Pszichológia cikkek


Munkafüggő, vagy csak szeret dolgozni?

Munkafüggő, vagy csak szeret dolgozni? 

Az amerikai televíziózás sztárpszichológusa, dr. Phil szerint egy nagyon egyszerű teszt alapján megállapítható, kinél függőség a munkaszeretet, és kinél nem.
10 értékesítésgyilkos szokás

10 értékesítésgyilkos szokás 

Ha nem pörög az üzlet, hajlamosak vagyunk mindent okolni a vevőktől a gazdaság állapotán át az időjárásig. Pedig sokszor magunk vagyunk a saját legnagyobb ellenségünk. Jobb szembenézni vele, hogy le tudjunk számolni az értékesítés gyilkos szokásokkal.
Van az az ügyfél, akit el kell felejteni

Van az az ügyfél, akit el kell felejteni 

Egy-egy ügyfél megszerzéséért a vállalkozók szinte mindenre képesek. Pedig olykor jobb lenne figyelni az intő jelekre és még időben belátni: van olyan vásárló, akit jobb, ha elengedünk.
8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi

8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi 

A cégek számára mindig komoly sokk egy-egy jó munkavállaló elvesztése, főleg, ha teljesen váratlanul éri a döntés a szervezetet. Vannak azonban jelek, ami alapján gyanakodni kezdhetünk.
Hitelesség, bizalom – ezek nélkül nem lesz jó vezető

Hitelesség, bizalom – ezek nélkül nem lesz jó vezető 

Számos tulajdonság van, ami naggyá és példaképpé tesz egy vezetőt. Ezekből minél többet tesz magáévá egy valaki, annál nagyobb az esélye, hogy sikerre viszi elképzeléseit.
Ezek a szokások akadályozzák, hogy meggazdagodjunk

Ezek a szokások akadályozzák, hogy meggazdagodjunk 

Mi a vagyonos ember ellentéte? Az, akit szokásai akadályoznak abban, hogy változtasson a helyzetén. A rossz beidegződések naponta vetik vissza az embert az anyagi függetlenség felé vezető úton – véli Thomas C. Corley, aki öt éven át tanulmányozta a gazdagok életútját és vállalkozásaik történetét.
Ezekkel a tulajdonságokkal válhatunk jó vezetővé

Ezekkel a tulajdonságokkal válhatunk jó vezetővé 

Sokféle képesség és erény kell ahhoz, hogy valaki jó vezetővé tudjon válni, magával tudja ragadni az embereket és jó döntéseket is tudjon hozni. Mutatunk párat, amire mindenképpen szükség van.
Mit tegyünk, ha párunk nem akarja, hogy vállalkozzunk?

Mit tegyünk, ha párunk nem akarja, hogy vállalkozzunk? 

Gyakori, hogy egy házastárs vagy élettárs hezitál vagy egyenesen ellenzi a vállalkozás gondolatát, a párjuk viszont nagyon akarná. Hogyan lehet kompromisszumot kötni?
Na ezt ne mondjuk, ha kirúgnak

Na ezt ne mondjuk, ha kirúgnak 

Megesik, hogy főnök és beosztottja konfliktusos helyzetben válnak el egymástól. De érdemes lakatot tenni a szánkra, mielőtt olyasmit vágnánk a másik fejéhez, amit később megbánnánk.
8 jel, hogy nem vagyunk népszerűek a munkahelyünkön

8 jel, hogy nem vagyunk népszerűek a munkahelyünkön 

Mindig fontos tudni, hogy kiben bízhatunk a munkahelyünkön. Akik pikkelnek ránk, keresztbe tesznek ahol csak tudnak, visszaélhetnek az infókkal, amiket adtunk nekik. Sok árulkodó jele van annak, hogy valaki utál-e minket.

9 sikerlecke J. K. Rowlingtól 

A világ leggazdagabb írója, a Harry Potter-kötetek szerzője, J. K. Rowling valóban megküzdött a sikerért. Bukásról, álmodozásról és mások hibáztatásáról is megvan a véleménye.

Tanácsok a húzós munkahelyi szituk kezeléséhez 

A szomszéd asztalnál valaki házi disznótorost ebédel? Vagy túl erős a parfümje a kollégának? Esetleg sokat akadékoskodik? Netalán túlságosan intim viszonyba kerültünk? Mindenre van megoldás.

Ezért dolgoznak a gazdagok is 

Sokan azt gondolnánk, amint meggazdagszik valaki, soha többé nem akar dolgozni. Valójában viszont a többség akkor sem tud visszavonulni, ha nem a megélhetésért kell mindennap felkelnie. Aki megtehetné, hogy nem csinál semmit, előbb-utóbb az is újra dolgozni vágyik.

Így kezeljük a kényes szitukat a munkahelyen 

Számos kínos szituációba futhatunk bele a munkahelyünkön, amit valahogy kezelni kell. Mást mond a két főnök? Többet tudtunk meg valakiről, mint ami kényelmes? Kivételezik a főnök valakivel? Íme néhány tanács, mit tegyünk.

Alkudni tudni kell: 10 pszicho trükk üzleti tárgyalásokra 

A pszichológia tudománya pontos módszereket kínál arra, hogyan tarthatjuk magunknál a kontrollt egy tárgyaláson, és alakíthatjuk úgy a szerződési feltételeket, hogy azok kedvezőek legyenek számunkra.

7 dolog, ami a legjobb alkalmazottat is kikészíti 

A motiválatlan munkaerő rosszul végzi a feladatait, hibákat követ el, az első adandó alkalommal lelép. Mégis sokan teszik ilyenné a dolgozóikat, követnek el alaphibákat, amivel súlyos károkat okoznak. Mit rontunk el?

7 jó tanács ahhoz, hogy előléptessenek 

A világjobbító célkitűzéseiről és világklasszis közéleti szereplők, sőt politikai ellenségek egy asztalhoz ültetéséről híres Világgazdasági Fórum karriertippeket ad. Hát ezt is megéltük... 7 jó tanács Davosból a céges ranglétrán felfelé való lépegetéshez.

Túl elfoglalt, hogy szünetet tartson? Ugyan már! 

Az emberek nagy része úgy gondolja, nincs ideje arra, hogy egy perc szünetet is adjon magának. „Túl elfoglalt vagyok, hogy szünetet tartsak”, „nem érek rá ilyesmire” – sokszor mondjuk, és valószínűleg még többször halljuk. Tudományos bizonyíték van rá, hogy ezzel rontjuk a hatékonyságunkat. Egy kávét valaki?

A beszédtempótól függ, sikerül-e meggyőznünk másokat 

Pszichológusok szerint ha meg akarunk győzni valakit az igazunkról, nemcsak az számít, hogy milyen szavakat használunk, de az is, hogy milyen gyorsan beszélünk. Sőt az sem mindegy, hogy valami mellett vagy ellen érvelünk, mindkettőnél más sebesség ajánlott.

Feldmár András: „Ha a szeretet vírus nem lesz járványszerű, kihalunk” 

A világ legnagyobb problémája a hanyagság, vagyis az, hogy nem arra figyelünk, ami fontos. Feldmár András, a Feldmár Intézet alapítója, pszichoterapeuta szerint az engedelmesség jelentheti fajunk végét.

Tovább él, akinek sok barátja van a Facebookon 

A Facebook megváltoztatta az életünket, ez nem kétséges. Most egy váratlan pozitív eredményt is felfedeztek a tudósok: meghosszabbíthatja az életünket, ha barátainkkal érintkezünk a világhálón.

Feldmár András: gyakorolni kell a szeretetet 

Napjainkban az erőszak, az agresszivitás, a populizmus, a gyűlöletkeltés egyszerre erősödött fel a tolerancia, az együttműködés, az egyéni autonómia és a társas együttélés igényével. Hogyan hat ránk a rettegés? Kiért vagyunk felelősek? Feldmár Andrással beszélgettünk, aki következő előadását november 16-án a Fenntarthatósági Csúcson tartja.

Ezért nem éri meg maximalistának lenni 

A maximalizmus pozitív tulajdonságnak tűnik, főleg a munkahelyen. Egy ponton túl viszont nem csak boldogtalanná, de hatékonytalanná is teszi az embert. Hogyan fékezzük meg a bennünk élő perfekcionistát, és kerüljük el a késedelmes teljesítéseket?

Jeleket látunk... a siker 8 jelét 

Gyakran kapcsoljuk a siker fogalmát a karrierhez vagy a pénzügyekhez, ám ez annál sokkal több. Hogy számunkra mi, azt magunk határozzuk meg, de van néhány jel, hogy jó úton járunk a majdani siker felé. Ha pedig még nem igazak ránk az alábbiak, máris elkezdhetünk dolgozni e készségek fejlesztésén.

Szexről is könnyebben beszélünk, mint pénzről 

Szülői mintáktól is függ, mennyire spórolunk vagy költekezünk. Tudattalanul is belénk ivódik őseink "pénzügyi viselkedése", amit vagy követünk vagy éppen elrettentő példának tekintünk. Mégis sok családban szinte tabu a pénzügyi téma. Pedig célszerű a következő generációt tudatosan nevelni a pénzzel való felelősségteljes bánásmódra.

A legnagyobb kihívás nem elhinni, hogy nem vagyunk képesek rá 

Az egyik legnagyobb kihívás annyira hinni magunkban, hogy ez akkor se rendüljön meg, ha mások azt mondják, nem vagyunk képesek valamire. A magabiztosság mellett tervezés és ha kell, segítségkérés a női siker alapja gyakorló vezetők szerint.

Mondatok, amiket soha ne ejtsünk ki a munkahelyünkön 

Ha nem figyelünk oda, olyan dolgok is kiszaladhatnak a szánkon, amelyeket később nagyon megbánunk. A munkahelyen egyes teljesen ártalmatlannak tűnő mondatokkal is mély verembe áshatjuk magunkat.

Ezekkel a szövegekkel égetjük magunkat a melóban 

Ismerjük a régi mondást: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Egy kis ízelítő azokból a fordulatokból, amikkel sokkal jobban járunk, ha elfelejtjük őket a munkahelyen.

10 jel, hogy tényleg kibírhatatlan a főnök 

Sokan és sokszor panaszkodnak a főnökükre, az ember ezért sokszor már nem is veszi komolyan az ilyesmit. Az alábbi dolgok azonban azt mutatják, hogy a főnökkel valami tényleg nagyon nincs rendben...

A leglököttebb állásinterjú kérdések a legnagyobbaktól 

Ha arra kérik a jelentkezőt, hogy mondja el, mik a szakmai erényei és hiányosságai, arra valami otthon begyakorolt klisével fog felelni. Neves vállalkozóknak vannak trükkös kérdései, amik kihozzák a lényeget. És némelyik meglehetősen vicces.

Kevesebbet bírunk, mint egy aranyhal 

A 2001-ben mért 15 másodpercről mára 8,25-re csökkent az erőlködés nélküli koncentrálóképesség átlaga, mert megállás nélkül új tartalmak felé fordulunk és figyelmünk hamar ellankad. A fiatalok inkább megválnának az ízlelés képességétől, minthogy megfosszák őket a telójuktól.

Ön a legokosabb ember, akit ismer? Nagyágyúk kedvenc interjúkérdései 

Az okos üzletemberek tudják, hogy ha megkérdezik az álláskeresőt arról, mik a legnagyobb szakmai erősségei és hiányosságai, a válasz nem mindig lesz őszinte. Mert ez az, amit a leginkább begyakorolnak otthon a jelöltek. Körmönfontabb, kevésbé hagyományos kérdésekkel kell kipuhatolni a lényeget.

Jó vezetőnek születni kell? 

A General Electric legendás főnöke, a 80 éves Jack Welch öt alapvető vezetői képességet azonosított és szerinte ebből csak kettő sajátítható el tanulással. Ön kitalálná melyek azok, amikkel születni kell?

5 dolog, amitől totál amatőrnek látszunk 

Nem elég profinak lenni, annak is kell látszani! A szakmai fejlődés és tudás egy dolog, de rossz szokásokkal még akkor is totál amatőrnek nézhetünk ki, ha egyébként a szakma csúcsán vagyunk.

Már hivatalos: gyerekkel és nővel könnyebb eladni 

A fényképek sok szempontból forgatták fel teljes mértékben az életünket, de természetesen a marketingben is főszerepet kapnak! Segítünk, hogyan használjuk a képeket úgy, hogy megsokszorozzuk a hatásukat!

Az igazán kreatív emberek 9 legjellemzőbb tulajdonsága 

Bár a kreativitás elvileg vonzó tulajdonság, a kreatív embereket gyakran különcnek, furcsa figurának könyvelik el. Ez annyiban nem alaptalan, hogy sokszor néhány dologban valóban mások, mint az áltag emberek. Ha megértjük őket, megismerjük legjellemzőbb tulajdonságaikat, nem csak hatékonyabban dolgozhatunk velük, de tanulhatunk is tőlük.

Így segítik az érzelmek az eladást 

Sokáig egyetértés volt abban, hogy az érzelmeknek nincs helye az üzleti életben. Úgy tekintettek rájuk, mint időpocsékoló és terméketlen feleslegességre. Mára a dolgok megváltoztak. Az inspiráló érzelmek manapság már elengedhetetlen, ám érzékeny részei a vállalkozók üzleti repertoárjának. Olyan szociális készségek, amelyekre szükség van.

Ezek a tévhitek hátráltathatnak abban, hogy gazdaggá váljunk 

A tévhitek és az ezekből kialakuló hibás beidegződések, megszokások, viselkedési habitusok gyakran nagy szerepet játszanak abban, hogyan bánunk a pénzzel, a munka és üzleti lehetőségekkel. Néhány jó tanács ahhoz, hogyan bánjunk a pénzünkkel és az időnkkel, hogy gyorsabban növelhessünk vagyonunk.

Így lettek dúsgazdagok a híres üzletemberek 

Csak mázlijuk volt, jó helyen voltak, jó helyen, netán a tehetségük és a kitartásuk is hozzásegítette őket, hogy sikersztorikká váljanak. Vagy még ennél is többről volna szó? Akik gazdagok, úgy vélik, másmilyen a pénzhez való hozzáállásuk, mint a többségé. Nem miután megszerezték, hanem mielőtt szert tettek volna rá. Belenéztünk a gazdagok fejébe.

Tudni kell időben hátralépni! 

Úgynevezett jól menő vállalkozó, 40-es, 50-es éveit tapossa, cége befutott, ahogy mondani szokták, mindene megvan, szép család, otthon, nyaraló, kocsik, és egyszer csak megkeseredett lesz, esetleg mindent felrúg, végül megbetegszik. Jól ismerik e tüneteket a szakemberek. A jelenséget életközép-krízisnek nevezik.

Nem megy a munka? Íme pár tipp, amivel hatékonyabb lesz 

Nemcsak a cég marketingjét és eladásait lehet meglódítani a growth hackinggel, hanem az egyéni munkateljesítményt is. Egyre bővülő szakirodalma van a life hack-trükköknek, mutatunk most mi is néhányat!

A megtrükközött elme 

Manapság minden marketinges és cégvezető a behaviorista közgazdaságra bukik. Mert ez a szakterület magyarázza meg, hogy a nem racionális ember miért hoz sokszor idétlen vásárlási és pénzügyi döntéseket.

Amikor a falra mászunk, hiába helyeselnek 

A szavak sokszor sokkal többet jelentenek annál, mint amit elsőre gondolunk. Bizonyos frázisok pedig kifejezetten a passzív-agresszív kommunikáció jellemzői. Jobban tesszük, ha hanyagoljuk ezeket, hisz sehova nem vezetnek.

Így pörgeti meg az eladást a pszichológia 

Az értékesítés felpörgetéséhez a legkülönbözőbb trükköket kell bevetni, a kiváló termék sajnos önmagában a legtöbbször kevés. Kihasználhatjuk a pszichológia eredményeit is!

Vigyázat, összeesküvés! 

Nem az összeesküvés-elméletekről szól Robert Brotherton könyve, hanem az azokban hívők gondolkodásáról és pszichéjéről: hogyan döntik el, mi nevetséges, mi hihető. Úgy tűnik, meglepően széles körben űzött intellektuális hobbi hinni a teóriákban.

Hogyan kezeljük az ellenséges munkatársakat? 

Benyalnak, hazudnak, pletykálnak, hátba szúrnak. Íme a jelek arról, kiknél legyünk résen és néhány tipp arra, hogyan kezeljük őket, ha velük kell dolgoznunk.

Egy cég éppúgy kiéghet, mint az ember 

Nemcsak az embereknek van vitalitása, hanem a cégeknek is, hiszen emberek csoportjából áll. Az emberi kiégésből következik a szervezeti kiégés. A színészből vezetői coach-csá avanzsált Borbély László szerint nemzetközi szinten a kiégés a legnagyobb probléma a cégek életében és ez képezi a szervezetfejlesztés legnagyobb akadályát.

Most megtudhatja, jól fekteti-e be a pénzét 

A behaviorista közgazdaságtan tudósai sokat foglalkoztak azokkal a beidegződésekkel és hiedelmekkel, amelyek tudatosan vagy tudat alatt befolyásolják befektetési döntéseinket. Íme a szennyes lista arról, milyen tévhitek alapján döntünk rosszul.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo