Munkaerőpiac cikkek


Nyolc alaphiba, amit a motivációs levélben elkövethetünk!

Nyolc alaphiba, amit a motivációs levélben elkövethetünk! 

Az álláshirdetések sokak számára kellemetlen kísérőeleme a motivációs levél megírása, de ez a pályázat szerves részét képezi, ezért érdemes jól megírni. Megmutatjuk azt a nyolc legnagyobb hibát, amit ebben elkövethet egy pályázó!
Öt mondat, amit kerüljünk az önéletrajzban!

Öt mondat, amit kerüljünk az önéletrajzban! 

Öt mondat, amit feltétlenül ki kell hagyni az önéletrajzokból és később a személyes állásinterjúkon is. Elkoptatott közhelyek és lerágott csontnak számító töltelékszavak, amik miatt egy szempillantás alatt hullhat ki a rostán az önéletrajz.
Ne számítsunk nyugati bérekre

Ne számítsunk nyugati bérekre 

Nem csoda, hogy több százezren inkább a külföldi munkavállalást választották, hiszen a hazai béreknél akár négyszer többet is lehet keresni. A gazdasági válság óta nem csökkent a különbség és nem is várható drasztikus változás.
Szívesen dolgozna köntösben a magyar

Szívesen dolgozna köntösben a magyar 

A munkaadók nagy része nem mert eddig távmunkában gondolkozni, aki mégis megtette, jó tapasztalatokról számol be, miközben munkavállalói oldalról egyre nagyobb az igény az irodán kívüli munkavégzésre.
Népvándorlás a megélhetésért

Népvándorlás a megélhetésért 

Hetente emberek százai vándorolnak az ország egyik feléből a másikba, hogy állásuk legyen. Az ok egyszerű: míg keleten egyre kevesebb a munka, nyugaton fellendült az ipar, aminek munkaerőre van szüksége.
A cégnek és a dolgozónak is jó a kölcsönzés

A cégnek és a dolgozónak is jó a kölcsönzés 

Immár több mint 120 ezer munkavállaló kóstolt bele a kölcsönzötti létbe, a szakemberek pedig idén is jelentős bővülésre számítanak. Az atipikus foglalkoztatási forma elsősorban a fizikai munkakörökre jellemző.
Diákmunka: ezerszeres túljelentkezés a neten

Diákmunka: ezerszeres túljelentkezés a neten 

A diákmunka iránt az igény meglepően magas, a szezonmunkákat kínáló munkáltatók azonban még más alternatívákat keresnek az internet helyett. A diákmunkák esetében minden egyes meghirdetett pozícióra több mint 1100 keresés jutott eddig.
Ne becsüljük le az idősebbeket!

Ne becsüljük le az idősebbeket! 

Nincs menekvés a tény elől: a korábbi nyugdíjkorhatárokhoz viszonyítva mind többen és többen fogunk hosszabb időn keresztül dolgozni. Az idősebb korosztályt képviselő munkavállalók taníthatnak nekünk egy-két dolgot a munka világáról – ha hajlandóak vagyunk odafigyelni rájuk, sokat profitálhat karrierünk.
Hogyan találhatunk igazi fejvadászt?

Hogyan találhatunk igazi fejvadászt? 

Személyzeti tanácsadók, toborzóirodák, fejvadászok, munkaerő-közvetítők, munkaerő-kölcsönzők. Rengeteg hasonló profilú cég, széleskörű tevékenységi körrel. Nem csoda, ha van némi zavar a fogalmak között, sőt nem egyszerű kiválasztani, kivel érdemes együttműködnünk.
7 ok, amiért nincs cégnév az álláshirdetésekben

7 ok, amiért nincs cégnév az álláshirdetésekben 

Az álláskeresők egyik legnagyobb bosszúsága, hogy sok álláshirdetésben nincs feltüntetve, mely cég is keres új munkavállalót. A munkaadók vagy semmitmondó email címek vagy munkaerő-közvetítők mögé bújnak.

Már nem csak a közmunkásból van több 

A gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok "húzzák" a foglalkoztatási adatokat. Elsősorban az iparban nőtt a foglalkoztatottak száma, ezzel szemben a mezőgazdasági alkalmazottak száma csökkent.

Így dolgozunk jövőre: már hosszú hétvégével indul az év 

Bőven kárpótolja a munkavállalókat a jövő év az idei hétvégékre eső hosszú hétvégékért. Három munkanap áthelyezés is lesz, így már az év is egy négynapos hétvégével indul, amiből három is lesz 2015-ben az NGM tervezete szerint.

Így fest, aki külföldre menne dolgozni 

Körvonalazódott a külföldre vágyó munkás képe: a legtöbben nők, nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel (74.16%), egyedülállók, és a legtöbben Budapestről mennének világgá.

Ha kevesebb a munkanélküli, miért keresnek többen állást? 

Nemcsak a hirdető cégek és a feladott álláshirdetések, hanem a regisztrált álláskeresők száma is nőtt a tavaly júniusi adatokhoz képest. Szerencsére nemcsak a munkavállalók egyre aktívabbak: az álláskeresők harmadával több pozíció közül válogathatnak.

Mindenki zsebbe fizet – így éri meg 

A rezsióradíj önmagában nem tesz rendet a biztonsági cégek piacán, mivel mindenki a zsebbe fizetésben érdekelt. Csak a megrendelőre kiterjesztett felelősség segíthet a szektor fehérítésében.

Ziccert hagy ki, aki nem dolgozik nyáron 

A szabadságolások és a szabadtéri rendezvények időszaka nemcsak a kikapcsolódás lehetőségét, hanem a nyári munkavállalás esélyét is nyújtja. Szakértők szerint a jól megválasztott és elvégzett nyári munka sokat lendít a későbbi elhelyezkedési esélyeken.

Nyelvtudás nélkül dolgoznánk külföldön 

A munkaképes korú magyar lakosság nagyjából ötöde tervez egy-két éven belül hosszabb-rövidebb időtartamú külföldi munkavállalást. Kevesebb szó esik viszont arról, hogy ezeknek az embereknek mekkora része rendelkezik az ehhez szükséges képességekkel, mekkora esélyük van ténylegesen munkát találni.

Elfogytak a fizikai munkát vállalók 

Mostanra már látszik a túlképzés „eredménye” a munkaerőpiacon: a gyári munkások válogathatnának az állások között, míg egy ügyfélszolgálatos pozícióra sokszoros a túljelentkezés.

Ne a fogyatékosságért, hanem a teljesítményért fizessenek! 

A lakóhely már önmagában eldönti a fogyatékkal élők elhelyezkedésének esélyeit, a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő támogatások pedig egyszerre orientálnak és félrevezetnek.

Egyre többen váltanak szakmunkára 

Az elmúlt időszakban megemelkedett a fizikai igényű szakmunkát tanulók tömege. A hegesztő, a villanyszerelő és a cukrász szakma a jó kereseti lehetőség és az önálló időbeosztás miatt vonzzák a fiatalokat.

Idő kell, hogy megtaláljuk az igazit! 

A megfelelő szakembert megtalálni nem egyszerű és sokszor nem is gyors feladat. Szakértőnk hat szempontot sorol fel, amelyek segítségével Ön is megtalálhatja a megfelelő embert a kényes feladatra.

Legalább a leépítéseknek vége van 

A munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, 6 százaléka számol elbocsátásokkal, 74 százalékuk pedig nem tervez változtatást a dolgozók létszámában a harmadik negyedévben egy friss felmérés szerint.

Alkalmaznák a cégek, ha lenne kit 

A növekedési kilátások javulásának köszönhetően egyre több vállalat tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk amiatt aggódik, hogy nem fognak a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező jelentkezőket találni.

Jó munkáért többet utazik a magyar 

A magyarok átlagosan 37 percet utaznak a munkahelyükre, de egy jó állásért ennél többet is elfogadhatónak tartanának. A kiegyensúlyozott életvitelre inkább a sok túlóra és az esti vagy hétvégi munkavégzés jelent veszélyt.

Ne a legjobbat keressük, hanem a legalkalmasabbat 

Miért kerülnek a céghez oda nem illő, a munkakör ellátására, a szervezetbe való beilleszkedésre kevésbé alkalmas, vagy motiválatlan emberek? A hiba nem csak a munkavállalóban lehet – hívja fel a figyelmet a HR Portál.

