Lehull a lepel a magyarok pénztárcájáról és a gazdaság állapotáról

Fontos KSH-adatok érkeznek.

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kedden közli a KSH a fogyasztói árak októberi statisztikáit. Szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése, a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos növekedés után. Egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedtek az árak. Az élelmiszerek ára egy év alatt 1,3 százalékkal csökkent (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 4,6 százalékkal), a szolgáltatások viszont 4,9 százalékkal drágultak.

A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 4,2 százalékkal. A háztartási energiáért 4,0, ezen belül a vezetékes gázért 11,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 1,3 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,2 százalékkal emelkedett, a járműüzemanyagok 6,9 százalékkal drágultak.

Pénteken közli a KSH az építőipar és az ipari termelés szeptemberi kibocsátásának részletes adatait. A november 4-én közzétett előzetes adatok szerint az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés szeptemberben. A jelentős növekedési ütem alig kisebb az augusztusi 8,8 százalékos éves és 1,1 százalékos havi mértéknél. A munkanaphatástól megtisztított éves index megegyezik a kiigazítatlannal. A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint a villamos berendezés gyártása bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ugyanakkor az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása visszaesett. Az ipari termelés az év első kilenc hónapjában 4,0 százalékkal nagyobb volt, mint 2025 azonos időszakában.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo