Az öt legidegesítőbb álláskereső típus

Habár állást találni nem könnyű senkinek sem, azért a munkáltatók sincsenek mindig könnyű helyzetben a kiválasztásnál. Különösen azokkal az álláskeresőkkel, akiket most röviden bemutatunk.

Kép: Freestock

Ahogyan az álláskeresők szapulják a HR-eseket, úgy a személyzeti szakembereknek is megvan a véleményük némely álláskeresőről, hogy kik különösen idegesítőek. Együttműködő partnerünk, a Monster.hu öt különböző típust gyűjtött egybe. (Van aki el sem jut az állásinterjúig, mert már a motiváűciós levélben elköveti a legrosszabb hibákat.)

1. A közhelyhalmozó

Nos, ők a HR-esek és interjúztatók 8 napon túl is igen nehezen gyógyuló szakmai ártalmai. Mert a tartalom és a forma náluk nagyjából még a helyén is van az állásinterjún: "mindössze" a lényeg, a személyesség és az önazonosság hiányzik minden megnyilvánulásukból. Így aztán sikeresen valósítják meg a "12 egytucat" típusú, futószalagon gyártott állásinterjú szerepléseket.

2. A szerepjátékos

Jellemzője: a valóshoz képest mindenképp szebb, jobb vagy legalábbis más képet szeretne sugallni magáról. Viselkedése fakadhat önbizalomhiányból, de épp abból is, hogy általa vélelmezett HR-es elvárásoknak, szempontoknak akar görcsösen megfelelni vagy valóban "vaj van a fején." Így aztán rendszeres hobbiként sportot füllent az interjún, nyelvtudását szóban rögtön feltornássza a valósnál magasabb szintre, ám az interjú idegennyelvi blokkjában hamar kiderül a turpisság.

Kreatív munkaerőre vágyik? Legyen kreatív a hirdetés is!
„Az álláshirdetések piaca gyökeres megújulást igényel” – véli a munkaerő- közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó Job. Az elmúlt években mind a munkaerőpiacon, mind pedig a marketingkommunikációban lezajlott forradalom az álláshirdetésekben nem tükröződik. Többségük unalmasan megfogalmazott, sokszor szinte szó szerint ismétlődő állásleírást tartalmaz anélkül, hogy az állást kínáló cégről bármilyen részletet meg lehetne tudni.
3. A job-hopper

Ők azok a többnyire piacképes szakmákkal felvértezett, professzionális CV-vel érkező, valóban bombasztikus állásinterjús szerepléseket produkáló pályázók - akiknek igazából eszük ágában sincs hosszú távon elköteleződni egy adott cég mellett. Így jószerével a munkaszerződésük aláírásakor már kifelé tekintgetnek és az első, kedvezőbb jövedelmet kínáló állásajánlat hallatán, azonnal odébbállnak.

4. A szűkszavú

A szűkszavú álláskereső igen talányos. Habár az önéletrajza gyakran kiváló szakembert valószínűsít, egyáltalán nem kenyere a kommunikáció és az önmarketing. Így aztán harapófogóval kell belőle kihúzni a mondatokat és az interjú fél-háromnegyed órája alatt bármilyen képet alkotni róla komolyan emberpróbáló feladat.

5. A menedzser mama

Ő nem magának keres állást, hanem a kisfiának/kislányának. Nem nyugszik, buzgón tárcsázza a cégeket és tart félórás monológokat az állásexpókon a meghökkent HR-eseknek gyermeke fantasztikus képességeiről. A legmesszebbre merészkedők pedig még az állásinterjúkra is bebocsátást akarnának.

Jó tanácsok állásinterjúhoz – ezúttal a munkáltatónak
Az állásinterjú keresőszóra adott találatok döntő többségben a pályázónak adnak tanácsokat. A munkaadó felvételi interjúval kapcsolatos tevékenységére, magatartására vonatkozóan viszont kevés helyen találunk javaslatokat, módszereket, pedig ez a beszélgetés meghatározó tényező, legtöbbször a döntés előkészítésének záró eleme.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo