"Hagyd abba, amit csinálsz, és gyere ide, látnod kell ezt a vicces videót"
A YouTube kimeríthetetlen tárháza a vicces videóknak és egészen észrevétlenül tudunk akár órákat is elfecsérelni velük. Persze, elvileg nem a munkaidő a megfelelő, hogy ilyeneket nézzünk, de tény, hogy néha mindenkinek kell egy kis lazítás. Ez bele is fér, de azért nagy hiba azt gondolni, hogy a lazítás perceiben mást is megzavarhatunk. Mindenkinek megvan a maga dolga, amibe éppen akkor nagyon el lehet merülve, amikor mi a vicces videót tartjuk a világ legfontosabb dolgának. Időzítsük a csevegést az ebédszünetekre és ne zargassuk a munkatársainkat meló közben. Mert, ha nem így teszünk, mindenki azt fogja gondolni, egész nap mást sem csináltunk, mint cicás videókon szórakoztunk. Akkor is, ha tényleg csak annak az egyetlen egynek nem bírtunk ellenállni.
"Akkor felmondok"
Azzal fenyegetőzni, hogy bizonyos körülmények beállta esetén felmondunk, nem valami profi dolog. Persze, lehet ilyen ügy, de az igazán komoly dolog és nem afféle üres vagdalkozás. Ha ugyanis úgy dolgozunk a cégnél, hogy bármikor kiléphetünk, akkor nem a megoldás, hanem a probléma része vagyunk, hiszen nem lehet velünk hosszú távon számolni és nyilván a velünk szembeni bizalom is mélyre zuhan.
Aki hirtelen lelép, az viszi magával a szaktudását, amit a cégnél szerzett meg, a szakmai titkokat, a vállalkozás működéséről szóló bennfentes infókat is, s ennek a lehetőségét semelyik főnök sem szereti. Ezért valójában még akkor is érdemes titokban tartani, hogy le akarunk lépni, ha komolyan gondoljuk.
Ha valamilyen konkrét problémánk van, akkor viszont sokkal tisztább és eredményesebb megoldás azt higgadtan és átgondoltan az illetékes tudtára adni fenyegetőzés helyett.
"Szeretnék a HR-essel beszélni erről"
Ha át akarunk nyúlni a közvetlen felettesünk feje felett, és az ő főnökével vagy a HR-essel megvitatni egy kérdést, mert nem értünk egyet a döntésével, már el is vesztettük a jóindulatát, mivel a tekintélyét megkérdőjelező, sőt megtámadó munkaerőnek fog minket látni. Ha mégis le akarunk csekkolni valamit a személyzetissel -ami a legutolsó lehetőség legyen, ne váljon rutinná-, akkor se harangozzuk be azt fenyegetésként.
Ha jogilag megalapozott panaszunk is van a munkáltatónkkal szemben, akkor se fenyegetőzzünk. Ha perre megyünk, legyen a kereset kézhez kapása az a pillanat, amikor értesülnek a szándékainkról. Vagy érdemes az ügyvédünket összeereszteni egy hivatalos tárgyalásra a cég ügyvédjével (ahol jegyzőkönyv vagy memo is készül, amit a felek aláírnak), mielőtt perre kerül a sor.
"Kuss" vagy "Maradj csendben"
A munkahelyen nem éppen ildomos bárkibe belefojtani a szót. Az egyenrangú vita alapvető eleme, hogy végighallgatjuk a másikat. Ha azonban bármilyen okból mégis meg akarjuk szakítani, akkor is biztos, hogy az ilyen indulatos megszólalás nem való a munkahelyre. Persze, a legjobb lenne, ha soha nem használnánk hasonló durva szavakat, de ha mégis előfordul, akkor is kizárt, hogy a munkahelyen történjen!
Még akkor is így van ez, ha mondjuk főnökként nem kellene azonnali kirúgástól tartani az ilyen stílus miatt. A többség a főnök gorombaságát sem tolerálja, és legalábbis csendben ellenünk fordul és ha nem is nyíltan lázad, ott tesz majd keresztbe nekünk, ahol csak tud. És -valljuk be- jó okkal. Az eredmény, hogy csupa ellenséggel kellene együttműködni.
Az udvariasság elengedhetetlen ahhoz, hogy megnyerjük magunknak az embereket, hogy a magunk oldalára állítsuk őket. Senki sem boldogul egyes-egyedül egy olyan alapvetően együttműködésre épülő közegben, mint ami a munkahely.
"Bocs, elfelejtkeztem az emailedről" vagy "elfelejtettelek visszahívni"
Az egy dolog, hogy nem válaszoltuk meg a megkeresést, de ha bevalljuk, hogy egyszerűen elfelejtettük a dolgot, azzal azt üzenjük, hogy nem érdekel a szakmai közlendőjük, kérdésük, problémájuk - vagyis sokkal fontosabbnak gondoljuk a saját ügyeinket az övéknél. Nem jó üzenet.
A pletykálkodás időnként hasznos, mert így lehet csak olyan infókhoz hozzájutni a cég működéséről, vezetős pozíciókban lévő embereiről, jövőjéről, ami hivatalosabb szituációkban képtelenség. De a magánéleti szennyesben kutakodás alantas dolog. És az sem tesz jót az előmenetelünknek, ha mi válunk az iroda fő pletykafészkévé. Lehet, hogy egy rövid ideig olyan, mint ha ettől a középpontban lennénk, de hamarosan azon kaphatjuk magunkat, hogy senki nem akar elárulni nekünk semmit, attól tartva, hogy azt visszahallja másoktól.
"Hülye vagyok"
Persze, olykor kicsúszik valami önostorozás az ember száján, de jobb, ha a munkahelyen nem hangoztatunk magunkra nézve negatív dolgokat. Hiszen ha mi magunk hülyének, bénának tartjuk magunkat, el fogják hinni nekünk mások is. Ha magunkat nem vesszük komolyan, miért tenne így más? A túlzott nagyképűség persze nem ajánlott, de jó, ha az önbizalomhiányunkat a főbejáratnál hagyjuk.
"De mindig így szoktuk csinálni"
Ez az a mondat, amit ha valaki mástól hallunk, azonnal feláll a hátunkon a szőr. Ugye? Igen, eddig valahogy volt, mostantól pedig nem úgy kell. Ha valaki agyatlanul, kizárólag rutinból dolgozik, az nagy hiba. Változnak a feladatok, a céges partnerekhez fűződő viszonyok, nem mindent kell úgy csinálni, mint tegnap. Ha túl sokat takarózunk ezzel a mondattal, akkor a főnök azt fogja gondolni, hogy vagy túl merevek, vagy egyszerűen lusták vagyunk. Vagy mindkettő.
"Mi hasznom van nekem ebből?"
Ennyi erővel a homlokunkra is írhatnánk, hogy önzők vagyunk és csak a saját javunk izgat. Ez pedig egy munkahelyen - ahol a cél a közösségért, a közös célért való munka - biztos, hogy nem a legjobb üzenet. Néha ki kell segíteni másokat. Hogy aztán ők is segítsenek, amikor mi szorulunk rá infóra, tanácsra, szívességre. Sehol nem szeretik azokat, akik nem tudnak csapatjátékosként működni. Ráadásul az is bebizonyosodott már, hogy a bőséges csere, vagyis az, ha többet adunk, mint amit várnak, végső soron nekünk is megéri.
"Képtelen vagyok vele dolgozni"
Ha valakivel nem vagyunk hajlandóak együttműködni, az is a csapatjátékosi képességek hiányáról tanúskodik. Egy profi képes felülemelkedni a személyes nézeteltéréseken, a habitusbeli különbségeken és csak a feladatra koncentrálva szóba állni azzal is, akit legfeljebb a háta közepére kíván. Legfeljebb nem vele megyünk ebédelni.
"Veletek mindig csak a gond van"
Egy kalap alá venni egy teamet, csapatot nemcsak felszínes dolog, de nélkülözi a tiszteletet annak minden tagja iránt, hiszen lehetnek olyanok köztük, akik minden tőlük telhetőt megtesznek és nem felelősek az előállt bajokért. Az általánosítás egyébként sem szerencsés semmilyen kommunikációban, ítélkezésben.
