Áttört egy gátat a Tisza Párt

A Fidesz egyik legnagyobb innovációja volt az elmúlt 15 évben, hogy sikerült elriasztania a politikától a potens ellenfeleket. A karaktergyilkosságokat, a lejáratásokat, az emberek megalázását, fenyegetését olyan tökélyre fejlesztették, hogy az óellenzéki pártok jelöltjeinek esélye rendszerint a futottak még kategóriáját sem érte el.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A rendszerváltás után a jelöltek között nagy számban voltak még iskolaigazgatók, főorvosok, jogászok, vállalatvezetők, tehát olyan közismert emberek, akik eséllyel pályáztak a közéleti posztokra. 2010 óta azonban lasszóval sem sikerült fognia az ellenzéknek potens jelölteket, miután a fideszes lejárató kampányok aljassága gyakorlatilag nem ismert határokat. Volt olyan körzet, ahová ezer kilométerről kellett az ellenzéknek jelöltet vinnie, mert a térségben egyszerűen nem találtak senkit, aki vállalta volna a politikai hercehurcát és képes lett volna két épkézláb mondatot elmondani a nyilvánosság előtt. A lejárató kampányok csúcstartója valószínűleg Juhász Péter, aki egyetlen bírósági eljárásban (volt több) 104 hazug cikk miatt nyert pert 13 kormánylap ellen. A fidesz pitbulljai a politikus gyermekeit sem kímélték a hazugságcunami közepette, összesen 416 rendbeli jogsértést követtek el a kiskorúak sérelmére a kormánylapok.

 Az országot valójában a fortélyos félelem igazgatta. A potens jelöltek vagy elhagyták az országot, vagy teljes politikai apátiába süllyedtek, tűrtek és hallgattak. E területen a Fidesz a saját maga által írt és kétharmados többségükkel elfogadott Alaptörvényt is semmibe vette.

Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

A Tisza Pártnak most forradalmi áttörést sikerült elérnie azzal, hogy mind a 106 körzetben tudott potens jelöltet találni, sőt nem is egyet, hanem hármat. Ráadásul a jelöltek még azt is vállalták, hogy megmérkőznek egymással is, tehát nem egy előre beígért pozíció várta őket. A Fidesz rémülete most Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója körül csúcsosodott ki, pedig ő semmi mást nem csinált, mint azt, amit a Fidesz Alaptörvénye legalábbis elvileg számára biztosít.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo