Munkaerőpiac cikkek


A régóta várt hír: "ne gyere többet a munkahelyre"

A régóta várt hír: "ne gyere többet a munkahelyre" 

Rugalmas munkavégzéssel a munkavállalók 70 percet megspórolhatnának, mivel nem kellene a munkahelyük és az otthonuk között ingázniuk, derült ki az Avaya legújabb felméréséből. Azok a vállalatok melyek élnek ezzel a lehetőséggel, nagyobb versenyelőnnyel rendelkeznek valamint a dolgozóik is elégedettebbek. A jelentés szerint azok a munkavállalók, akik rugalmas munkavégzésben dolgoznak, könnyebben egyensúlyba tudják hozni a munka- és magánéletet.
Hogyan szerezzünk állást?

Hogyan szerezzünk állást? 

Az önéletrajz írás olyan, mint a divat. Régen úgy kezdődött: születtem ekkor és ekkor, apám és anyám neve. Manapság már az amerikai önéletrajz a trend, a jelenből megyünk visszafelé. Lényeges, hogy korrekt legyen, de az igazi kulcs a motivációs levél. Ebből derül ki ugyanis, hogy a jelentkező miért szeretné az állást, és miért alkalmas a betöltésére. Hitelesnek és egyéninek kell az írásnak lennie, nem elég az internetről leszedett konzerv mondatokat használni, hiszen a Humánerőforrás (HR) munkatársak azonnal átlátnak a hamisságon - hangsúlyozza Lovas Zsuzsa, a Lege Artis Tanácsadó és Oktató Felnőttképzési Intézmény ügyvezetője.
"Betegszabadság? Ugyan, mi zenét hallgatunk!"

"Betegszabadság? Ugyan, mi zenét hallgatunk!" 

Egy friss kutatás szerint Nagy-Britanniában akár évente hétmillió munkaóra betegszabadságot lehetne megspórolni, ha a dolgozók zenét hallgathatnának munka közben - írja a HR Magazine.
"A munkatársak kikészültek!"

"A munkatársak kikészültek!" 

Az elbocsátások, és a további leépítésekről keringő híresztelések károsak a munkavállalók mentális egészségére. Így a gazdasági válság azokra is veszélyes, akik végül megőrizhetik munkahelyüket - írja egy friss dán felmérés alapján a Copenhagen Post.
Sokan inkább a külföldi munkanélküliséget választják

Sokan inkább a külföldi munkanélküliséget választják 

Sem a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, sem a tanácsadó cégek nem tartanak attól, hogy a nyugat-európai gyárbezárások, leépítések miatt haza tódulnának a kint dolgozó magyarok. Aki ugyanis külföldön megvetette a lábát, nagyobb eséllyel talál kint új állást, és kedvezőbbek a munkanélküliségi ellátások is, így jobban megéri maradni. Ezt mutatja az is, hogy a külföldön élő magyarok közül áprilisig körülbelül ugyanannyian igényelték az álláskeresési ellátás folyósításához szükséges E301-es nyomtatványt, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Többen érdeklődnek ugyanakkor a külföldi állások után.
Hihetetlen, de van még egymillió betöltetlen állás

Hihetetlen, de van még egymillió betöltetlen állás 

Pályaválasztás Európában címmel pedagógusok, pályaválasztási tanácsadók részére szakmai napot tartott az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. Nemzeti Europass Központja valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal EURES hálózata. A rendezvényen több mobilitást segítő szervezet osztotta meg véleményét az európai munkavállalásról és tanulásról. A többségében az Európai Bizottság által támogatott projektek számos segítséget nyújthatnak az érdeklődőknek.
Jó, ha minden harmadik szabály betartanak...

Jó, ha minden harmadik szabály betartanak... 

A kis- és középvállalkozások messze elmaradnak a nagyvállalatok mögött a munkahelyi biztonság terén az Európai Unióban, jelentette ki Jukka Takala, az Európai Unió bilbaói székhelyű Munkahelyi Egészség és Biztonság Ügynökségének (EU-OSHA) vezetője Prágában tartott sajtótájékoztatóján - írja a Prague Daily Monitor.
Pénzügyesnek válságban is könnyebb lenni

Pénzügyesnek válságban is könnyebb lenni 

Miközben a hírek létszámstopról, leépítésekről szólnak, a könyvelők, számviteli szakemberek iránt megnőtt a kereslet a piacon, és terjed a néhány hónapra szóló munkaerő kölcsönzés is. 
Ivánból Angliába: 50 roma próbál szerencsét

Ivánból Angliába: 50 roma próbál szerencsét 

Ötven iváni roma indul reményei szerint néhány héten belül Angliába fél évre, kertészetekben dolgozni - írta a szerdai Kisalföld. Ivánban a felnőtt lakosság 90 százaléka munkanélküli.
Nem igaz, a magyar nem lógós!

Nem igaz, a magyar nem lógós! 

Nem menekülnek táppénzre a dolgozók az elbocsátás elől, a "lógás" ugyanis nálunk nem jellemző, sőt a különböző ösztönző rendszerek miatt betegen is dolgoznak a magyarok - mondta el a HR Portálnak szakszervezeti tisztségviselők és HR vezetők véleménye alapján Tarsoly Imréné, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szakmai titkára.

Hogyan vehet kölcsön minket egy cég? 

A munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, tavaly ősszel elfogadott uniós irányelvet 2011. decemberig át kell ültetni a magyar munkajogi szabályozásba. A legfontosabb változások egyike lesz, hogy a kölcsönzés csak határozott időre történhet, és szigorodnak az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályok is.

Ausztria továbbra is korlátozza a munkavállalást 

Ausztria csak két év múlva kívánja teljesen megnyitni munkaerőpiacát a közép- és kelet-európai uniós országok előtt. Michael Spindelegger külügyminiszter hamarosan értesíti a Bizottságot arról az elhatározásról, amely szerint az alpesi ország 2011-ig élni kíván a korlátozás intézményi lehetőségével.

Válság: inkább csak kölcsönzik a munkaerőt 

A válság miatt nagyobb lehet a kereslet a rugalmas foglalkoztatásban alkalmazottak, így a kölcsönzött munkaerő iránt - mondta Molnár Attila, a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó Pannonjob Kft. szakmai igazgatója.

Ausztria nem kér a magyarokból (sem) 

Az osztrák kancellár szerint Ausztria az idén nem nyitja meg munkaerőpiacát az Európai Unió (EU) új tagállamainak állampolgárai előtt, s a korlátokat egészen a végső határig, 2011 április végéig fenntartja.

Nagy irodában dolgozik? Vigyázzon egészségére! 

Az egyetlen nagy térben kialakított irodák kikészítik az embereket, a dolgozók több stresszhatással találkoznak, gyakrabban náthásak és kevésbé termelékenyek - állapították meg ausztrál kutatók.

"A németek túl sokat dolgoznak" 

A berlini kormány szeptember közepén úgy döntött, hogy a 2009. január 1-jére tervezett munkaerő-piaci nyitását korábbi időpontra hozza, vagyis már ez év november 1-jével szélesebbre tárja a német foglalkoztatási piac kapuit. Cikkünkből megtudhatják, milyen változásokat jelent ez, milyen munkakörökben lehet elhelyezkedni és milyen munkajogi szabályozás van érvényben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.

Társadalom

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma 

Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte.

Infokom

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában 

Miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo