Óvatosabban kellene bánni a közmunkával

A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához és óvatosan kellene bánni vele, mert bérinflációhoz vezethet.

Kép: SXC

A július-szeptemberi 7,4 százalékról 7,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus-októberben, így a 15-74 éves korosztályban 319 ezer munkanélküli volt, 114 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 2,7 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus-októberben.

Deáki Péter, a Buda-Cash elemzője szerint a tovább javuló munkaerő-piaci statisztikák mindenképpen kedvezőek, de a képet valamelyest árnyalja, hogy a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a javuláshoz. A szakértő kifejtette: a 15-74 évesek foglalkoztatási rátája 55,1 százalékon maradt, ami 2,8 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál. Historikusan vizsgálva ez a mutató 2012 elején még 50 százalék alatt járt, így a foglalkoztatás emelése tekintetében a javulás igén látványos és folytatódik, főként az olyan kormányzati hatásokra, mint például a közfoglalkozatás. (Még mindig komoly gond a fiatalok munkanélkülisége, amelyen a vállalkozási hajlandóság növelése segíthetne. ám ehhez pénz kéne.)

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője elmondta: elkezdett bővülni a privát szektor munkaerő-kereslete, mivel a munkaerő-intenzív ágazatok, mint az építőipar, jelentősen növekedtek az év első felében. Emellett kiterjedt a közmunkaprogram is, már 200 ezer körül van azok száma, akik részt vesznek benne - tette hozzá. Ez is egy addicionális munkaerő-kereslet, ami mérsékli a munkanélküliségi rátát - jegyezte meg a Magyar Távirati iroda kérdésére.

Úgy vélte, hogy a munkaerőpiac a vállalkozások szempontjából feszesnek mondható. Alacsony a munkanélküliségi ráta, sok munkaerőt felszív a közmunkaprogram - akik egyébként nehezen tudnak utána elhelyezkedni -, a vállalatok pedig viszonylag dinamikusan szeretnék bővíteni a foglalkoztatást, így pedig egyre nehezebb a megfelelő embert a megfelelő helyre megtalálni - fejtette ki Balatoni András.  A szakértő szerint ha jövőre még további 50 ezerrel növelik a közfoglalkoztatottak számát, megvan a veszélye, hogy bérinflációs folyamat indulhat el. Véleménye szerint nem feltétlenül érdemes a gazdasági ciklus jelenlegi szakaszában mesterségesen fenntartani azt a jelentős munkaerő-keresletet, amit a közmunkaprogram jelent.

NÉPVÁNDORLÁS A MEGÉLHETÉSÉRT
Hetente emberek százai vándorolnak az ország egyik feléből a másikba, hogy állásuk legyen. Az ok egyszerű: míg keleten egyre kevesebb a munka,  nyugaton fellendült az ipar, aminek munkaerőre van szüksége.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo