Több állás, több munkanélküli

37 ezer új,  28 ezer betöltetlenül maradt, szabad álláshely - két jellemző szám a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb munkaerő-piaci adataiból. 

2011. január elsején családi adózás lépett életbe Magyarországon. Az új személyi 2010 decemberéhez képest 132,9 százalékkal - 21 100-el - nőtt a bejelentett új állások száma - olvasható az NFSZ jelentésében. Csak januárban 37 ezer új munkahelyet jelentettek be a munkáltatók.2011 első hónapjában összesen 48 800 állás állt rendelkezésre, ami a múlt év azonos időszakához képest 8600, decemberhez képest 17.400 plusz munkahelyet jelent.

A legtöbb új állásbejelentés Borsod-Abaúj-Zemplén-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Békés megyéből érkezett, ezekben a megyékben 3000 feletti volt a számuk. Az előző hónaphoz képest a legnagyobb relatív növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar megyében történt, ahol a hónap folyamán bejelentett állások száma több mint ötszörösére emelkedett, ami döntően az új közfoglalkoztatási rendszer beindulásának köszönhető (e két megyében a támogatott állások aránya 80 százalék felett van).

Január végéig 28 100 állás maradt betöltetlen, ebből a legtöbb állásbejelentés a közigazgatás területére - többségében a közfoglalkoztatásra -, valamint a vízgazdálkodásra és az építőiparra jut.

684 ezren keresnek állást

Nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma 15,7 százalékkal. Decemberhez képest ez 93 000 főt jelent emelkedést jelent. Január végén körülbelül 684 000 álláskeresőt tartottak nyilván, az előző év azonos időszakához képest létszámuk 4,8 százalékkal - 31 300 fővel - emelkedett.

A szabad és betöltetlen álláshelyek mellett nőtt a munkanélküli nyilvántartásba belépők száma is, ami 131 500 ezer főt tett ki januárban. Érdekes adat, hogy a belépők 95,4 százalékát - valamivel több mint 125 ezer fő - a nyilvántartásba újra visszalépők teszik ki, ami azt is jelentheti: az emberek várják az új legális munkahelyeket, és bíznak az azok létrehozását ösztönző kormányzati lépésekben.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo