1. Már a bölcsőben elkezdődik
Nem a bölcsődében. A bölcsőben. A szülők önkéntelenül is mintákat örökítenek át a gyerekeikre -már egészen kicsi korban- arról, hogy hogyan kell vagy nem kell bánni a pénzzel. A szülők praktikus tanácsokat is adnak arról, mit érdemes venni, mit nem, s ezzel a pénz értékére nevelnek. Amikor egy apa azt mondja: "Fiam, sose vegyél extra garanciát, csak le akarják húzni rólad a pénzt". Az ilyesmi beépül az ember gondolkodásába és felnőttkorában ott hallja majd a fejében.
Nem feltétlenül vagyunk ezzel tisztában, de -pszichológusok vallják, hogy- szinte minden vásárlásunkat a szülői jóváhagyás -vagy helytelenítés- szűrőjén nézzük. Vajon apánk-anyánk úgy gondolná, érdemes megvennünk ezt vagy azt a terméket? Vagy vállalkozóként egy-egy ügylettel jó üzletre tettünk szert? Ugyanakkor ez a pavlovi reflex káros is tud lenni, mert megakadályozza az embert abban, hogy kifejlessze önálló értékítéletét, gondolkodását, s ezt pénzügyei, vásárlásai terén is érvényesítse.
A szülők felé irányuló megfelelési vágy más területen is jelentkezik. A legtöbb szülő a középosztálybeli rizikófilozófiát örökítette át csemetéire: ne vállalj túl nagy kockázatokat a pénzeddel. Játssz biztonságosan. Holott az élet néha kínál üzleti, befektetési lehetőségeket, vagy a fejünkből kipattanhatnak olyan vállalkozói, innovációs ötletek, melyek bizony nagyfokú kockázatvállalást igényelnek, hogy belevágjunk a megvalósításukba. Nem érdemes mindig biztosra menni. Időnként vállalni kell a nagy kockázatokat, mert ebben van a haladás, az előrelépés, a fejlődés. De célszerű mérlegelni józanul, objektíven a pro és kontra érveket.
(fotók: freeimages.com)
2. A diploma nem minden
Amerikában az átlagember 22 évesen fejezi be felsőfokú tanulmányait, s a diploma megszerzéséhez szükséges tandíjat, illetve diákhitelt havi 300 dolláros törlesztéssel a következő 20 évig nyögi. Tehát 42 éves koráig. (Ha minden jól megy és nincsenek időszakok az életében, amikor munkanélküli.) Mire letudják a diákhitelt és felszabadul ez a pénz a családi kasszában, rendszerint olyan nagy az igényük arra, hogy extravagáns dolgokkal kényeztessék magukat, hogy agyatlanul költik el a pénzfelesleget. Hülyeségekre, amikből később semmi hasznuk nincsen sem nekik, sem családjuknak.
Negyvenes éveik közepére persze elérkeznek abba a bizonyos kapuzárási pánik időszakába, amikor felismerik, hogy az élet nem csak a pénzről szól, hanem magasabb -vagy ha tetszik mélyebb- értékekről. Akár arra is rájöhetnek, hogy rossz szakmát választottak, a melójuk nem elégíti ki őket, s azért kötöttek ki az adott szakon az egyetemen/főiskolán, mert: a, a szülők elvárták, hogy erre a pályára lépjenek, b, jól kereső szakmának tűnt. Ilyenkor jön a kiégés, elidegenedés, idegösszeomlás, ami sokaknál még inkább destruktív viselkedéshez vezet. Egyesekből viszont konstruktív akaratot hoz ki a krízis. Megreformálják életüket, új irányokba indulnak el, olyan szakmai képesítést szereznek, ami közel áll a szívükhöz.
3. Hagyj fel a "majd egyszer" mentalitással
Sokan sosem kezdenek bele azokba a dolgokba, aminek a megvalósításában igazán benne lennek a szívük és lelkük. A "majd egyszer" mentalitás a ludas ebben. Meg kell ragadni a lehetőséget. Sokan elmondták már, közhely is: minden nap éljünk úgy, mintha ez lenne az utolsó nap az életünkben. Valóban, mindenki rohan, s nagy a nyomás, hogy a legégetőbb munkafeladatokat és magánéleti kötelezettségeket tudjuk le előbb, de ha mindig úgy tekintünk a dédelgetett terveinkre, mint amire nincs időnk, akkor sosem jutunk oda jutni, hogy valóra váltsuk őket. Ezzel tulajdonképpen érzelmileg elszigeteljük magunkat az igazi céljaink elől, s bezárjuk magunkat egy olyan mókuskerékbe, amiben egyre kevésbé érezzük otthon magunkat.
A szerzésnél is ugyanez érvényes. Ha meg akarunk venni mondjuk egy házat vagy autót, de még nem áll rendelkezésünkre az ehhez szükséges pénz, szuggeráljuk azt, hogy megérdemeljük azt a házat. Készek vagyunk rá, hogy megkaparintsuk. És tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy anyagilag megengedhessük a megvételét. E mentális hozzáállás nélkül azok az üzleti és szakmai lehetőségek sem igen fognak az utunkba akadni (vagyis nem fogjuk bevonzani őket), melyek révén szert tehetnék a szükséges pénzösszegre. Sokan azzal takaróznak, hogy megvárják, míg egyes kötelezettségek, terhek kimennek az életükből (lediplomázik a gyerek, elköltözik otthonról, lejár az autótörlesztés, a lakáshitel, stb.), s csak akkor lépnek az új célok felé.
4. A gazdagság elhatározás dolga
Minden üzleti guru leírta már, hogy a vagyonosság elhatározás kérdése. Ami persze nehezen hihető duma. Főleg azoknak, akik rezsicsekkektől rezsicsekkekig araszolva mennek végig az életen. De az tény, hogy senki nem döntheti el helyettünk, hogy vagyonos, tehetős emberek akarunk lenni. Az emberek többsége igazából sosem hozza meg ezt a döntést. Legfeljebb a dolog negatív oldalát éli át: panaszkodik, hogy neki nincs pénze, X-nek, Y-nak meg van. Ennél az elhatározásnál fontos, hogy lássuk, mit akarunk elérni. Milyen életstílust, milyen eszközöket imaginálunk bele a jövőnkbe.
Ugyanakkor a materializmusnak megvannak a maga határai - ahogy azt a fent említett kapuzárási pánik is mutatja. Jobban járunk, ha nem csak arra koncentrálunk, mit akarunk birtokolni, hanem hogy mit akarunk elérni ezzel. Például megváltoztatni egy iparágat. Piacra dobni egy terméket, amiben hiszünk. Vagy bizonyos mennyiségű szabadidőt, bizonyos mértékű -esetleg totális- szabadságot "vásárolni" magunknak a vagyonunkkal, hogy aztán sose legyünk senkinek lekötelezve, vagy ne kelljen sosem elhallgatnunk a véleményünket, mindig kimondhassuk, amit gondolunk.
5. Kerüld a rosszul gondolkodókat
A gondolatok és hitek olyanok, mint a vírus. Egyik elméről a másikra terjednek. Sokan rossz hiedelmekkel rendelkeznek a pénzről. Figyeljük csak meg a közkeletű szófordulatokat. Az emberek "piszkos anyagiakról" beszélnek. A vallásos emberek is szeretik lenézni az anyagi javakat. A gazdag embereket is gyanúk veszik körül. Biztos simliskedéssel, csalással szerezték a vagyonukat. Minden gazdag ember szükségszerűen csaló. Sőt rosszindulatú, kizsigerelő, manipulatív egyéniség.
Hol van az megírva, hogy a pénz egyértelműen korrumpálja az embert? (Igaz, sokszor torzítja a személyiséget, de vannak pozitív ellenpéldák.) Ki mondja, hogy a vagyonosság nem válik a társdalom, a közjó javára? Sok milliomos jótékony célokra adakozik, olyan kezdeményezéseket, programokat indít, melyek segítik a hátrányos helyzetűeket. A pénz ideális esetben eszköz, nem cél. Segít abban, hogy önmagaddá válj, hogy kifejezhesd önmagad, terhek nélkül. (Egy üzletembert persze a cége piaci jelenléte is köti, nem mondhatja mindig minden helyzetben azt, amit akar, a politikai korrektség határain belül kell maradnia). A pénz segíthet abban, hogy igazi életcélodnak és filozófiádnak szenteld magad.
Szakértők szerint a gazdag emberek nemcsak azért keresik más gazdagok társaságát, mert elitisták. Hanem mert a hasonló gondolkodású emberek egymást erősítik: mindkét fél érti, hogy a vagyon eszköz, amivel számos jó dolgot lehet tenni, és a gazdagság nem elítélendő dolog.
(A Entrepreneur cikkének továbbgondolása)