Hova mehet dolgozni a magyar? 

Dubajban a világ egyik vezető légitársasága személyzetének az ápolására, Angliában pedig ruházati világmárkák cégeihez toboroznak Magyarországról munkavállalókat. Németország is várja a szakembereket.

Bérből és lehetőségből kevesebb jut a nőknek 

Habár a magyar nők több mint fele úgy érzi, hogy sosem került a neme miatt hátrányba, több mint egyharmaduk már szenvedett a diszkriminációtól. A hazai munkaerőpiacon aktív nők harmada tapasztalt már negatív megkülönböztetést.

Négy dolog, ami miatt hátrányba kerülhetünk 

Pörgethetnék a szolgáltatóközpontok a hazai GDP-t, de a kiváló adottságok kiaknázását a gazdaságpolitikának is támogatnia kellene. Hazánk jelenleg jó helyzetben van a régióban, de hamar elvesztheti előnyét.

Kapós a könyvelő és az adótanácsadó 

Továbbra is a mérlegképes könyvelő a legnépszerűbb OKJ képzés, de a tb-ügyintéző és az adótanácsadó is kapós. A nagy népszerűség oka, hogy a munkaerőpiacon keresettek és a legjobban megfizetettek közé tartoznak ezek a szakmák.

Már nem csak mérnököket keresnek: egyre több az álláshirdetés 

Folytatódott a 2013-ban tapasztalt növekedés az online álláshirdetések piacán: az első negyedévben 40 százalékkal több pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly ilyenkor. A legtöbben az eladó, a raktáros, és a területi képviselő állásokat keresik.

Bónusz, céges autó, fizetés: mindenhol hátrányban a nők 

Emelkedett a nők száma a munkaerő-piacon az utóbbi egy évben, de ezzel párhuzamosan a két nem közötti fizetési különbségek is nőttek, a férfiak még mindig többet keresnek és több juttatást, bónuszt is kapnak, céges autóra pedig kétszer akkora az esélyük, mint a nőknek.

Itt a lista! Ezeknél a cégeknél dolgoznánk a legszívesebben! 

Az Audi a legvonzóbb cég Magyarországon, és egyben a Randstad Award hazai nyertese a világ legnagyobb független munkáltatói márka felmérése alapján. A munkahely kiválasztásakor elsődleges szempontként a bér és a juttatások szerepelnek, megelőzve a foglalkoztatás biztonságát.

Büfésnek és vasalóárusnak nem kell szakképesítés 

Az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek, a számítógépek és szoftverek, a számítógép-alkatrészek, valamint a telekommunikációs cikkek szakképesítés nélkül is árusíthatók, továbbá a kávézó, eszpresszó és büfé felszolgálóinak sem lesz szükségük szakképesítésre - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete kedden jelent meg a kormány honlapján.

Sok munkakörhöz már „csak” az angol kevés 

Két idegen nyelv ismeretének az igénye, a kis nyelvek dinamikus növekedése, a nyelvtudás munkahelyi használatával kapcsolatos ellentmondásos tapasztalatok és a munkahelyi nyelvtanulás terjedése - ezek a legfontosabb tanulságai egy friss kutatásnak.

Jobb helyzetben a fogyatékkal élők a munkaerőpiacon 

A felmérések szerint ma nagyjából 600 ezerre tehető a fogyatékkal élők száma az országban, a munkanélküliség azonban arányaiban nem magasabb, mint a nem fogyatékkal élők körében. A foglalkoztatottak kétharmada napi 8 órában, azaz teljes munkaidőben dolgozik.

Még ebédszünetet sem tart a magyar 

A hazai dolgozók 40 százaléka egyáltalán nem tart ebédszünetet, és csak 15 százalék eszik naponta ötször. Ezzel szemben 73 százalék kávézik rendszeresen, nem ritka, hogy napi 4 vagy több alkalommal is.

Sokba kerül ha rossz ember van, rossz helyen 

Rengeteg időt és pénz pocsékolnak el a cégek a nem megfelelő ember kiválasztásával. Egy friss felmérés szerint ez évente 130 milliárd dollárjába kerül a cégeknek, amik még 20 milliárdot pluszban kidobnak az ablakon a munkahelyek fölösleges pályáztatásával.

A nőknek jobban bejön a külföldi munka 

Jellemzően Nógrád megyéből pályázik külföldre a legtöbb nő, míg Békés megyéből inkább a férfiak mennének. A hölgyek elsősorban a brit, míg az urak inkább a német álláslehetőségeket böngészik.

Beteg gyerek mellől is dolgozni indul a magyar 

A magyar cégek többsége elvileg rugalmasan áll a szabadságok kiadásához, a gyakorlatban azonban a munkavállalók harmada gondolja úgy, hogy akkor sem maradhatna otthon, ha egy beteg családtagot kellene ápolnia. A Randstad Workmonitor adatai szerint azonban egész Európában mi teszünk legkevesebbet az egészségünk megőrzéséért.

Sok pénzt várnak el az informatikusok 

Az informatikai szakemberek bérigénye a legmagasabb, a mezőgazdasági szakmunkásoké a legalacsonyabb Magyarországon. A legnépszerűbb cégek multik, csak a Mol tudta beverekedni magát a Top 10-be.

A munkaadók és a csábítás művészete 

Egyre nehezebben találnak a vállalatok megfelelő munkaerőt, miközben a regisztrált álláskeresők száma harmadára csökkent, a bejelentett üres álláshelyek száma pedig másfélszeresére nőtt a 2014. januári statisztikák szerint.

Gépek az emberek ellen a jövő munkaerőpiacán 

Bármi is a munkája, biztos lehet benne, hogy néhány év vagy évtized múlva a munka egy részét vagy egészét algoritmusok veszik majd át. Legalábbis ez az, amit a közgazdászok jó része állít és egyes esetekben, úgy tűnik, hamarosan meg is valósul.

Fizetés: alig akartunk többet 

Az elmúlt két évben alig növekedett, több területen pedig stagnált vagy csökkent a diplomás magyarok fizetési igénye. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők által elvárt bér 2013-ban alig 2 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbihoz képest.

Külföldre menne a frissdiplomások harmada 

A fiatal diplomás munkavállalók 14 százaléka dolgozott már külföldön, egyharmaduk jelenleg is tervezi, hogy a következő 5 év során Magyarországon kívül vállal munkát.

Kreatívak, de türelmetlenek a pályakezdők 

A munkához való hozzáállás a legnagyobb gyengéje a mai fiataloknak a munkáltatók szerint. A pályakezdők kreatívak és gyorsan alkalmazkodnak, de felületesek, már egészen eltérő stílusban kommunikálnak, mint idősebb kollégáik, ez pedig néha nehezíti az együttműködést.

Nagyot robbant az online álláspiac 

2013-ban minden korábbi rekordot megdöntött az online meghirdetett állások száma. A munkáltatók leginkább fejlesztőket kerestek, de a mérnök és könyvelő állások is felkerültek a dobogóra. Legtöbben a területi képviselői, az asszisztensi és az adminisztrátori munkakörökre jelentkeztek.

Munka lenne, csak költözni kellene 

Amíg az ország egyik felében dupla annyi az álláskereső, mint az álláslehetőség, addig a másikban hiány van munkaerőből. Mégsem mozdul a lakosság, pedig átköltözni például a nyugati megyékbe nem is olyan drága. Csak tradíciója nincs.

Betonozzuk be pozíciónkat! 

Mindenki szeretne pótolhatatlan lenni a munkahelyen. Ez a cél illúzió, ugyanis mindenkit le lehet cserélni, ám értékes munkatársként jobb alkupozícióba kerülünk, leépítés esetén kis eséllyel válnak meg tőlünk. Hogyan lehet ezt elérni? Amint összeállításunkból kiderül, nem munkamániával.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák 

Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan 4,6 százalékos emelés jöhet.

Pénzszerzés

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra  

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete.

Adózás

Jön a dupla családi adókedvezmény

Jön a dupla családi adókedvezmény 

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg.

Gazdaság

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák 

Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan 4,6 százalékos emelés jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo