Három szombaton is dolgozunk jövőre – pedig nem éri meg

Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelete szerint jövőre három munkanap-áthelyezés lesz.

A legtöbb helyen nincs érdemi munka – Kép: SXC

A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, csak a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére nem kell alkalmazni. (Hogy ki nyithat ki, és kinek érdemes, arról itt olvashat részletesebben!) Érdemes betartani a szabályokat, mert munkaügyi ellenőrzésre igenis hivatali munkaidőn túl is számítani lehet.

Azt is érdemes tudni, hogy még akik be is tartják a szombati munkarendet, csak minimális létszámmal üzemelnek, és érdemi munkát nem végeznek.

Mivel január elseje csütörtökre esik, és másodikán sem kell dolgozni, az év rögtön egy négynapos hosszú hétvégével indul. Rossz hír viszont, hogy a másodikát január 17-én, szombaton le kell dolgozni. Március 15-e viszont vasárnapra esik, így ez az ünnep nem jár plusz szabadnappal.

A húsvét április ötödikére és hatodikára, a pünkösd május 24–25-re esik, ezekre a hagyományosan háromnapos hétvégékre az idei tapasztalatok alapján már ősszel el lehet majd kezdeni a szállásfoglalást, mert ilyenkor csurig vannak a wellnesshotelek és a népszerűbb desztinációk szálláshelyei.

Augusztus 20-a ismét négynapos hétvége lesz: a csütörtök után ugyan a tervezet augusztus 21-ét (pénteket) is pihenőnapnak jelölte meg, amit augusztus 8-án kell ledolgozni.

Október 23-a péntekre esik, így ismét egy háromnapos hétvégének örülhetünk, viszont november elseje vasárnap lesz. A karácsonyi ünnep is négynapos hétvége lesz, mivel a tervezet december 24-ét is pihenőnapnak nyilvánítaná, amit december 12-én kell ledolgozni. Kérdés, hogy így elmaradhat a 24-ei utolsó ajándékbeszerzős, karácsonyfa-vásárlós roham.

Hétvégi munka: Európa is megosztott
Csak az EU-tagállamok felében szabályozzák külön törvények a hétvégi és munkaszüneti napokra eső munkavégzést. Az országok nagy részében extra bért kapnak érte a dolgozók, de nem ritka a plusz hétköznapi szabadnap gyakorlata sem.
 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo