Ráhajtanak: jön a luxus-Airbnb

Új szolgáltatást indít az Airbnb, amely a jövőben kiterjesztené tevékenységét a szállodaiparra és lehetőséget lát az erősödésre a luxusutazások terén. A cél, hogy egymilliárd vendégjészakát regisztráljanak évente 2028-ra.

Mertek nagyot álmodni, megcélozta az egymilliárdos álomhatárt az Airbnb, igaz 2028-ra. Ennyi vendégéjszakát közvetítene ki az aplikációján keresztül a cég – jelentette be Brian Chesky, az Airbnb ügyvezetője és társalapítója San Francisco-ban.

Az első lépés, hogy már nem csak az olcsó szállások piacán, hanem a luxusturisták között is népszerűvé tennék az alkalmazást. Ezért néhány hónapon belül elindul a „Beyond by Airbnb” szolgáltatás, amelyen keresztül luxusapartmanokat és penthouse lakásokat lehet rövid távú kiadásra kínálni.

Kép:airbnb

Ezenkívül a kínálatban az idei évtől megjelenhetnek azok a kis panziók, hotelek is, amelyek egyetlen nagy szállodalánchoz sem tartoznak. Ez óriási előrelépés, hiszen az Airbnb eddig a hotelekkel szembeni alternatívaként építette ki szolgáltatását, amely elsősorban magánlakások rövid távú kiadására alapult. Igaz ez a lehetőség eddig is fennállt, de a hotelek ajánlatai eddig elvesztek a magánlakások hirdetéseinek tömegében, az idei évtől pedig elkülönítve jelennek meg.

Az új lehetőség nagyszámú turistát csatornázhat be azokba a kis szálláshelyekre, amelyek eddig nem, vagy csak elvétve esetleg utazási irodákon, vagy keresőoldalakon keresztül juttathatták el ajánlataikat a külföldi piacokra.

A legfurább ötlet is bejöhet
Ha valahol, akkor az Airbnb szállások között tallózva érezhetjük azt, hogy kicsit megőrült a világ, hiszen ki fizetne akár egy fillért is egy fadobozért, vagy egy amerikai teherautósofőr hátsó udvaráért? Pedig erre is van kereslet. Ha a szállásadónak jó az üzleti érzéke, gyakorlatilag bármit kiadhat.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo