy egymilliárd vendégjészakát regisztráljanak évente 2028-ra.

Ennyi turista még nem járt Magyarországon 

Sosem tapasztalt léptékű fejlesztések zajlanak évről-évre és az idén is jelentős beruházások várhatók a turizmusban – hangoztatta sajtótájékoztatóján Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 2017-ben minden idők legjobb turisztikai évét könyvelhettük el – mondta. 

Az időjárás kegyes a síelőkhöz, az árak már kevésbé 

Hazánkban körülbelül félmillió az aktív síelők száma. Jellemzően gyermekes családok és fiatalok szeretik ezt a téli kikapcsolódást. Rövid körképben foglaljuk össze, milyen pénzügyi kihívásokat jelent egy–egy ilyen utazás, milyen pénzügyi döntéseket kell meghoznia a síelni vágyóknak. A gyerekek számára is fontos információ, hogy a téli utazás milyen költségekkel jár, milyen pénzügyi előkészületeket és tervezést igényel a családtól.

Sokat dobna a turizmuson a repülőtéri vasút 

A tavalyi sikerek után idén is kedvező évre számítanak az utazási irodák. 2017-ben átlagosan több mint 5 százalékkal növelték forgalmukat, egyharmaduk 10 százalék feletti bővülést ért el – hangzott el a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) szakmai rendezvényén.

Mustármagolajtól lesz zöldebb a légiközlekedés és a mezőgazdálkodás 

Az etiópiai mustárból bioüzemanyagot lehet készíteni, s emellett segít abban is, hogy ne erodálódjon a termőföld. A Qantas már használja a mustármag-alapú üzemanyagot egyik transzkontinentális járatán.

Budapest is bekerült a legnépszerűbb téli úti célok közé 

Olaszországba, Máltára és a Kanári-szigetekre utaznak legszívesebben tél végén a közép-európai turisták. A Wizz Tours a magyar, a lengyel és a román utazók tél végi utazási szokásait hasonlította össze a foglalási adatok alapján.

Budapest átlépte az álomhatárt 

Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakaszámot. Az immár negyedik éve 6% feletti ütemben bővülő vendégéjszakák száma országosan csaknem elérte a 30 milliót (29,5 millió éjszaka).

Mire ügyeljünk az utasbiztosításoknál? 

Utasbiztosítás nélkül istenkísértés a külföldi nyaralás, fontos azonban, hogy azzal is tisztában legyünk, mire érdemes figyelni az utasbiztosítás megkötésekor, illetve hogy, mi a teendő baj esetén.

Indulnak a turisztikai fejlesztések 

Megkezdődik a tavaly nevesített öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben az első nagyprojektek megvalósítása, és további olyan új, kiemelt turisztikai térségek jöhetnek létre, amelyekben az MTÜ jelentős fejlesztési potenciált lát

Egyre jobb az utazási kedv az EU-ban 

Az Európai Unió tagországainak szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma 2017-ben tovább nőtt, meghaladta a 3,2 milliárdot, ami 5,1 százalékos emelkedés 2016-hoz képest - közölte az Eurostat szerdán.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Adózás

Nem csak bírság jöhet, de a telephelyről is viheti a NAV a kocsikat

Nem csak bírság jöhet, de a telephelyről is viheti a NAV a kocsikat 

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

Jogi kisokos

Tele az ország kátyúval – ki fizeti a javítást?

Tele az ország kátyúval – ki fizeti a javítást? 

Az elmúlt napok időjárás-változásának hatására hirtelen megugrott az országban található kátyúk száma.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.

Gazdaság

Brutális tempóban viszik a lakáshiteleket

Brutális tempóban viszik a lakáshiteleket 

A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a december.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo