Egyre jobb az utazási kedv az EU-ban

Az Európai Unió tagországainak szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma 2017-ben tovább nőtt, meghaladta a 3,2 milliárdot, ami 5,1 százalékos emelkedés 2016-hoz képest - közölte az Eurostat szerdán.

A másik tagországból érkező turistaforgalom 6,9 százalékkal nőtt, a belföldi turizmus pedig 3,5 százalékkal emelkedett.

Az unió statisztikai hivatalának szerdán közzétett adatai szerint az uniós szálláshelyek kihasználtsága 2009-óta, a pénzügyi válságot követően folyamatosan javul.

Kép: Pixabay

Az előzetes adatokat összesítő táblázat szerint - amely magában foglalja a szabadidős és az üzleti célú utazásokat, valamint a belföldi turizmust és a külföldi turisták látogatását is - a legtöbb, 471 millió vendégéjszakát Spanyolországban töltötték el, ami 3,6 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Második helyen Franciaország áll, ahol 431 millió éjszakát töltöttek el a turisták tavaly, 6,6 százalékkal többet, mint 2016-ban, majd Németország következik, ahol 2,7 százalékkal mintegy 400 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma. Hozzátették, a külföldi turisták elszállásolása terén is Spanyolország vezet, ahol 19 százalékos emelkedést, mintegy 307 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek.

A beszámoló szerint az összes eltöltött vendégéjszaka száma alapján a legnagyobb mértékű, 12 százalékos növekedést Litvániában rögzítették. Szlovéniában 11,3, Horvátországban 10,6, Portugáliában 8, Csehországban 7,7, Cipruson pedig 7,7 százalékos növekedést jegyeztek fel.

Az unió tagországai közül egyedül Luxemburgban csökkentek a vendégéjszakák mutatói, a nagyhercegségben az előző évhez képest tavaly egy százalékkal kevesebbet, mintegy 28 ezer vendégéjszakát töltöttek el - közölte az uniós statisztikai hivatal.

Budapest vonzóbb, mint valaha
A kereskedelmi szálláshelyek teljesítményének további jelentős javulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közzétett novemberi adatai. 2017 novemberéig a turisták annyi éjszakát töltöttek el Magyarországon, mint 2016-ban egész évben. Az év tizenegyedik hónapjában 6,5 százalékkal nőtt a vendégforgalom az előző év azonos időszakához képest, a kereskedelmi szálláshelyek pedig közel 15 százalékkal magasabb szállásdíjbevételt realizálhattak. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint a kiváló eredményekhez hozzájárul, hogy Magyarország biztonságos ország, emiatt is rendkívül népszerű úti cél. Az elmúlt évek jelentős állami és önkormányzati beruházásainak köszönhetően Magyarország és Budapest vonzóbb, mint valaha.
 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo